Mindez már jó ajánlólevél, de a nézőtér megtöltéséhez jócskán hozzátett az itt 2017 márciusában Lovano Grammy-díjas zenekarában olyan zseniálisan játszó Slavov, hogy minden hangot kristálytisztán megszólaltató játékát a koncert után Ráduly Mihály külön kiemelte, és az Opus Jazz klubban tavaly Lionel Loueke koncertjének dobosaként megismert Martin Valihora is. Mindketten már némi hazai rajongótáborral rendelkeztek, és mint a koncert előtti beszélgetésekből kiderült, nem is kevesen, elsősorban a szlovák dobos vagy a bolgár bőgős miatt váltottak jegyet a koncertre. Azonban már a szünetben kiderült, ebben a kevéssé ismert formációban a hallomásból ismertek is szenzációsan zenélnek.

A pennsylvaniai Pittsburghban született alapító, John Shannon kamaszkorát a város underground zenei életében töltötte, és skatulyákba nem igen sorolható zenei érdeklődésének köszönhetően elsősorban folk-rock énekes-dalszerzőként jegyezték, "folk- és jazz-ízű dallamai és lírai, akusztikus gitárstílusa, valamint lélegzetelállító énekhangja” a nagy tiszteletnek örvendő szakírók elismerését is kiváltotta.  A kihívásokkal bátran szembenézve egy indián túlélőiskola után a bostoni Berklee növendékeként is diplomát szerzett, és bár bölény steak receptjét nem ismertette, és dalra sem fakadt, viszont ugyancsak a kritikusok által Metheny és Abercrombie tiszta hangzásához hasonlított gitárjátékáról ezen a koncerten mi magunk is meggyőződhettünk.

Ruslan Sirota az Ukrajnában található Umánban egy zsidó családban született, helyi zenekarokban gitározó édesapja már gyerekkorában kezdte fülét zenére nyitogatni. Ruslan négy éves kora körül kezdett gitározni, majd hét éves kora körül tért át a zongorára. Tíz éves volt, mikor szüleivel 1990-ben Izraelbe költözött, ahol a Bat-Yam zeneiskolában tanult tovább. Kamaszként kezdett érdeklődni a jazz iránt, és hamarosan az akkoriban népszerű fúziós zenekarok billentyűseként bejárta Izraelt, és többször fellépett az igen rangos Vörös-tengeri Jazz Fesztiválokon is.

18 évesen teljes oktatási ösztöndíjat kapott a Berklee-n, és Bostonba költözött. Zenei karrierje pár évvel az ezredforduló után indult be igazán, mikor meghívót kapott Stanley Clarke zenekarába, és ez a tagság Grammy-díjat is hozott számára. Ezután, ahogy lenni szokott, kézről-kézre adogatták olyan muzsikusok, mint Kamasi Washington, Marcus Miller, Al Jarreau, Victor Wooten, sőt, még a Los Angeles-i Filharmonikusoktól is kapott felkérést, 2011-ben megjelent debütáló albumán pedig Stanley Clarke mellett vendégekként Chick Corea és George Duke is játszott.

A bolgár bőgős, Peter Slavov is ösztöndíjat kapott a híres bostoni intézménytől és az ő karrierje is a diploma átvétele után ívelt fel. Peter is zenészcsaládban született, édesapja egész Bulgáriában ismert dobos volt. A 12 éves kora óta bőgőző fiú Szófiában folytatta klasszikus zenei tanulmányait, és elég hamar a jazz bűvkörébe került, és a nálunk Szpaszovon kívül alig ismert bolgár jazz szcéna legkeresettebb bőgőse lett, aki az ország legkiválóbb zenészeivel Európa-szerte turnézott. A Berklee diploma után viszont már az Egyesült Államok legkiválóbb zenészeivel, mint például Joe Lovano, akivel nálunk is itt járt, valamint Quincy Jones, Danilo Perez, Chucho Valdes, Kevin Mahogany zenekaraiban játszott és készített felvételeket, eddig több mint 40 ország legrangosabb klubjaiban és fesztiváljain lépett fel.  

A pozsonyi születésű Martin Valihora tíz évesen kezdett zongorázni, de érdeklődése igen hamar a dobok felé irányult, magánleckéket vett, majd szülővárosa konzervatóriumában folytatta ütős tanulmányait.  A jazz mellett számos szlovák pop, rock zenekarban játszott, közülük a hazánkban is egykor népszerű, a rockzenét klasszikussal ötvöző, több tagcserét átélt Collegium Musicum mindenképp említésre méltó. Ahogy a kelet-európaiak többsége, ő is ösztöndíjjal került Bostonba, majd a diploma átvétele után a New York-i jazz szcéna keresett dobosa lett. Játszott, és két lemezt is készített Shannon előző Berklee öregdiák formációjával, az említett Waking Vision trióval, hírnevét azonban kétségkívül Hiromi turnézenekarában alapozta meg. A mai kor muzsikusaként menedzseri képességeit is kamatoztatta, amellett, hogy a több szlovákiai városban zajló, évente rendezett One Day Jazz Festival alapítója és szervezője, ez a koncert is az ő közbenjárására jött létre. A Waking Vision ugyanis az előző napokban ezen a fesztiválon lépett fel többek között az SFJAZZ Collective és a Voice of Colours zenekarral, amelyben Fekete-Kovács Kornél is játszik. A fesztiválról a budapesti Szlovák Intézet jazzre nyitott igazgatónőjének, Ildiko Siposova meghívására érkeztek a BJC-be. Mint kiderült, a koncerten a készülő lemezük anyagát mutatták be, melynek felvételébe Budapesten maradva, másnap a Rákóczi úti intézetben kezdtek. Az eljátszott tíz szerzemény alapján biztos vagyok benne, hogy az elkészült lemezre lenne kereslet itthon is, legalábbis aki ott volt a koncerten, már a helyszínen vásárolt volna. Sodró, virtuóz szólókkal tűzdelt, ugyanakkor dallamos zenét hallhattunk. Shannon és Sirota szárnyalásához Slavov és Valihora betonbiztos alapot biztosított, de a megfelelő időben ők is megmutathatták kivételes tudásukat. Valihora ütős mutatványaival ráadásul párszor ellopta a show-t, de ezt senki sem bánta, jól állt neki, és a kialakuló örömzenébe bele is fért.  

Azoknak, akik nem voltak a koncerten némi támpontot adhat, a Waking Vision valahol Dave Holland „Prism” formációjának zenéjére emlékeztetett, melyben Craig Taborn, Kevin Eubanks, Eric Harland hasonló felállásban és felfogásban játszott. Leginkább Valihora dobolása idézte Harland stílusát, de ahogy a többiek, ő is saját magát adta.

Szakcsit idézve, „az nem árulás, ha a közönségnek is tetszik valami.”

A bostoni öregdiákok megmutatták, lehet a legmagasabb szakmai elvárásoknak megfelelve úgy zenélni, hogy a közönségnek is tetsszen.

Budapest Jazz Club, 2022. június 29. 

Fotó: Somogyvári Péter