Sokat változott a helyzet napjainkra, legalábbis annyiban, hogy fiatal, tehetségesebbnél tehetségesebb lengyel gitárosok lépnek színre, igaz, nem tudták megtörni a zongoristák és a fúvósok uralmát, de nem is ez a céljuk. A fordulat az 1970-es évek elején/közepén, a lengyel jazz-rock szárba szökésével kezdődött. Ezt a folyamatot ott az jellemezte, hogy elsősorban jazzmuzsikusok közeledtek az új irányzat felé, szemben mondjuk az akkori csehszlovák jazzélettel, ahol rock zenészek gravitáltak az új iskola irányába. Ami a lengyel viszonyokat illeti, a jazz-rock kibontakozásában az Extra Ball és a Laboratorium nevű formációk vittek vezető szerepet. (Csak hogy tisztázzuk, mert az itthon is jól ismert SBB körül gyakran adódnak félreértések, ez a zenekar mindvégig progresszív rock együttes maradt, és az ma is.)  

Lehet, hogy ez egy kicsit önkényes meghatározás, de az említett zenekarokkal elkezdődött a gitár revolúciója a lengyel jazzben. Különösen az Extra Ballra igaz ez, amelynek a vezetője, Jarosław Śmietana maga is gitáron játszott. Sokoldalú zenész volt, 2013-ban halt meg, hatvankét éves korában, hosszú betegség után.

A lengyel jazz-rock születése óta már a második, de ha jobb utána számolunk, a harmadik gitáros generáció lépett színre. Tehetségesebbnél tehetségesebb muzsikusok, bár egy nagy országról beszélünk, ahol sokkal több a fellépési lehetőség, és sok a lemezkiadó, de idővel sokan elvesznek a gitárosok és más jazzmuzsikusok is, sajnos a műfajban is érvényesül az élet farkastörvénye.

Marcin Wądołowski nem veszett el. A bluesban és a fúziós zenében bontakozott ki a pályafutása, ettől függetlenül a legkülönfélébb utakon járó lengyel jazzmuzsikusokkal is játszott. Azoktól a fúziós zenei megnyilvánulásoktól, amelyeket az Electricity nevű formáció két lemezén is hallhatunk tőle, a szó szoros értelmében fényévekre esik új CD-je, a „Chamber Avenue” (Dux, 2020). Nemcsak halkabb, nyugodtabb, de átgondoltabb és sokkal filozofikusabb is ez a világ, amelyben fontos zenetörténeti hagyományokból merítenek a muzsikusok. Mindenekelőtt maga Wądołowski és a bőgős Piotr Lemańczyk. Akusztikus hangszereken játszanak, és több felvételen egy oboa és egy vonósnégyes kíséri őket. Két évvel ezelőtt, 2018-ban már készítettek egy lemezt, „Preludes for Guitar & Double Bass”címmel. Ez jellegében, felfogásában és atmoszférájában ugyanaz, mint a „Chamber Avenue”, csak itt kizárólag duóban játszanak. Azért azt érezni, hogy az új anyag – már csak az oboa és a vonósok megszólaltatása miatt is – közelebb áll a hagyományos értelemben vett kamarazenéhez. Ezt a muzsikát a felvételeken hallható improvizációk kötik a jazzhez, ezek szervesen épülnek a felvételek gondosan kidolgozott szerkezetébe és zenei szövetébe. Mindezen túl a kötött részekben is folyton felbukkan a két muzsikus játékban néhány tipikusan jazzes frázis, de sokszor csak annyi, amennyi sót tesz az ember az ételbe.

Külön szót kell ejteni arról, hogy nagyon invenciózusak a CD-n hallható rögtönzések, de sosem törik, illetve feszítik szét az adott kompozíció kereteit. Ettől a lemez nagyon koncentrált, és koherens zenei anyag benyomását kelti a hallgatóban. Nem kifejezetten és direkten szomorú zene ez, de az egész lemez felett ott lebeg valami finoman szitáló, szlávos bánat. Ezt sokszor érezni lengyel muzsikusok esetében…

Egyébként saját darabok mellett, Chopin és Berthier feldolgozások is szerepelnek a CD-n. Ami a vonósnégyeseket illeti – a NeoQuartet szerepel történetesen a „Chamber Avenue”-n – alkalmazásuk nagy divat lett az utóbbi években a lengyel jazz szcénában. Divat, vagy még inkább járvány, amelyet elsősorban a jazz és a kortárs zene határterületein barangoló Atom String Quartet terjeszt. Már-már merészen provokatív formációról van szó, amely készített már lemezt például Rafał Grząka tangóharmonikással is, legújabb CD-jén pedig Penderecki darabokat játszik, persze a maga felfogásában. Tegyük azért hozzá, hogy a tangóharmonikás album sem holmi lakodalmas muzsika.   

Mi lesz, mi lehet Wądołowski pályafutásának következő állomása? Marad-e, és ha igen, akkor meddig, e sajátos kamarazene mellett. Vagy az olyan nagymesterek nyomdokaiba lép, mint Michał Urbaniak. Aki három, sőt, négy irányzat útját is járta, sőt, járja most is, párhuzamosan.      

Marcin Wądołowski - Chamber Avenue (Dux, 2020)

Marcin Wądołowski – gitár
Piotr Lemańczyk – bőgő
Marta Różańska – oboa
Neoquartet

1. Amoroso
2. Nocturne         
3. Prayer I   
4. Prelude In A Major
5. Prelude In E Minor
6. Prayer II  
7. Rodrigo  
8. Nocturen II     
9. Prelude IX