fbpx

Nguyên Lê – Overseas

2020. november 12.

Ahogy Vietnám egyre nyitottabb lesz a nagyvilág felé, mindinkább számítanunk kell rá, hogy a kínaihoz, a japánhoz, az indiaihoz, valamint a koreaihoz hasonlóan előbb-utóbb vietnámi nevek lepik majd el a nyugati művészeti műhelyeket, így a jazzt is. Annál is inkább, mivel az Ázsiából Európába került szülők gyermekei már beleszülettek a nyugati kultúrába, viszont családjaikban még ápolják a vietnámi hagyományokat, és ezeket az időközben művésszé serdült fiatalok kamatoztatják is alkotásaikban.

         Pontosan ezt tette már gitárosi pályája elején (Tales from Viêt-nam, 1996) a vietnámi szülőktől franciának született Nguyên Lê. Korai zenéinek is fő témája a műfajok átjárhatósága, egymásba építhetősége, valamint a kultúrák vándorlása és mutációi. Magát a gitárost fusion zenészként lehetne jellemezni, aki ugyanakkor élénken érdeklődik ősei népzenéje iránt, és e két igen eltérő zenei világot gyúrja össze modern urbánus effektekkel, a modern jazzt is mind  erősebben befolyásoló elektronika jellegzetes ritmikáival. Átlagos esetben mindennek valami majdnem élvezhetetlen egyveleg volna a végeredménye, olyan eklektikus világzene vagy etnojazz, melyben az alkotóelemek együttese jóval értéktelenebb az egyes alapelemeknél. Mint más műfajokban, itt is igen vékony mezsgye választja el az ízlésest az ízléstelentől, a minőségit az otrombától. Nguyên Lê dicséretére legyen mondva, hogy mindig sikerül ügyesen kevernie a stílusokat, úgyhogy kaleidoszkopikus zenéi megmaradnak a vékony mezsgye innenső oldalán. Ez az Overseas legfőbb értéke is. A tradicionális vietnámi hangszerek csodás módon jól megférnek az urbánus ritmusokkal ebben a hibrid vállalkozásban. Pontosan nem tudni, mi a vietnámi-francia zenész titka, talán az, hogy remek füllel és mértéktartóan keveri a különféle minőségeket. Saját elektromos hangszerét is képes kontroll alatt tartani. Bele se gondoljunk, de ha ez nem sikerülne, akár valami vietnámi tutti-frutti ízű hamis rockzenévé is fajulhatna e mischung.

         A CD anyaga eredetileg a Cirque-Nouveau elnevezésű társulat vietnámi multimédia műsora számára készült, vagyis a zene tánccal és akrobatikus mutatványokkal gazdagodott. Jól érzékelhető ez például a lemezt záró Mother Goddess—Red Sky című színpompás kis táncdarabban, melyben a hagyományos ütőhangszerek és Ngô Hồng Quang éneke dominál. A zenekarvezető ízléses keverése jól hallható a People of the Waterfallsban, ahol az ázsiai vidéket idéző vibrafon és ütők szerencsésen találkoznak Chris Minh Doky funky basszusgitár-szólójával. Hasonlóképp talál egymásra a Tribal Symmetry-ben fuvola, bambuszból készített ütőhangszer, basszusgitár és távol-keleti lant.

         Egy részletesebb elemzésben érdemes lenne mélyebben feltárni a gitáros vietnámi zenei gyökereit, valamint az Overseas gondos lemezkompozícióját. Nyilván a Cirque-Nouveau előadásának szerkezetével áll összefüggésben, hogy az album négy viszonylag rövid, különálló szerzeménnyel kezdődik, majd a héttételes Overseas szvit még rövidebb darabjai csendülnek fel, végül az Anyaistennő elnevezésű miniatűr, kéttételes szvit zárja a műsort.

 

ACT, 2019

  1. Noon Moon
  2. People Of The Waterfalls
  3. The Offering
  4. Tribal Symmetry 

  5. Overseas Suite – Origin
  6. Overseas Suite - The Quest
  7. Overseas Suite - Square Earth
  8. Overseas Suite - Âu Co, The Mountain Fairy
  9. Overseas Suite - Beat Rice Box
  10. Overseas Suite - In The Warm Rain
  11. Overseas Suite - Year Of The Dog

    Mother Goddess
  12. Yellow Earth
  13. Red Sky

 

Közreműködik: 

Nguyên Lê / gitár, basszusgitár, elektronika
Ngô Hồng Quang / ének, dàn nhi hegedű, dàn môi doromb, dàn bâu monochord, dàn tính lant
Illya Amar / vibrafon, ütőhangszerek, T’rung bambusz xylofon
Trung Bao / beatbox
Alex Tran / ütőhangszerek, dob
Lê Thi Van Mai / dàn tranh citera
Nguyên Hoàng Anh / bambusz sáo fuvola
Minh Dàn Môi / dàn do bambusz ütőhangszerek
Cuong Vu / trombita
Chris Minh Doky / bőgő

Jazz koncertek - Jazz Concerts in Hungary

H K Sze Cs P Szo V
1
15
16
24
25
26
31
© 2019-24 MagyarJazz / Jazz.hu szakmai jazzportál, szeretett műfajunk, a JAZZ szolgálatában. All Rights Reserved. • Készítette és kiadásért felelős személy: Irk Réka • Kiadó: Jazzponthu Kulturális Alapítvány • 1122 Budapest, Maros u. 28. • Adószám: 19345684-1-43
Az alapítványnak adományt az alábbi bankszámlára köszönettel fogadjuk: 10700770-73692180-51100005