fbpx

Szeretettel köszöntjük Micheller Myrtillt születésnapján

2022. augusztus 17.

Hölgyek esetében jó szokás, hogy nem számoljuk az éveket, ráadásul ünnepeltünk esetében nem is szükséges a „kozmetikázás”, nyugodtan letagadhat egy évtizedet. Különben is napjainkban az internet „jóvoltából” mindenki tájékozódhat a reflektorfényben álló személyiségek legfontosabb adatairól. Szóval elégedjünk meg azzal, hogy a mi igazi, jó értelemben vett dívánk születésnapja éppen ma van. Szívből kívánjuk, hogy még sok éven át élvezhessük remek énekhangját, lebilincselő előadásmódját, kedves kontaktusteremtő egyéniségét!

E sorok írójának módja volt Myrtill egész pályáját figyelemmel kísérni.  Arra már nem tudok visszaemlékezni, hogy mikor és hol láttam-hallottam először. Már korán feltűnt kitűnő adottságai mellett az, hogy a hazai énekesnő dömping jeles képviselői között kivételt jelentett természetes előadásmódja, ami a legnagyobb amerikai előadóművészekre emlékeztetett.  Myrtill művészete igazán különleges a hazai könnyűzene és jazz területén, ezért aztán mágnesként vonzza a közönség legszélesebb rétegeit kortól függetlenül. Otthonosan mozog minden stílusirányzatban, pályája folyamán számos „projektben” helytállt, repertoárját egyre bővítette, nem ragadt le a nagy amerikai daloskönyv standardjeinél. A vokális művészet számos egyéb területét is bejárta a francia dalirodalom remekeitől a Django stílusú „manouche jazz”-ig, a magyar népdaloktól a magyar slágerek jazzes feldolgozásáig. Sokoldalú művészete hazai viszonylatban kifejezetten egyedülállónak mondható. Vérpezsdítő swing és boogie, gyönyörű balladák és blues-ok, Broadway musicalek és nagy sikerű filmek betétdalai éppen úgy szerepelnek repertoárján, mint Edith Piaf és Charles Aznavour örökzöld melódiái vagy Breitner János és Sárosi Katalin slágerei…

De arról is essen még szó, ami egy előadóművésznél nagyon fontos, de amiben a hazai művészek (sőt olykor a világsztárok sem jeleskednek): a közönséggel való kapcsolatteremtésről, kommunikációról. Nos, ebben is élen jár hősünk, akinek kedves konferálása azonnal kellemes atmoszférát hoz a terembe, legyen ott csak néhány tucat vagy akár több száz hallgató is. Fellépésének színhelye legyen akár a pici Premier Kultcafé a Kálvin téren, a budai Barabás villa, a BJC vagy a Müpa nagyterme, Myrtill ugyanazzal az igényes, felkészült előadással tiszteli meg közönségét, ami Őt annyira jellemzi. Kísérete pedig lehet kisegyüttes vagy big band, dixieland zenekar vagy jazztrió, saját Swinguistique kvartettje vagy a márkává vált Voice & Guitar duó  – remek énekművészetével koronázza meg valamennyi megszólalását. Kifogástalan szövegismeret és nyelvtudás, valamint ebből adódóan mély átélés jellemzi előadásmódját, ami olyannyira „átjön a rivaldán”, hogy a közönség is átérzi a dalok karakterét.  És ahogyan mondani szokás, az már „csak hab a tortán”, hogy a mi dívánk mindig elegánsan jelenik meg a színpadon, ízléses öltözékben, szép frizurával.

Nos, ennek az ünnepi írásnak nem lehet célja a már eddig is hatalmas életmű „leltározása”, csupán a közönség elismerésének és azon óhajunknak tolmácsolása, hogy még sok éven át élvezhessük ezt a páratlan művészi teljesítményt.

BOLDOG  SZÜLETÉSNAPOT  KEDVES  MYRTILL, ISTEN  ÉLTESSEN SOKÁIG  MINDANNYIUNK  ÖRÖMÉRE!

 

Fotó: Micheller Szilvia és Szilágyi Anna, György Zsolt

 

 

 

© 2019-22 MagyarJazz / Jazz.hu szakmai jazzportál, szeretett műfajunk, a JAZZ szolgálatában. All Rights Reserved. • Készítette: Irk Réka • Kiadó: Jazzponthu Kulturális Alapítvány • 1122 Budapest, Maros u. 28. • Adószám: 19345684-1-43
Az alapítványnak adományt az alábbi bankszámlára köszönettel fogadjuk: 10700770-73692180-51100005