Ez volt az egyik legkorábbi modern jazzalbum, amihez hozzájutottam. Az 1956-os forradalom után ugyanis felbukkant számos mikrobarázdás LP és 45 fordulatú kislemez a hazai zenebarátok körében, de ezek többnyire a „disszidenseink” ízlésének megfelelően Benny Goodman, Tommy Dorsey, Ray Anthony és más swingkirályok lemezei voltak. No, meg rengeteg rock and roll Bill Haley-től Elvis Presley-ig. Louis Armstrong, Louis Prima vagy Fats Domino vérpezsdítő dalai már a jazz csúcsának számítottak. Így aztán az olyan lemezek, mint a Blue Train olyan hatást gyakoroltak ránk, amit mai ésszel elképzelni sem lehet. Emlékszem, hogy miskolci egyetemistaként a krakkói egyetem egyik hallgatójával kiépített baráti kapcsolat révén jutottam hozzá a lemezhez 1959 őszén.

Aki felteszi a Blue Traint és felhangzik a címadó szám, az megérti azt a hihetetlen hatást, amit még ma is gyakorol a hallgatóra ez a 10 és fél perc, ami lehetne a modern jazz himnusza. Nem véletlenül tartják sokan a Mester első, úgymond igazi albumának, a másokkal (pl. Tadd Dameron, Johnny Griffin) és a saját nevén készített számos Prestige lemeze után. A fáma szerint maga Coltrane is kedvenc lemezei között tartotta számon a Traint. (Nem csoda, hiszen a Blue Note a műfaj egész történetének egyik meghatározó kiadója volt. A Blue Note szerepéről külön tanulmányt lehetne írni, ezzel a kérdéssel már magyar nyelven is több dolgozat foglalkozott.) Mindezek ellenére Trane az Atlantic-hoz, majd az Impulse-hoz szerződött a következő tíz év során, majd véget is ért életpályája 1967-ben, pontosan tíz évvel a Blue Train felvétele után. Elképesztően rövid, mégis örök értékű életmű, amelynek kiemelkedő állomása ez az album. A korábbi – nem kevés – Coltrane lemezhez képest tehát mértékadó vélemények szerint is, ezen a felvételen hősünk már tudatosan önálló, saját útját járja, nincs semmi Rollins vagy Griffin hatás. Itt már érezhető, hogy a modern jazz legnagyobb egyénisége szólal meg.

Egyébként az öt szám közül négyet a Mester jegyez, érdekes, hogy egy ismert Jerome Kern-Johnny Mercer szerzemény is helyet kapott az albumon. Egyben azt is jól illusztrálja, hogy a dinamikusan játszó tenorcsillag mennyire tud lírai hangokat is megütni egy ballada előadása során. Megfigyelésem szerint akár itthon, akár külföldön, a Moment’s Notice és a Locomotion c. Coltrane darabok azok, amelyeket a legtöbben repertoárjukra tűznek (már mint ebből az itt felkínált négy Trane-originálból).

Aki a szextett formáció névsorát megnézi, azonnal láthatja, hogy a kibontakozóban lévő hard-bop vezető személyiségei jelentek meg Rudy Van Gelder legendás stúdiójában a New York-közeli Hackensack (New Jersey) városában.  A trombitás Lee Morgan, a pozános Curtis Fuller, a bőgős Paul Chambers és a dobos „Philly” Joe Jones már a Blue Note szerződésében játszottak, Coltrane-t a Prestige-től, a zongorista Kenny Drew-t pedig a Riverside-tól kérték kölcsön. Hat fiatal fekete zenész a hallhatatlanság küszöbén. Elképesztően érett játékot nyújtottak, miközben az életkoruk rácáfol erre. A legidősebb a philadelphiai (innen a beceneve) dobos volt 34 évével. Trane 31 volt, hárman huszonévesek (Drew 29, Fuller 23, Chambers 22), Lee Morgan pedig mindössze 19). Az kétségtelen tény, hogy Coltrane mellett a két legjobban játszó muzsikus Chambers (remek vonós szólóval szerepel) és Jones, akik azzal az előnnyel rendelkeztek, hogy Miles Davis akkori formációiban is együtt játszottak Trane-nel. De a két ifjú fúvós és a zongorista is mindent megtett, hogy alkalmazkodjék a zseniális tenorkirályhoz. 

A két korong jól mutatja, hogy milyen igényesen készültek a Blue Note lemezek a Van Gelder stúdióban. Az első lemez a kész „terméket”, a sokszor kiadott öt darabot tartalmazza, kitűnő hangminőségben. A másodikon a címadó szám rossz indítás miatt lekevert változata hallható elsőként. Ezt követi a Blue Train két sikeres, de fel nem használt „take”-je, majd a Moment’s Notice két felvétele (az egyik nem teljes) és a Lazy Bird két komplett változata.

A lemezen hallható zenei anyag számos elemzés tárgya volt a születése óta eltelt nem kevesebb, mint 65 év alatt… Az eredeti album „Liner Notes” szerzője Robert Levin volt, de az 1996-os – már két „alternativ take”-kel bővített – CD-kiadás Levin mellett közölte a Blue Note újrakiadások igazgatója, Michael Cuscuna írását is, amely megvilágította a jazztörténeti körülményeket. A mostani legújabb dupla CD-s verzió viszont az eredeti, 1957-es kísérőszöveg mellett Ashley Kahn zenetörténész 8(!) oldalas tanulmányát közli, amiből mindent megtudhatunk. Történelmi távlatban vizsgálva a műfaj fejlődését, leszögezhetjük, hogy ezzel az albummal indult el az a folyamat, ami Coltrane-t a modern jazz alighanem legnagyobb alakjává tette.

JOHN COLTRANE:   BLUE TRAIN   The Complete Masters    (2 CD)

Disc 1.

1. Blue Train (John Coltrane)
2. Moment’s Notice (John Coltrane)
3. Locomotion (John Coltrane)
4. I’m Old Fashioned (Jerome Kern-Johnny Mercer)
5. Lazy Bird (John Coltrane)

Disc 2.

1. Blue Train (fals indítás)
2. Blue Train (7 .sz. alternatív felvétel)
3. Moment’s Notice (4.sz. alternativ felvétel)
4. Lazy Bird (1.sz. alternativ felvétel)
5. Blue Train (8.sz. alternativ felvétel)
6. Moment’s Notice (5A sz. alternativ felvétel – nem komplett)
7. Lazy Bird (2. sz. alternativ felvétel)

John Coltrane  tenorszaxofon
Lee Morgan  trombita
Curtis Fuller  harsona
Kenny Drew  zongora
Paul Chambers  bőgő
„Philly” Joe Jones  dob