fbpx

Elhunyt Charlie Watts, a Rolling Stones dobosa

2021. augusztus 24.

80 éves korában meghalt Charlie Robert Watts, aki 1963 óta a The Rolling Stones dobosa, de a jazzhez fűződő viszonya is jelentős volt. A rock zene hozta meg neki a hírnevet, de a jazz volt a szenvedélye.

Jazzdobolni tanult, és még grafikusként képregényt is rajzolt Charlie Parker tiszteletére, amit később az 1990-ben megjelent albumán használtak. A mindig elegáns úr, sosem akart reflektorfénybe kerülni, sőt kifejezetten kerülte, úgy írta le a Stonesban való munkáját, mint 5 év játékot és 20 év lógást. Mindig a jazz rajongója volt. Szülei 5 éves korában vásárolták neki az első dobkészletét. A gitáros Brian Jones mutatta be Wattsot a Rolling Stonesnak, akiket épp otthagyott a dobosuk. Ettől kezdve saját elmondása szerint „négy évtizeden át néztem Mick fenekét szaladgálni előttem”. Watts tapasztalata és tudása óriási értéket képviselt, aki ellenpontozni tudta Richards és Jones gitárjátékát és Jagger énekét.
A magánéletben sem követte a Stones-os kilengéseket, kitartott felesége, Shirley Ann Shepard mellett, akit 1964-ben vett feleségül.  

Wattsnak az ötletére reklámozt a Rolling Stones az 1975-ös turnéjukat úgy, hogy egy teherautó hátulján járták az utcákat, amit a New Orleans-i jazz-zenekaroknál látott és onnét másoltak le.

Eközben a saját zenekarával, a Charlie Watts Orchestrával fenntartotta a jazz iránti szeretetét, mindig úgy érezte, hogy jóval nagyobb szabadságot ad neki.

1993-ban jelent meg a negyedik jazz lemeze, amit a Charlie Watts Quintet adott ki, Warm and Tender címen, majd ’96-ban a Long Ago and Far Away, melyek standardeket tartalmaztak Duke Ellingtontól, Cole Portertől, Louis Armstrongtól, Gershwinstől.

1989-ben a Rock and Roll Hall of Fame-be bekerült a The Rolling Stones, majd 2006-ban Wattsot beválasztották a Modern Drummer Hall of Fame-be, olyan nagy rock és jazz dobosok közé, mint Steve Gadd, Keith Moon, Ringo Starr, Buddy Rich.

Saját lemezei:

  • The Charlie Watts Orchestra – Live at Fulham Town Hall (1986, Columbia Records)
  • The Charlie Watts Quintet – From One Charlie (1991, Continuum Records)
  • The Charlie Watts Quintet – A Tribute to Charlie Parker with Strings (1992, Continuum Records)
  • The Charlie Watts Quintet – Warm and Tender (1993, Continuum Records)
  • The Charlie Watts Quintet – Long Ago and Far Away (1996, Virgin Records)
  • The Charlie Watts-Jim Keltner Project (2000, Cyber Octave Records)
  • The Charlie Watts Tentet – Watts at Scott's (2004, Sanctuary Records)
  • The ABC&D of Boogie Woogie – The Magic of Boogie Woogie (2010, Vagabond Records)
  • The ABC&D of Boogie Woogie – Live in Paris (2012, Eagle Records)
  • Charlie Watts meets the Danish Radio Big Band (Live at the Danish Radio Concert Hall, Copenhagen 2010) (2017, Impulse! Records)

 

1941. június 2. – 2021. augusztus 24.

 

 

 

 Fotó: lemezborító

 

 

Jazz koncertek - Jazz Concerts in Hungary

H K Sze Cs P Szo V
14
15
17
18
19
20
21
22
23
24
25
26
27
28
29
30
31
© 2019-24 MagyarJazz / Jazz.hu szakmai jazzportál, szeretett műfajunk, a JAZZ szolgálatában. All Rights Reserved. • Készítette és kiadásért felelős személy: Irk Réka • Kiadó: Jazzponthu Kulturális Alapítvány • 1122 Budapest, Maros u. 28. • Adószám: 19345684-1-43
Az alapítványnak adományt az alábbi bankszámlára köszönettel fogadjuk: 10700770-73692180-51100005