Leírható az ő pályája persze úgy is, hogy már kölyökként felfigyeltek rá, együtt zenélt olyan gurukkal, mint Herbie Hancock, Louis Hayes, Christian McBride vagy a vibrafonos Stefon Harris, és olyan avantgárd fazonokkal, mint a trombitás Ambrose Akinmusire és Marquis Hill, meg a zongorista Gerald Clayton. Felléphetett már a kultikusnak számító Monterey, Seattle és Chicago fesztiválján, és megfordult kelettől nyugatig olyan az új trendekre specializálódó klubokban, mint a Dizzy és Standards New York-ban, a 1983-ban alapított San Francisco-i SFJazz és a Mulholland Drive közelében a Club Vibrato Los Angeles-ben.

   De többet elárul róla, hogy lazán édesanyjának címezte első albumának címadó szerzeményét: a „Kingmaker” jelzi, nem szenved kóros önbizalomhiányban. A kérdés ebben az esetben úgy érthető tehát: mutasd meg ki vagy, mit tudsz, hol a helyed a világban! Ross ütőhangszeresnek tanult Chicagoban tesójával együtt, később kitanulta a zongorázást is (ami a komponálásban nagy segítségére van), de fő hangszere a vibrafon (és néha a marimba) lett, mert ebben találkozik leginspiratívabban a ritmus és dallamjáték. (Ha valaki figyelte az évek során a már Amerikában élő Németh Feri vagy Borlai dobolását, tudja, miről beszélek.) Előző lemezére toborzott Good Vibes-ként említett quartetje most quintetté bővült (Benjamin Tiberio helyén pedig Kanoa Mendenhall vette át a bőgő mögött) és néhány számban kiegészül Brandee Younger hárfással feat jelleggel.

   A változások tökéletesítették a kívánt hangzást. A második albumról egy drónnal tett utazás juthat az eszünkbe egy ember nem járta dzsungelben. Ahol a zenészek teremtik meg a drónt és a dzsungelt is. Igazi közösségi zene, ahogy Miles Davis szerette nevezni a jazzt. A 15 kompozícióban van percnyi ötlet, szépen kidolgozott téma, csak egyet nem fog senki találni. Azt a sémát, hogy a zenekar hozza az alapokat, és egy-egy szólista előtérbe lép, és virtuóz variációt játszik a dallamra. A jazzben szokatlan kémiának kell itt működnie, intenzív koncentrációt igényel, mert nem időben egymást követő felelgetés zajlik, hanem egyidőben zajló intenzív teremtés.

   Mit ajánlanék feltétlenül meghallgatásra a lemezről? Az albumot nyitó a Dutton jegyezte „Dream” és a Ross komponálta „Home” és főleg a „More?” jó névjegye a quintet zenei gyakorlatának. A hárfával és vibrafonnal nyitott John Coltrane adaptációt ajánlom még feltétlenül, mert az „After The Rain” szintén jó példa a szisztémára egy bravúros zongoraátvezetéssel. A kollektív drónrepülés tipikus példája Ambrose Akinmusire jegyezte „Vartha ” újraértelmezése. A végéről meg kockáztassuk meg a Chicago körzetszámát címként viselő finálét: „3 -1-2”. Egyszerűnek tűnő, de komoly tudást igénylő profi és inspiratív anyag, ami megint bizonyítja, a jazz mindig képes megújulni, mert a kreativitás nem megy ki soha a divatból.

Who Are You? (Blue Note Records, 2020)

Tracklista:

1. Dream
2. Calling
3. Home
4. More?
5. After The Rain
6. Vartha
7. Marsheland
8. Waiting On A Solemn Reminiscence
9. King’s Loop
10. The Nurturer
11. Gato’s Gift
12. When My Head is Cold
13. Harmonee
14. Such Is Life
15. 3-1-2

Közreműködnek:

Joel Ross vibrafon
Immanuel Wilkins altszaxofon
Jeremy Corren zongora
Kanoa Mendenhall bőgő
Jeremy Dutton dob
Brandee Younger hárfa