A számos rangos díj közül a csak a legrangosabbakat felsorolva, a Nemzet Művésze címmel kitüntetett, Kossuth-díjas és Liszt Ferenc-díjas Szakcsi Lakatos Béla mellett ezen az estén egy másik legenda, kire a mondat kezdő szavai hasonlókép állnak, a Liszt Ferenc-díjas Kőszegi Imre dobolt, és egy ifjú, ezekre a díjakra egyelőre várományos tehetség, Jónás Géza bőgőzött.

A két legendás örökifjú muzsikust aligha kell bemutatnom ezen a jazzprofilú fórumon, de talán a nagy jövő előtt álló Jónás Géza neve még sokak számára nem annyira ismerős. Az immár korosztályának egyik legfoglalkoztatottabb bőgősévé vált fiatal tehetségére már igen korán felfigyelt a szakma.  2013-ban felvételt nyert a Snétberger Zenei Tehetség Központba, rá egy évre, 2014-ben, az Egri János Jr. quartet bőgőseként pedig már különdíjat kapott Marosvásárhelyen, az International Student Jazz versenyen. A Magyar Jazz Szövetség második alkalommal, 2017 januárjában rendezett „Az év fiatal jazz-zenésze” tehetségkutató versenyén a Talentum Tánc- és Zeneművészeti Iskola bőgősnövendékeként került a döntőbe, az év májusában, az I. Belvárosi Jazz versenyen a szaxofonos Oláh Kálmán Jr. vezette, Horváth Balázs (zongora), Varga Balázs (gitár), Jónás Géza (bőgő) és öccse Jónás Fülöp (dob) felállású „Young Tigers” kapta a legjobb zenekarnak járó díjat. 2018. januárban, a BJC 10 éves születésnapi koncertsorozatán az Oláh Kálmán Jr. Quartet tagjaként (Oláh Kálmán Jr. – altszaxofon, Egri János Jr. – zongora, Jónás Géza – bőgő, Márkosi András – dob) belekóstolhatott a klub teltházas koncertjeinek különleges atmoszférájába.

A koncertet megelőzőleg Géza Kőszegi Imrével játszott együtt pár jam sessionön, de Szakcsi Lakatos Bélával még soha. Miután a véletlen folytán egy villamoson közelítettük meg a klubot, volt ideje elmesélni, mennyire izgul. Én a beállás végére akartam odaérni, ő pedig eredetileg a beállás szokásos délután hat órás kezdetére, de mint mondta, Béla bácsi megüzente neki, ráér este hétre jönni. Így én is a beállás kezdetétől figyelhettem az eseményeket, készítettem is pár fotót a gépemet az aktuális fényviszonyokhoz hangolva, mikor kb. négy perc után Szakcsi egy téma lejátszása után elégedetten annyit mondott, ez rendben lesz, és ezzel vége is lett a beállásnak. Miután ez engem is annyira meglepett, nem voltam elég gyors, hogy megörökítsem a még több próbát váró Géza kővé dermedt arcát. A lámpaláza tovább fokozódott, de már a koncert kezdetén Szakcsitól hol szemvillanásokból, hol vezénylő kézmozdulatokból sok segítséget kapott, a megilletődöttség hamar elmúlt, és egyre bátrabban vett részt a „nagyok” játékában. Az „Out of Nowhere", Johnny Green népszerű örökzöldje volt az első, amit játszottak, ami jazzre hangolta a közönséget is. Többen is ez alatt a standard alatt jutottak be végül a nézőtérre, ugyanis még a kezdés időpontjában is sokan álltak sorban jegyért. Minden idők egyik legjobbnak tartott jazzlemezéről, Miles Davis „Kind of Blue” albumáról a „Blue in Green” egyedi feldolgozása következett. Előtte Szakcsi elmondta, mikor ezt a sokak által sokszor játszott Davis balladát beválogatta a péntek esti repertoárba, az égi zenekarban játszó egykori játszótársakra gondolt. Nekik, az ő tiszteletükre, Lakatos Ablakos Dezső, Pege Aladár, Lakatos Pecek Géza, Vukán György, Tomsits Rudolf, Gonda János, Babos Gyula, Orszáczky Jackie, és a többiek, a most fel nem soroltak emlékére játssza. A gyönyörű, megrendítő dallamok után oldásként Szakcsi egy még Pege triójában írt blues szerzeményét játszották el a szünet előtt.

Az „egy, a sok jó koncert között” érzést hozott első rész után, a másodikban egyre inkább Dave Liebman anno a Broadcast Music World honlapján megjelent interjújában olvasottak jutottak eszembe. A mester érdekes gondolatokat fogalmazott meg a franciák által definiált "Le Roi du Monde" érzésről. Mint mondta, bár minden igazi muzsikus ezt az érzést szeretné átélni játék közben, de ez akkor sem mindig sikerül, ha amúgy minden úgy megy, ahogy kell. „A jazz improvizáción alapul, olyan azonnali művészet; ahogy valós időben látod - nincs múlt, nincs jövő. Ha ebben a jelenlegi időben a társaid úgy játszanak veled, ahogy elképzelted, jól érzed magad, amikor játszol, és a közönség is ugyanolyan hullámhosszra hangolódik, nagyjából egy szóló időtartamáig, három-öt percig, úgy érezheted, te vagy a világ királya. Ez egy hihetetlen érzés, és ha átélted, akkor máris tovább kell lépned a következő dalra, vagy a következő előadásra, de az élmény dolgozik benned, és mindig reméled, hogy sikerül újra létrehozni azt a pillanatot.” Szakcsi és társai hosszú percek alatt többször is a világ királyainak érezhették magukat, de a "Le Roi du Monde" érzést a velük egy hullámhosszra hangolódott közönség is átélhette. A szívek ritmusa leginkább egy nóta feldolgozás, a másodikként játszott „Cigány vagyok, árok partján születtem” közben vert egyszerre. Szakcsi gyerekkorában sokszor hallotta prímásoktól ezt a nótát, és bár szellemesen megjegyezte, ő ágyban született, és a szövegére sem emlékszik már, de a dallamok benne maradtak. Ezeket a benne maradt, régen érlelődő dallamokat hozta felszínre, lenyűgöző improvizációk közepette, egy egész más dimenzióba röpítve a zenekart és a közönséget. Boldogságtól sugárzó szemek, és az ocsúdás után dörgő tapsvihar. Katarzis volt. Azért a koncert végén is átélhettünk emlékezetes pillanatokat, a ráadásban játszott „(I Can’t Get No) Satisfaction” alatt végre újra együtt lázadhattunk is kicsit megalkuvásaink közepette.

Szakcsi a pandémia időszaka alatt nem ült zongorához. Otthon sem gyakorolt, de mint elmondta, furcsamód ennek előnyei is voltak. Sok régi dallam, beidegződés, kiürült belőle, viszont helyükre újak költöztek. Másként zongorázik ma, mint a korlátozások előtt, másképp fogalmazza zenébe gondolatait. Az új feltöltődésből született, új módon értelmezett zenét a közönség befogadta. Nem volt előzetes műsorterv, a játszott darabok jó része a pillanat hangulatához igazodva került a repertoárba, és a koncert közben született újjá. Ehhez persze zsenialitás kell, és olyan improvizációs készség, amely a világon is csak keveseknek adatik meg. Természetesen a csodás eredményhez zseniális társak kellettek, akik egy szemvillantásból is vették a lapot, és követni tudták, mindezek mellett még remek szólókra is futotta erejükből. Szakcsi és Kőszegi, a két legendás muzsikus alaposan ismeri egymás gondolatait, és mindkettőjüknek köszönhető, hogy ebben a jazz legszebb erényeit bemutató, többségében színpadon született zenében a fiatal Jónás Géza is egyenrangú félként tudott részt venni. A fentebb idézett Dave Liebman mondta, a Miles Davis zenekarában töltött időszak felért egy egyetemi kurzussal. Ez a koncert Gézának is hasonló élményt adhatott.

A Harmónia Jazzműhely évadnyitója a vártnál is gazdagabb élményt adott. A sorozat folytatódik, és a jelek arra utalnak, a következő jazz péntekeken hasonló felemelő pillanatokat élhetünk majd át.

Fotó: Somogyvári Péter

Budapest Jazz Club, 2021. szeptember 3.