A Háló 114-ik klubestjén a pontosan hat és fél éves négyesfogat játszott, amely bátran viselhetné a legszvingesebb magyar együttes büszke címét. Jómagam ott voltam megalakulásuk pillanatában is 2015. január 15-én a Budapest Jazz Clubban, és lelkesen üdvözöltem CD-jüket is a Gramofon és a Demokrata hasábjain. Nagyon szeretem az általuk képviselt, mindenki által élvezhető, örömteli, szívből jövő muzsikát, amely több hívet szerezne a műfajnak, mint sok divatos, magamutogató vagy öncélú produkció, ha nagyobb teret kapna. Pistát évtizedek óta ismerem és hatalmas tudása mellett csak szerénysége nagyobb. Saját bevallása szerint is felesége unszolására hozta létre saját együttesét és Mesics Katié az érdem a lemez megszületését illetően is. (Binder Karcsi cége jelentette meg.)

A szokásos felállásban csak a bőgős személyében volt változás: Molnár Pétert ezúttal az ugyancsak kiváló Soós Márton helyettesítette, a klub fehér zongorája mellett Weisz János ült, a doboknál pedig most is Cseh Balázs zsonglőrködött. Pista ezúttal csak két hangszerét hozta el hatalmas arzenáljából: a tenor- és a szopránszaxofont. (És főként az előbbit használta.)

Az első félidő programjában az előadott nyolc számból hat a lemezről hangzott el. Mindjárt az első két darab Pista parafrázisa volt Sonny Rollins „Doxy” ill. John Coltrane „Giant Steps” c. standarddé vált kompozíciójára „Dakszl” ill. „Small Steps” címmel. Clifford Brown „Joy Spring” c. szerzeménye is Pista kedvencei közé tartozik, éppúgy, mint a „Recordame” Joe Hendersontól. A cím megtévesztő, mert nem angol, hanem a dél-amerikai spanyol Recuérdame (emlékezz rám) kifejezés sajátos változata. Persze ezen a néven igazi standard lett jazzkörökben, és Henderson első, „Page One” c. Blue Note lemezén is szerepelt már 1963-ban. (Ott „Recorda Me”-ként írták.) Ezt a mindenki által ismert és favorizált Ellington-örökzöld, az „In A Mellowtone” követte, amely ugyancsak szerepel a lemezen. Kenny Barron „Voyage” c. száma ugyan nincs a lemezen, de elmondható, hogy Pista minden koncertjén elhangzik. Toots Thielemans „Bluesett”-je, amelyet ugyan klarinéton ad elő a lemezen, de itt nagy sikert aratott szopránszaxofon játéka. Az első félidőt Charlie Parker „Anthropology” c. vérpezsdítő bebop darabja zárta.

A szünet utáni szokásos párbeszéd során Schön Gyuri kérdéseire Pista beszélt életéről, pályájáról és érdekes történeteket osztott meg velünk arról, amikor még ifjú korában klarinétosként klasszikus zenét is játszott. Ezt követte a meglepetés: az Elek Quartet feat. Schön György. Ahogyan már néhány korábbi klubesten is, „szájtrombitával” szállt be a játékba a klubvezető (ami inkább a ventil pozán, azaz a valve trombone hangzását idézte), de szöveget is énekelt, sőt a scatteléssel is sikerrel  birkózott meg. Elsőként Gerry Mulligan „Line for Lyons” c. west coast kompozíciója hangzott el, amit egy neves nyugati parti diszkzsoké, bizonyos Jimmy Lyons tiszteletére írt a baritonos még 1952-ben. (Csak a rend kedvéért, a számnak semmi köze az oroszlánokhoz /lions/.) Kozma József „Autumn Leaves” címmel világhírűvé vált dalát, a „Hulló levelek”-et magyar szöveggel énekelte, majd egy valóban meglepetésszámba menő darab következett. Szergej Jeszenyin orosz költő (1895-1925) Elindulok c. verse (Rab Zsuzsa fordításában) hangzott el igazán lírai előadásban, mind Gyuri énekét és gitár kíséretét, mind pedig Pista szopránszaxofon-játékát illetően. Végül most is egy Parker kompozíció, a „My Little Suede Shoes” zárta az emlékezetes koncertet.

De mit is mondhat a krónikás még, hiába bármely beszámoló, a helyszíni előadás varázsát, az elő zene élményét semmi sem pótolja, vagy helyettesíti. Járjanak koncertre, hiszen mekkora hiányt jelentett, amikor erre nem volt lehetőségünk!       

Fotó: Deseő Csaba

Háló Jazz Klub, 2021. július 13.