Myrtill érdemeit aligha szükséges méltatni. Sokirányú érdeklődését, profizmusát pedig különösen nagyra értékelhetjük, hiszen a mai énekesnő-dömpingben hihetetlenül felkészületlen, amatőrnek is csak jóindulattal nevezhető „dívapalánták” állnak ki a „világot jelentő deszkákra”, ha még fiatalabb olvasóink hallották ezt a kitételt. És ezt a színházi kifejezést Myrtill esetében bátran használhatom, hiszen ő a színpadon nemcsak kellemes jelenség, de drámai előadó is, aki a dal karakterének megfelelően gesztikulál, mozog, táncol és mindezt természetesen, visszatetsző attitűd nélkül teszi.

Régen ismerem és követem pályáját, újabbnál újabb zenei ötleteinek kivitelezését. Láttam a Müpában éppúgy, mint a Budapest Jazz Clubban, a Hálóban vagy a városmajori Barabás Villában. Műsoraiban pedig a jazz standardektől a francia dalokig, a gipsy jazztől a dixie-örökzöldekig, a hazai daloskönyv legjobbjaitól a nemzetközi slágerek jazzes feldolgozásáig terjedt a repertoár. És bizony nem nyüzsögnek a zenei sokoldalúsággal megáldott énekesek a hazai „könnyűzene” környékén – a legtöbbjük évekig, ha nem évtizedekig képtelen megújulni.   Mert azt is szükséges kihangsúlyozni, hogy Myrtill bármihez is nyúl, azt ízléssel, biztos stílusérzékkel és értékítélettel teszi, nem is beszélve arról, hogy számos idegen nyelvi közegben is kifogástalanul eligazodik.

Az elmondottakat jól illusztrálta Myrtill két koncertje. Az elsőre szerdán (június 5-én este) a MOMKult színháztermében került sor, amelyben magyar népdalokat hallhattunk „jazzre hangolva”. Myrtill ezúttal is (mint tette ezt május elején, a BMC nagytermében megrendezett lemezbemutató koncertjén) nagylelkűen átengedte az első „blokkot” Kaszás Péternek. Most viszont Révész Richárd is besegített billentyűzve, Péter pedig a dobokon játszva egy előtte felállított mikrofonba énekelte három szerzeményét. Nekem most is a „You Are the One” tetszett legjobban.

Ezután már Myrtill előadására koncentrálhattunk. Igazi jazzprodukcióban volt részünk, a kíséret tagjai: Pintér Tibor (gitár), Balogh Zoltán, az egyik „Finucci brother” (szintetizátor), Fonay Tibor (bőgő) és Kaszás Péter (dob) voltak.

Ami mindenekelőtt kellemes meglepetéssel szolgált: Myrtill csupa olyan magyar népdalt vonultatott fel, amelyek jórészét még jómagam sem ismertem, pedig én az ötvenes években voltam gimnazista és könnyű kitalálni, hogy az iskolai énekkarokban milyen repertoárral foglalkoztunk. Természetesen a dalok jazzesítése különös metrumokkal járt, de elbűvölő eredményt hozott. Emellett néhány számban a felsorolt hangszeresek mellett még Cserta Balázs (aki egyébként szívesen „beszáll” ilyen speciális produkciókba) is közreműködött tárogatón, furulyán és szopránszaxofonon – briliáns szólókkal. Azért néhány címet feljegyeztem a sötétben, amelyek igazán megnyerték tetszésemet: „Zöld erdőben, zöld mezőben sétál egy madár”, „Hull az eső, nagy a sár”, „Szelidecske”, „Csillag, csillag, páros csillag az égen”. A hangszerszólókról is csak a legnagyobb elismeréssel szólhatok, mind a négy kísérőnek voltak remek szólói, az én konzervatívabb ízlésemnek Balogh Zoli azon szólói tetszettek igazán, amikor a szintetizátorral az akusztikus zongora-hangzást leginkább megközelítette. A koncert vége felé másféle dalok is sorra kerültek, pl. Novai Gábor „Kérdés” c. slágere, kifejezetten emlékezetes interpretációban.

Egészen másféle szórakoztatási igényt elégített ki Myrtill pénteki (június 7.) fellépése a Swinguistique elnevezésű együttesével. Tudjuk, hogy ezzel a formációval Myrtill az úgynevezett gipsy swing vagy manouche swing stílusú dalokat adja elő. Ez az irányzat voltaképpen az amerikai swing zenének az európai (elsősorban a francia) cigányok által játszott sajátos változata, amelyet persze a helyi romák népzenéje is „fűszerezett”. Legnagyobb figurája ennek az irányzatnak természetesen Django Reinhardt volt, és azóta is számtalan utánzója akad, akik között kiemelkedő előadók is vannak. Ilyen például a holland Rosenberg trió és mások is. Kétségtelenül ma is bőven van kereslet erre a melodikus, gyakran táncra ingerlő zenére, amely virtuóz hangszeres szólókkal párosul.

A Kálvin tér sarkán található Premier Kultcafé kellemes atmoszférájú termében az „éltesebb korosztály” képviselői jöttek össze (és ez nemcsak rám vonatkozott.) Szemlátomást igazi rajongótábor jelent meg, ennek számos jelét tapasztalhattuk – divatos szóval „interaktív légkör” alakult ki. Olyan hitelesen hangzottak el a Nagy Francia Daloskönyv darabjai, hogy bátran lehetett volna francia hallgatóság előtt is bemutatni.

Csak néhányat említve a sikerszámok közül: a „J’aime la Musique”, a „Je dis non, non, non”, a „Padam, padam”, a „C’est Si Bon”, a „Milord” vagy a „Quand le jazz”. Myrtill olykor kifejezetten drámai erejű előadásával szinte érteni véltük a francia szövegeket.

Az amerikai standardek csak mutatóba tűntek fel, de annál nagyobb sikert arattak, volt például a „Tea for Two”, de a leghatásosabb, amelyben Myrtill hangja és szuggesztív előadása a legjobban érvényesült Peggy Lee sikerszáma a „Why Don’t You Do Right” volt, és elhangzott a „The Other Woman” is.

De volt „magyar blokk” is, többek között hallhattuk Sárosi Katalin slágerét a „Sajnos szeretem”-et, Pintér Tibi szerzeményét, a „Mire képes pár pohár”-t vagy a „Most szeretnék tinédzser lenni” c. dalt is.

A kíséret tagjai is megérdemlik, hogy nevüket elmondjuk: Pintér Tibor (szólógitár), Pintér László (ritmusgitár), Sárkány Sándor (bőgő) és Gálfi Attila (dob). Pintér Tibi frenetikus szólóiba olykor olyan dallamtöredékeket is beépített, mint az „Otchitchorniya”, vagy Rimszkij Korszakov Dongójából egy-egy dallamfoszlány. Sárkány Sanyi kiemelkedő volt egy vonós bőgő szólójával, amikor a komplett dallamot játszotta el a behemót hangszeren.

A két félidős, legalább 20-25 dalt felölelő produkció hatalmas ovációval és nem kevesebb, mint három (vagy négy?) ráadás-számmal (köztük az Itsi bitsi petit bikini-vel) ért véget. Őszinte szeretet vette körül a művészeket, elsősorban az egyáltalán nem dívaként viselkedő énekesnőt. Erről jut eszembe, hogy ezeknél az ismert melódiáknál az egész közönség énekelte a refrént, ütemesen tapsolt és ami a legfontosabb: olyan kollektív élményben részesült, amit manapság már ritkán él át az ember.

KÖSZÖNET MINDEZÉRT MYRTILLNEK ÉS A SWINGUISTIQUE-NEK!  

Fotó György Zsolt