A csaknem kétórás koncert első felében a kvartett játszott, Dresch Mihály tenor- és szopránszaxofonon, Lukács Miklós cimbalmozott, Gyányi Marcell bőgőzött és Csízi László dobolt. A zenekar bemutatása után olyan, az első pillanatától katarzist hozó zenefolyam indult, amely egyből magával ragadta mind a színpadon játszókat, mind a nézőtéren ülőket.

Tavaly a Fonó gondozásában megjelent, és idén a Fonogram jazz kategóriában „Az év hazai jazz albuma” díját elnyerő „Árnyékban” című lemezük témáit szólaltatták meg. Dresch Mihály szerzeményeit lényegében egyben játszották, a zene ívét nem törte meg sem bekonferálás, sem hatásszünet, egyik jött a másik után, illetve az egyikből bontakozott ki a másik. A Szabados György vetette magok jó talajba kerültek, és John Coltrane hagyatéka is jó kezekbe került, és egybeolvadt a Kárpát-medence népdalkincseivel. Létrejött egy zene, amit sajátunknak érezhetünk, ami csak itt születhet, de ugyanakkor határnélküli, és az egész földkerekségen befogadható. Méltóságteljesen hömpölygött, volt játékos, volt virtuóz, szárnyaló és meghökkentő, fősodorban folyó, és örvényeket kavaró, gátakat szakító szabad zuhatag. Manapság valóban sok jó, figyelemre méltó, izgalmas zene kerül kiadásra, de azt a katarzist, amit Coltrane, Davis generációja adott, a maiak közül nagyon keveseknek sikerül elérnie. Talán csak annyi kéne hozzá, ahogy Dresch Mihály fogalmazta lemezéről: „Árnyékban lenni számomra annyi, mint nem a rivaldában, folyamatos ricsajban, dumálásban… Árnyék hűvösében figyelni, szemlélődni, tevékenykedni. Ez az árnyékban!” – és természetesen kéne hozzá pár olyan fantasztikus muzsikus, mint Lukács Miklós, Gyányi Marcell, Csízi László, akik képesek a Kossuth- és Liszt Ferenc-díj mellett számos elismerésben részesült Dresch Mihállyal együtt szemlélni a világot az árnyék hűvösében.   

Nagy taps fogadta Szpaszovot, akit a közönség nagy része az előző évek során alaposan megismerhetett. Az Isperih-ben, 1961-ben született Teodoszij Szpaszov sokszor játszott Borbély Mihály koncertjein, és ráadásul többnyire itt, a Fonóban. Ezek egyikét őrzi a 2011-ben Borbély Balkán Jazz Projectjével készült koncertlemez, a „Live at Fonó”, amelyen a bolgár vendég két szerzeménye is hallható. Legutóbb Szpaszov három éve az Uránia moziban triójával lépett fel, mikor a hazánkban mai napig is szép számban élő bolgár honfitársaink megünnepelték az 1396-tól 1878-ig tartó török uralom alól való felszabadulás napját, Bulgária függetlenségének 141. évfordulóját. Az ünnepséget szervező bolgár kulturális szervezetek segítségével valósulhatott meg Szpaszov mostani látogatása is.

A Plovdiv városának Zenei és Táncművészeti Akadémiáján népzenei karon végzett Szpaszov alaposan kitágította a pályafutása kezdetéig csak tradicionális népi zenekarokban előforduló kaval használatát. Saját, egyedi játékstílusát fejlesztve a hagyományos folklór, a jazz, a klasszikus zene szokatlan szintézisét hozta létre. Ez a több forrásból születő új zene, az általa létrehozott hangzás keltette fel többek között Trilok Gurtu, Borbély Mihály érdeklődését is, és ezért kapta számos díja közül a Nemzetközi Művészeti Akadémia díját Párizsban 1996-ban, és az UNESCO „Művészek a Békéért” díjat 2017-ben, melyet egyébként korábban Sebestyén Márta is megkapott. Szpaszov Bulgária elsőszámú zenei nagykövete lett, hangszere, a kaval, hajdan a pásztorok eszköze volt, az üreges fából készült botokat pásztorok az állatok hangját utánozva fújták a nyáj terelése közben. Eredetéről viták folynak, a népvándorlások folyamán több nép zenéjébe is integrálódott, és ahol meghonosodott, különféle módon alakítgatták. Egy biztos azonban, a leginkább gyümölcsfából, de a hasonlóan kemény kőrisből is elkészíthető hosszú, ma már három részből összeillesztett hangszer a bolgár népzene jellegzetes hangszere lett. Azé a zenéé, amelynek a vallás, az ortodox kereszténység mellett mindvégig vezető szerepe volt az Oszmán Birodalom közel ötszáz évig tartó hosszú elnyomása alatt a bolgár nyelv és kultúra fennmaradásában, a nemzettudat kialakulásában.

Szpaszov a kavalt hol a fuvola, hol a furulya fújás technikáját használva szólaltatta meg, de volt, hogy a szelepeken gyűrűsujját végighúzogatva ritmushangszerként használta. Dresch Mihály többnyire szopránszaxofonját használta, de a furulyából az akkord- és hangnemváltások miatt billentyűzettel ellátott, hosszú munkával tökéletesített, maga tervezte,"fuhun" nevet kapott hangszerén is játszott, így összejött a fuhun - kaval „csúcstalálkozó”.

Szpaszov Inspirációt adott a zenekarnak, és inspirációt kapott a zenekartól. Úgy játszott, mintha ezt a koncertet hosszú próbafolyamat előzte volna meg, ehhez persze a társak, a kvartett fantasztikus játéka is kellett. Igaz, Dresch zenei világa rokon az övével, és most is bebizonyosodott, a rodopei égbolt hasonló érzéseket válthat ki a feltekintőből, mint a hortobágyi, legfeljebb más ritmusokban fogalmazódik, más hangszereken szólal meg. Szpaszov és a Dresch Qurtet sodró zenéje elvarázsolta a Fonó hallgatóságát, és sokaknak a „Jazzfest Budapest” eddigi legnagyobb koncertélményét adta. Köszönet érte, csoda volt!

Fonó, 2022. május 8. 

Fotó: Somogyvári Péter