fbpx

Lemezbemutatók az MZH jövő évi műsorában

2022. november 20.

Palágyi Ildikó és Neumann Balázs is az új lemezének bemutatójával debütál a Liget új intézményében.

Ismét a Zene Háza saját zenekarának koncertjével kezdődött a sajtótájékoztató, ahol Batta András, ügyvezető igazgató elmondta, hogy több mint nyolcszázezer látogatója volt január óta a Zene Házának. Rengeteg ismeretterjesztő foglalkozás van kicsiknek és nagyoknak az esti koncertek mellett. Egy kérdésre reagálva Horn Márton, intézményigazgató megnyugtatta a jelenlevőket, hogy a modern fűtési rendszerrel felszerelt épület a hővel gazdaságosan tud bánni, így nem lesz bezárás a rezsiválság miatt. Azt is megtudtuk, hogy profi stúdió is működik a Házban, ahol videó- és hangfelvételek is készültek már, sőt lemez kiadására is sor került: a legelső Tabula Rasa esemény hangja már megvehető a Hunnia kiadónál (online).

A programvezető, Halmos András az év eleji koncertekről is tájékoztatta az újságírókat. A külföldi jazzfellépők közül a The Comet Is Coming nevű brit jazz-rock bandát emelte ki, akik március végén érkeznek Budapestre. Az elektronikával erősen dúsított jazzt és pszichedelikus rockot játszó trió tagjainak nevei is különlegesek: szintetizátoron Danalogue, dobon Betamax, szaxofonon és shakuhachin (bambuszból készült furulya) Shabaka játszik majd. Legújabb lemezük szeptemberben jelent meg.

A magyar jazz-zenekarok közül a januárt Párniczky András indítja a Bartók zenéjét játszó quartetjével. Egy héttel később Gadó Gábor 2000-ben alapított francia quartetje lép fel hosszú kihagyás után újra.
Februárban Neumann Balázs lemezbemutatót tart a házban, melyen a költészet is megjelenik, sőt híres költőink verseire épül a lemez és az est is. Többek közt öt énekessel bővül a triója.
Márciusban ugyancsak költők, de kortárs költők verseire improvizál Nagy János és Szirtes Edina. Ugyanazon a napon lép fel Oláh Krisztián zenekara is, méghozzá a mai napon stúdióban felvett anyagot hallgathatja meg a közönség élőben, Trypl Horns trióval, azaz Ryan Quigley, Paul Booth és Trevor Mires közreműködésével.
Március végén visszatér az elbűvölő hangú Palágyi Ildikó, aki ugyancsak a frissen megjelent lemezét mutatja be a közönségnek.

 

Fotó: Magyar Zene Háza, Irk Réka

 

 

 

 

 

 

Jazz koncertek - Jazz Concerts in Hungary

H K Sze Cs P Szo V
© 2019-24 MagyarJazz / Jazz.hu szakmai jazzportál, szeretett műfajunk, a JAZZ szolgálatában. All Rights Reserved. • Készítette és kiadásért felelős személy: Irk Réka • Kiadó: Jazzponthu Kulturális Alapítvány • 1122 Budapest, Maros u. 28. • Adószám: 19345684-1-43
Az alapítványnak adományt az alábbi bankszámlára köszönettel fogadjuk: 10700770-73692180-51100005