Július 14. (szerda)
Hajdu Klára Quartet

Az első napi koncertekkel magasra került a léc. A Hajdú Klára Quartet a nyitó „The Good Life” után a Journey című lemezéből válogatott. A hely szellemének megfelelően olyan kulisszatitkok is kiderültek, hogy az énekesnő-komponista az eredetileg a MAO-nak komponált Cseke Gábor kompozícióra, a „Chasing Clouds”-ra miért írt szöveget.

Jól érzékelhetően a zongorista kreatív közreműködése az alapja a quartet különleges és egyéni hangjának. (Csak megjegyzem, a következő koncerten beült a MAO-ba, és úgy játszott Bartók interpretációjú népzenét, hogy még az ott közreműködő Gőz László is megtapsolta.) Soós Márton precíz bőgőzése és Richter Ambrus a közhelyes megoldásokat kerülő dobolása jól illeszkedett ehhez az egyéni hangzáshoz. Csekével közös munkája a szintén eljátszott „You Are on My Mind” is. Megtudtuk azt is, hogy milyen szerepe volt abban az énekesnő anyukájának, hogy Mercury „Love of My Life”-ja is felkerült a lemezre, és most elhangzott a koncerten is. A koncert - ahogy a lemez is - egy örömzenei válogatás, a számára fontos zenék egyéni hangú interpretációi. Túlélőkészlet járvány idejére. Amibe jól illett Oláh Szabolcs kompozíciója az "Ígéret" és Steve Kuhn újraértelmezett "The Saga Of Harrison Crabfeathers"-e is.

A net sokat szapult negatív hatásaira is hallottunk jó cáfolatot, Stefano Travaglini látva és hallva munkáit, neki komponálta a „You’re Gonna Rise”-t. Személyes és zeneileg izgalmas produkciót hallottunk. Találkozhattunk a korábbi korongokról ismerős számokkal, a „Don't Want to Lose Faith in You”-t, a Chet Bakernek dedikált lemezről ismerős „But Not for Me”-t és az „All of You”-t is eljátszották.

 A balladisztikus vonalat képviselte a családi műhelyből származó „Believe” és „Summer”. A végén még Fekete-Kovács Kornél is színpadra lett szólítva két szám erejéig. Egy érett előadó szuggesztív koncertje volt profi megszólalással.

Modern Art Orchestra

Az átállás után érkezett a bátor újításokban verhetetlen MAO, akiknek a kedvéért a világ végére is szívesen elmegyek – nemhogy Boglárra. Bartók lemezük anyagát hozták, Fekete-Kovács Kornél zenekarvezető, karnagy és trombitás felkonferálásában jelezte is, tisztában van ennek kockázatával, hiszen hagyományos nyári fesztiválokra papíron nem tűnik annyira praktikusnak. A nézőknek egyszerre kell nyitottnak lennie a komoly- és népzenére, ráadásul hasznos, ha a jazz hangzásvilágához is konyítanak valamennyire. Komoly koncentrációt igényel a közönségtől, fogékonyságot a zenei ötletekre. De már a derék Boccaccio is úgy vélekedett: „Jobb megtenni és megbánni, mint megbánni, hogy nem tettem meg”.

Az először Krakkóban bemutatott Tizenöt magyar parasztdal koncertverzióját játszották tehát el a boglári fesztivál második napján. A hangszerelők – Bacsó Kristóf, Ávéd János, Subicz Gábor és Fekete-Kovács Kornél – érdeme, hogy nem nyúltak hozzá az eredetihez egy hang erejéig sem, csak adaptálták az ujjrendet egy jazznagyzenekarra. Annyit tettek csupán, hogy hasonló stílusban átvezetéseket írtak hozzá, így született meg az Egy kiállítás képei népzenei és jazz verziójaként – legyünk stílszerűek - a Séta a fonóban.

Az eredeti 15 etűdből így lett egy komoly koncertanyag, amit szünet nélkül hallottunk. Voltak benne bejátszott hangképek, sőt egy igazi performance elem is! Az egyik dal felvezetésekor a nézők mögött hangzott fel dudán egy motívum, ami leginkább csengőhangra emlékeztetett. Sokan rosszallóan meg is fordultak, Fekete-Kovács is látszólag zavart mosollyal tekintgetett hátra, míg előre nem sétált a „magyarázat”. Valóban dudát tartott, és a zenekar egyenruháját viselte, és a színpadra érve elfoglalta helyét a bal szélen.

A hangzásról csak annyit, hogy a szokásos év végi szavazáson, mikor a MagyarJazz szerzőit megkérdezik, hogy abban az évben melyik hangszernek ki volt a legemlékezetesebb megszólaltatója, már van néhány tuti tippem.

Július 15. (csütörtök)
Egri János jr. - Bangó Adrienne & HunJazzFed Quartet

Bágyi Balázzsal az élen elismerés illeti a Magyar Jazz Szövetséget, hogy idén a járvány ellenére már hatodszor rendezte meg a fiatal zenészeknek szánt tehetségkutató és mentorprogramot. A Év Fiatal Jazz-zenészét a szakma és a közönség választotta meg, ami együtt járt a felvételi és bemutatkozási lehetőséggel.

Az idei nyertesek álltak tehát színpadra, egy szám erejéig még egy duó formációban is hallhattuk őket a váltás előtt. A kíséretet pedig egy alkalmi, de „jó nevekből álló” formáció vállalta fel, a HunJazzFed Qurtet. Bangó Adrienne standardjai (Old Devil Moon, I’m a Fool to Want You, There Will Never Be Another You, I’ll Remember April) remek alkalom volt a hangi adottságok megmutatására, a színpadi rutint még meg kell szerezni, de így volt ezzel mindenki a pályája kezdetén. Őt Pintér Zoltán kísérte zongorán, aki köztudottan ebben is az egyik legjobb név, Orbán György bőgőzött és Bágyi Balázs dobolt.

Ifjabb Egri János már egy a modern jazz-zongoristákon felnövő ifjú titán, akinek játékában feltűnt néha az elődök hatása, és az eredeti tehetség megnyilvánulásai is. Az ő órájában Elek István csatlakozott a formációhoz. Nála a nyári fesztiválok kémiája tökéletesen működött, kiderült például, hogy rengeteg szemüvege közül még olyan is van, amelyik a jobb hallásához kell. Néha lazán lezenélte a többieket a színpadról, remek napot fogott ki. A végén elhangzott Oláh Kálmán szerzeményt, mint Bágyi a felkonfban elárulta, a zongorista választotta a műsorba, a „Valley of Megiddo” minőségi lezárása lett a bemutatkozásnak.

Pintér Zoltán Quintet

A nap második koncertje igazán emlékezetesre sikerült. Pintér Zoltánnal mindenki imád játszani, mert egy igazi all-round muzsikus, ezt már sok emlékezetes koncerten igazolta. Most színpadra lépett a jól ismert standardokra specializálódott trióval (Balázs Elemér és Orbán György), kiegészülve az alkalmanként velük fellépő Zana Zoltánnal és Pocsai Krisztinával. A boglári éjszakában repkedtek az anekdoták, de a zene végig minőségi és pazar maradt. A profik mindig tudják, hogy nem egymást kell szórakoztatniuk, mert a közönség a produkcióért jött.

Berki Tamás még anno megénekelte természetesen a boglári fesztivál nevét is, ami zenei mottója a rendezvénynek. A humor pedig az itteni sajátos kémia sava-borsa. Hol derült volna ki, hogy Pocsai Kriszta még főiskolásként egy pesti presszóban énekelt esténként, ami remek rutinszerzési lehetőség volt a számára. A zongorista egy bizonyos Pintér Zoltán volt, aki szívesen vállalkozott az esti fuvarokra is, igaz, mindig tőle érdeklődött, hogy megy-e előttük valaki.

Közben megtudjuk, hogy több dal évekig azért nem került a műsorába, mert Vukán Bontovics Kati hangfekvésében játszotta sokszor, amihez Pocsai Krisztának még lábujjhegyen állva sem volt sok köze. Jöttek tehát a standardok: a „High Wire, a „There Is No Greater Love”, majd egy csodálatos „Gentle Rain” változat. A „Secret Love”, az „All of You” után a Winand Gábor előtt tisztelgő „Here’s That Rainy Day” táján jutott eszembe, hogy vannak zenészek, akik tökéletesen érzik egymás rezdüléseit is a színpadon. Kriszta és Zana Zoltán együttes játékáról Billie Holiday és Lester Young jutott eszembe. Kegyelmi pillanat, amire nincs ésszerű magyarázat. 

Július 16. (péntek)
Tátrai Band

Charlie legutóbbi Mindenen túl című lemezének ajánlójában olvasható a MagyarJazzen: „a bluesba oltott, jazzes igényű, néhol funkos, soulos, olykor latin elemeket is előhúzó muzsika”.

Charlie önálló bolygó a magyar zenei életben. Lemezein gyakran a jazz határain is megfordul, saját zenekarában László Attila, Lattmann Béla zenél, Jazz című lemezén Egri János, Borlai Gergő, Fekete-Kovács Kornél és Schreck Ferenc közreműködik például. Most is ott volt a színpadon újra a remek vokálban Tisza Bea, az alkalmi ütőhangszeres Czibere József, és a bőgőn, basszusgitáron egyik legkeresettebb session-zenész Glaser Péter. De még más kötődés is akad: mivel már mindkét név előfordult a beszámolómban, ne hagyjuk ki a Babos Gyula, László Attila és Tátrai Tibor Gitár Trióját sem. Szóval sok a közös pont.

A telt ház jelezte, hogy valamelyik vonal mindenkit megérintett. Az énekes el is helyezte a naprendszerben a zenéjét. Jelentkezhetett a közönség soraiban, aki jazz-zenésznek tartja magát (Charlie keze fent), a blues zenészek közé is odatartozik, jelentette ki aztán, és ki kételkedhetne ebben? De ha a dalok közvetítette eufórikus és mély szakadékokat is bevalló szövegei találtak telibe valakit valamikor az életében, az se szégyen. Karcsúra úszott alakról nem igen, jégről meg whiskyről szokott ő énekelni.

Ráadásul azt is bejelentette, hogy az eső csak a koncert után 11-kor fog eleredni. Addig pedig remekül szórakozott a közönség. Szólt a blues, a funk, a soul, ahogy ígérte.

Fotó: Ambrus Levente

Balatonboglár, 2021. július 14-16.

Kapcsolódó cikk: 4 nap Boglár