Az örökség

Olyasmit kínál a fiatal texasi énekesnő, ami minden jazzkedvelő álma: kiderül, hogy énekelne ma például Nina Simone és Sarah Vaughan. Mert hasonló kvalitásokkal van megáldva. A zenei képzése a lehető legideálisabban kezdődött, az anyukával, aki kiváló énekesnő volt, már a megszületése előtt próbákra járt, hallgatta a dalokat. 2009-ig azért tanult még jazzt és kortárs zenét Manhattanben, az aranykor klasszisaitól mindent ellesett, hogy aztán rátaláljon saját eredeti hangjára. New York zenészvilága azonnal felfigyelt a csiszolatlan gyémánt felbukkanására. A Down Beat évről évre neki ítélte a még tanuló legígéretesebb talentumnak járó díját. A szakma vele akart zenélni, bár még a közönség nem ismerte. Közös fellépésre invitálta a szaxofonos Billy Harper és Vincent Herring, a híres Marsalis fiúk harsonás testvére Delfeayo Marsalis, a zongorista Mike LeDonne és a gitáros Peter Bernstein is például.

Már első lemeze (Social Call, 2017) érett munka. Ha nem fiatal nőről lenne szó, azt mondanám, páros lábbal rúgta be az ajtót. Most itt van a friss anyag: a Love and Liberation (2019). Ez kérem Pallasz Athéne teljes harci díszben. Mi teszi ilyen elementárissá? Három dolog. Az első: nagy elődök az emberi jogok szószólói voltak, Jazzmeia a minden nőt megillető emberi méltóság ügye mellett áll ki. Ezért a szövegeire érdemes figyelni (ne feminizmusra tessék gyanakodni). A második: mivel büszkén vállalja afrikai gyökereit, a koncerten pazar színekben pompázó fellépő ruhájával harmonizál az egyiptomi ábrázolásokat idéző kendőviselet a fején, amivel igazi divatot teremtett.

Fontos fortélyok

Az olvasó méltán vonja fel szemöldökét mostanra. Rendben van, hogy imádja a nőt a szerző, de mi a véleménye az albumról? A siker harmadik tényezője persze a zene. Már most evidens, hogy Jazzmeia Hornnak ott kell szerepelnie minden listán, amelyen a jazztörténet legjobb énekesnői sorakoznak. Különleges adottságai, képzettsége, invenciózussága miatt. Ráadásul nekilátott a Jazzmeia Horn Songbook összeállításához is, hiszen figyelemre méltó komponista. A nagymamának tett ígérete szellemében igazi, autentikus jazzt játszik, énektechnikája briliáns, a hangzásban sehol a szokásos „maszatolás” a piacképességre és eladhatóságra sandítva.

Még egy exkluzív különlegesség: Jazzmeia csalhatatlan érzékkel választja ki a zenészeit. Aki nála felbukkan, az garantáltan eredeti és kiváló a hangszerén, és szép karrier vár rá. Még ha a neve nem is mozog annyit a sajtóban. Ebben sem tud hibázni. Az albumon hallható egyik fiatal zongoristát, Victor Gouldot többek közt Terence Blanchard vagy Nicholas Payton választotta partneréül. A másik, a négy számban közreműködő Sullivan Fortner tagja volt Roy Hargrove, Dee Dee Bridgewater, Scofield vagy Wynton Marsalis formációjának. Külön finomság a fúvósok szerepe: Davist és Coltrane-t időző laza post-bebopos hangzásukkal. Josh Evans trombitás (már felbukkant Christian McBride és Gregory Porter mellett, hogy csak a nálunk is jártakat említsem). Stacey Dillard pedig olyan nóvumnak számít ma New York szaxofonosai között, mint Jazzmeia az éneklésben.

A csiszolt gyémánt

A dalok felvonultatják a jazz teljes repertoárját: a már említett purista vonal mellett hallunk briliáns scattelést, a gospelek hatását tükröző kompozíciót és autentikus bluest izgalmas hangszereléssel. Hol a szextet szól, hol a capella duett, máskor quartet igazi afro-amerikai alapokkal. 

Mondjak példákat, amiért a legmagasabb polcra tettem ezt a lemezt? A „Free Your Mind” énekkel, zongorával indított okos dal arról, hogy a közösségi média köldökzsinórjától érdemes elszakadni. A „Time” szép blues, ami Nancy Wilsont és Cannonball Adderleyt juttatja eszünkbe. Az „Out the Window” a riválist érzékelő nő figyelmeztetése a férfinak, remek szvingelő kísérettel, a fúvósok remek szólói és összhangzata miatt szinte big band után kiált. Az egyik legnagyobb hatású mentorának, Jon Hendricks-nek a dala a „No More”, a méltóság gospeles kiáltványa. A „Green Eyes” gyönyörű ballada. A „Still Tryin” Fortner remek blues-os zongorafutamain alapszik, füstös és bravúros trombitaszólammal. A szöveg őszintesége és humora is eredeti: vallomás arról, hogy vannak találkozások, amikor pont jókor akad egymásra két ember. Egy laza beszélgetés és néhány pohár után bármi megtörténhet. Főleg, ha ezzel a lemezzel állítunk be.

A végére hagytam a „Reflections of My Heart”-ot Fortner szép zongora kíséretével, a dal Rachelle Farrell 2000-es albumáról való duett. Itt értjük meg, hogy a zene mindig rátalál ideális közvetítőjére. Van, aki egy instrumentummal tudja közvetíteni, az énekesek pedig egész teste a hangszer. Jazzmeia apja úgy vélekedett erről az albumról, hogy lánya Ella, Billie, Abbey és Nina társaságában töltötte az időt a stúdióban. Egy apa persze legyen elfogult és büszke. De most igaza van.

Concord Jazz, 2019

A dalok (zárójelben a komponista)

1. Free Your Mind (Jazzmeia Horn)
2. Time (Jazzmeia Horn)
3. Out the Window (Jazzmeia Horn)
4. No More (Hubert Laws-Jon Hendricks)
5. When I Say (Jazzmeia Horn)
6. Legs and Arms (Jazzmeia Horn)
7. Searchin’ (Jazzmeia Horn)
8. Green Eyes (Erykah Badu)
9. Still Tryin’ (Jazzmeia Horn)
10. Only You (Jazzmeia Horn)
11. Reflections of My Heart (George Duke-Rachelle Ferrell)
12. I Thought About You (James Van Heusen – Johnny Mercer)

Zenészek:

Jazzmeia Horn - ének
Victor Gould - zongora
Ben Williams - bőgő
Jamison Ross - dob
Stacy Dillard - tenorszaxofon
Josh Evans - trombita
Sullivan Fortner - zongora