fbpx

Miho Hazama és a Metropole Orkest világpremierrel érkezik Budapestre - interjú

2022. szeptember 07.

Miho Hazamát, a Japánban született New Yorkban élő karmestert úgy emlegetik, mint méltó utóda a Grammy-díjas Maria Schneidernek és Jim McNeelynek. Hazama, a holland világhírű zenekar, a Metropole Orkest vendégkarmestereként mutatkozik be Magyarországon szeptember 16-án a Müpában.

A 77 éves Metropole Orkest egy úgymond hibrid zenekar, ami azt jelenti, hogy jazz-, szimfonikus zenekar és big band kombinációja, akik nem csak jazz-zenét, hanem pop zenét is játszanak, de hozzánk jazzmuzsikával érkeznek. A Grammy-díjas zenekart legutóbb 2020-ban díjazták Jacob Collier és a Take 6 a capella zenekarral közös albumáért.

Miho Hazama háromévesen kezdett elektromos zongorán játszani, később klasszikus képzettségét bővítette zeneszerzéssel és hangszereléssel. 2010-ben költözött New Yorkba, hogy jazz-zeneszerzést tanuljon, a mesterdiplomáját már a Manhattan School of Musicban szerezte. Diploma után készítette el első albumát, Journey to Journey címmel. Öt évvel később a Siena Wind Orchestra zeneszerzője lett, majd vezető karmestere lett a dán rádió big bandjének, miközben a The New York Jazzharmonic művészeti vezetőjének kérték fel. 2020-tól pedig a Metropole Orkest állandó vendégkarmestere. A szimfonikus big bandnek és Hazamának is ez az első fellépése hazánkban.

Miho Hazama fiatal kora ellenére sikerekben gazdag utat járt be. Nemcsak az itteni fellépésről, hanem az eddig vezető útjáról is kérdezem, nem kihagyva, hogy vajon egy női karmesternek milyen nehézségekkel kell megküzdenie ebben a férfiak uralta világban.

  • Irk Réka / Jazz.hu: Mi az, ami jazz felé fordította?
  • Miho Hazama: Különféle zenéket hallgatva nőttem fel, így kiskorom óta szerettem a jazz-zenét. Amikor a Tokyo College of Music egyetemre jártam, ahol klasszikus zeneszerzést tanultam, iskola után zongoráztam az egyetemi big bandben, és ez hozta meg az érdeklődésemet olyan modern jazz-zeneszerzők iránt, mint Maria Schneider, Vince Mendoza és Jim McNeely.

 

  • IR / Jazz.hu: Nagyon korán ért el óriási sikereket. Nem féltették a szülei, hogy nem tudja feldolgozni? A szülei különben zenével foglalkoznak?
  • Miho Hazama: A szüleim nem hivatásos zenészek, de szeretik a zenét. Nagyon nagyra értékelem óriási támogatásukat és azt, hogy hisznek a motivációmban és a lehetőségeimben.

 

  • IR / Jazz.hu: Sok nagy jazz-zenész soha nem írt dalokat, mégis óriási muzsikusnak tartjuk őket. Mikor jött rá, hogy a zeneszerzés az útja?
  • Miho Hazama: 10 éves korom óta mindig is zeneszerző akartam lenni, a zeneiskola miatt Japánba jártam (Yamaha zeneiskola). Emellett imádtam az egyik szamuráj tévéműsort, amelynek szimfonikus zenéje van. Fogalmam sem volt, milyen „zeneszerző” lehetek, de mindig is zeneszerző akartam lenni.

 

  • IR / Jazz.hu: Ebben a férficentrikus világban, karmesterként nem egyszerű elhelyezkedni. Mennyire tartják furcsának a foglalkozását? Magyarországon tudtommal a jazzvilágban nincs/nem volt női karmester sajnos, de hangszeres jazz-zenész is alig. Épp velük készítek interjúsorozatot erről. Visszatekintve, voltak akadályok az úton, ami idáig vezetett? Hogyan lépett túl rajtuk? Vannak tanácsai az utána következőknek?
  • Miho Hazama: A jazz-zenész identitásom nagyon egyedi, talán túl egyedi. (haha) Tehát nem is gondolok a nememre vagy a nemzetiségemre, amikor dolgozom. Nagyon szerencsés vagyok, hogy csodálatos kollégák vesznek körül, akik nem diszkriminálnak, így a zenére tudok koncentrálni. Valójában, ahol lakom (NYC) egyre több női zeneszerző szerepel a jazz szcénában!

Mindenki megérdemli, hogy higgyen a tehetségében és kezdjen vele valamit.

 

  • IR / Jazz.hu: Magyarországon először lép fel a Metropole Orkest. Hogyan dolgoznak együtt a Hollandiában működő zenekarral, miközben New Yorkban él?
  • Miho Hazama: A Metropole Orkest talán a világ legnagyobb jazz együttese. Nagyon izgatott vagyok, hogy ezt az egyetlen profi jazz filharmonikus zenekart képviselhetem Magyarországon. Szakértők a különféle zenékben és rendkívül nyitottak a zenéről való vitákra, ezért mindig igyekszem nyitni és lehetőséget adni a zenei és művészi érzékenységünk fejlesztése felé.

 

  • IR / Jazz.hu: Jelenleg hány zenekar karmestere?
  • Miho Hazama: 3 (Dán Rádió Big Band, Metropole Orkest és a saját kamarazenekarom New Yorkban, m_unit)

  • IR / Jazz.hu: Tudjuk, hogy a zenekar nem csak jazz, de pop zenéket is átdolgozik, sőt pop előadókkal is dolgozott együtt többször. Magyarországon hogyan alakították ki a műsort? Mivel készülnek az itteni közönségnek?
  • Miho Hazama: A Müpa Európai Hidak csapata kifejezetten érdeklődött aziránt, hogy új kortárs jazz-központú zenét mutassunk be a fesztiválon. Bár a Metropole Orkest valóban az együttműködéseiről ismert, lehetőséget kaptunk arra, hogy olyan instrumentális zenét mutassunk be, ahol kiemelhetjük saját zenekarunk tehetségét. A kompozícióinknak nagy része valójában világpremier.
    Ez egy nagyon izgalmas program, mert a legtöbb zenei darab újonnan ennek a zenekarnak lett dedikálva. Nagyon sok zeneszerző dolgozik velünk elég hosszú ideje, így konkrét zenészeket ismernek, akiknek írhatnak – Néhány zeneszerző pedig a mesés képzelőerejével új színeket vitt a zenekarba.
    Szeptember 16-án a Müpában megmutatjuk, hogy milyen sokrétű előadók és milyen színes egyéniségek vagyunk!

 

Fotó: Reinout Bos/Metropole Orkest FB

 

 

 

 

Jazz koncertek - Jazz Concerts in Hungary

H K Sze Cs P Szo V
1
15
16
24
25
26
31
© 2019-24 MagyarJazz / Jazz.hu szakmai jazzportál, szeretett műfajunk, a JAZZ szolgálatában. All Rights Reserved. • Készítette és kiadásért felelős személy: Irk Réka • Kiadó: Jazzponthu Kulturális Alapítvány • 1122 Budapest, Maros u. 28. • Adószám: 19345684-1-43
Az alapítványnak adományt az alábbi bankszámlára köszönettel fogadjuk: 10700770-73692180-51100005