fbpx

Újra és újra // Hajdu Klára Quartet – Journey

2020. december 16.

Tiszta, karakteres, erős hang, ha nem is a legerősebb. És tiszta és erős tud maradni a felső regiszterekben is. Sértődés ne essék, de korunk számos slágerénekese már kiabálna ezzel a hanggal, hogy minél inkább kihasználhassa a benne rejlő dinamikai lehetőségeket. Hajdu Klára altja viszont végig mértéktartó, és elegánsan visszafogott kvartettjének friss CD-jén, a Journey-n. Persze, megtévesztő lehet ez a „visszafogott” jelző. Nem a skandináv jazz egyik fővonalának jellemzően szelíd csendessége ez, a zongorista Cseke Gábor, a bőgős Soós Márton és a dobos Richter Ambrus játéka annál sokkal színesebb és temperamentumosabb. Inkább a nagyon jól eltalált arányokról lehetne itt beszélni.

Hajdu Klára Szegedről indult, és a 2000-es évek legelején ismerte meg őt a szélesebb értelemben vett közönség. Megítélés kérdése, hogy csendes startnak vagy inkább lendületes berobbanásnak vesszük azt, hogy 2003-ban már az igencsak jelentősnek számító Balázs Elemér Group énekesnője lett. Mindegy is, mert ezt a kezdést aztán szisztematikus építkezés követte. Nem zárkózott be saját, kialakuló világába, sokféle muzsikussal és sokféle formációban lépett pódiumra. Akik keresték és együttműködésre hívták, azok azt a stabil, kiegyensúlyozott hangot szerették volna zenéjükbe illeszteni, ami Hajdu Kláráé. Világos az is, hogy aki ennyi formációban, sőt, bizonyos értelemben ennyi, eltérő felfogású együttesekben énekel, azt rendkívül sok hatás éri. A kérdés már csak az, hogy mit tud kezdeni ezekkel. Szétforgácsolódik? A jazz történetében több példa van erre. De arra is, hogy az igazán tehetséges muzsikusok a maguk javára, ha úgy tetszik gazdagodásukra, építkezésükre használták az itt-ott megismert zenei elemeket és játékfelfogásokat. És képesek voltak kellő módon szintetizálni ezeket. Hajdu Klára mögött szép pályafutás áll. És most nagyon úgy fest a dolog, hogy a Journey az egyik legmagasabb pontja ennek. Talán épp az összegyűjtött tapasztalatok szülték meg azt a meggyőződését, hogy ennek a lemeznek olyannak kell lennie, amilyenre sikerült végül. A Journey ugyanis nem kísérlet, nem útkereső zenei anyag, de több egy énekesnő hagyományos eszközökkel megalkotott albumánál. A kompozíciók szerkezetének érdekessége, hogy tág teret enged a zongora játékának és rögtönzéseinek, és bátran él a ritmusváltások lehetőségével. Cseke Gábor gyakran úgy bontja ki és építi fel az improvizációit, mintha egy önállósulni akaró, külön kompozíciót szeretne összerakni az adott darab egészén belül, sőt, mintha át is akarná lépni végül e darab határait, de mindig visszafordul az utolsó pillanatban. Mert visszahozza, visszahúzza őt az a szavakban megfogalmazhatatlan zenei és érzelmi fókuszpont, ami a szám transzcendens lényegét jelenti.

Nemcsak feltűnően pontos, de érezhetően invenciózus is a bőgős Soós Márton és a dobos Richter Ambrus játéka. Nem tévedés azt állítani, hogy zenei értelemben elsősorban ők teremtik meg azt a kohéziós erőrendszert, ami összefogja a kvartett játékát, és mértani fogalmakkal kifejezve kerekké vagy még inkább gömbölyűvé teszik a Journey anyagát. A felvételek sorában szerepel egy Freddie Mercury feldolgozás, de most nem ez az érdekes. Hanem az, hogy a hét angol nyelvű szám mellé két magyar nyelvű kompozíciót is a Journey-re tett Hajdu Klára. Nem tudni, hogy ez az énekesnő tudatos szerkesztési fogása vagy a véletlen műve volt. Mindenesetre jól jött ki a dolog. Fiatal lengyel énekesnők is élnek ezzel a megoldással. A lemezeiken hallható felvételeket angolul énekelik, kivéve az utolsót, mert azt lengyelül. Kötődésük, gyökereik okán…

Nehéz – hanem éppen lehetetlen – pontosan meghatározni, hogy mitől hallgat meg az ember vissza-visszatérően egy-egy lemezt. Jóllehet, ismeri már minden hangját. Az biztos, hogy Hajdu Klára új CD-jét is ez a „veszély fenyegeti”.

 

Magánkiadás, 2020

 

  1. Chasing Clouds
  2. You Are On My Mind
  3. Ígéret
  4. Love Of My Life
  5. You’re Gonna Rise
  6. Nyár
  7. Believe
  8. The Saga Of Harrison Crabfeathers
  9. I Don’t Want To Lose My Faith In You

Közreműködtek:

Hajdu Klára - ének
Cseke Gábor - zongora
Soós Márton - nagybőgő
Richter Ambrus - dob

Kapcsolódó cikk:  Zenei utazás a Hajdu Klára Quartettel a BJC-ben / Az énekesnő „Journey” című ötödik saját lemezének bemutató koncertje
 Journey – interjú Hajdu Klárával

 

 

 

 

Jazz koncertek - Jazz Concerts in Hungary

H K Sze Cs P Szo V
1
15
16
24
25
26
31
© 2019-24 MagyarJazz / Jazz.hu szakmai jazzportál, szeretett műfajunk, a JAZZ szolgálatában. All Rights Reserved. • Készítette és kiadásért felelős személy: Irk Réka • Kiadó: Jazzponthu Kulturális Alapítvány • 1122 Budapest, Maros u. 28. • Adószám: 19345684-1-43
Az alapítványnak adományt az alábbi bankszámlára köszönettel fogadjuk: 10700770-73692180-51100005