A már több évtizede Svájcban élő Billy Cobham 1944-ben, Panamában született, de szülei hároméves korában vele együtt New Yorkba költöztek, ahol dobos édesapjával már nyolcévesen fellépett. Érettségi után belépett a hadseregbe, pontosabban a hadsereg zenekarába, ahol egyetlen fegyvere a dob volt. A civil életbe visszatérve a 60-as évek végén Horace Silver zenekarával turnézott az Egyesült Államokban, és ezzel a kvintettel eljutott a Berlini Jazznapokra is. Az új korszakot nyitó Miles Davis hívásának ő sem tudott ellenállni, és ezzel elkezdődött Cobham jazz-rock vagy ha úgy tetszik, fúziós korszaka is. Olyan mérföldkőnek tekinthető lemezeken dobolt, mint az „A Tribute to Jack Johnson”, a „Live-Evil” és a „Big Fun”. Aztán ezek a mérföldkövek a Mahavishnu Orchestra albumaival tovább gyarapodtak, és a fúzió hetvenes évek elején élt fénykorában, a saját zenekart alapító Cobham egyből az új irányzat egyik legjelentősebb albumával rukkolt elő.

 A „Spectrum” 1973-ban jelent meg, zenekarában a szaxofonos-fuvolista Joe Farrell, a Mahavishnuból ismert billentyűs, Jan Hammer, valamint két gitáros, Tommy Bolin, a Deep Purple későbbi tragikus sorsú gitárosa, és John Tropea játszott. A „Spectrum” sikerét Cobham csak megközelíteni tudta, túlszárnyalni nem, bár második, a Brecker fivérekkel, valamint John Abercrombie, George Duke, Garnett Brown és John Williams közreműködésével készült „Crosswinds” is közkedvelt lett. A mostani turnéja is ennek a két lemeznek az anyagára épült, amelyet egy brit és három dél-amerikai muzsikusból álló zenekara a nagynevű elődökhöz méltóan, csodálatosan idézett fel.  

A billentyűs Steve Hamilton 1991-ben Berklee - ösztöndíjat nyert, de tanulmányait nagyvonalúan támogatta a rock ikon, Phil Collins is. Miután kitüntetéssel diplomázott, 1995-ben Londonba költözött, ahol a brit jazz neves képviselői mellett, játszott többek között Freddie Hubbard, Ray Charles, Joe Lovano, Kurt Elling, John Scofield, Bob Mintzer, Benny Golson turnézenekaraiban. Billy Cobhammel 2013 óta játszik együtt.

A zenekar másik billentyűse Jorge Vera Aguilera szülővárosában, Santiago de Chilében klasszikus tanulmányokkal kezdte, első koncertjét 14 éves korában adta. A jazz felé fordulva barátkozott össze a szintén a fővárosban született, kezdetben Jaco Pastorius rajongóként autodidakta módon tanuló Victor Cisternas basszusgitárossal, akivel többször fellépett helyi fesztiválokon. Egy időre elváltak útjaik, Cisternas Argentínában, zeneiskolában folytatta tanulmányait, Aguilera Spanyolországba költözött, ahol saját zenekarával jelentek meg felvételei, de a sors Cobham zenekarában újra összehozta őket, talán nem is véletlenül.

Chilei a gitáros, Emilio Garcia is. Végigkoncertezte Latin-Amerikát, fellépett Európa több országában, játszott Stanley Clarke, Randy Brecker, El Negro Hernández, Alex Acuña zenekaraiban, közben mesterkurzusokat tartott, és zenei producerként, hangszerelőként is sikeresnek bizonyult. A chilei Escuela Superior de Jazz és a Los Angeles-i California School of Music tanára eddig 60 albumon szerepelt, játékára Jeff Beck tette a legnagyobb hatást.

A félhomályban a panamai zászló színeire utaló piros-fehér-kék ingben, és a haja ritkulása óta védjegyévé vált főkötőjével színpadra sétáló dobost egyből hatalmas ováció fogadta. Cobham beült a dobok mögé, társai is felvették hangszereiket, a fények kigyúltak, és kezdetét vette a mintegy kétórás varázslat. Elképesztő gyorsasággal az összes dobot megszólaltatta, némiképp erődemonstrációt tartott, egyértelművé téve, minden tekintetben csúcsformában van 78 évesen is. Bekapcsolódtak a többiek is, és bekapcsolódtak a nézőtéren ülők is, tapsokkal, ámulat hozta felmorajlással doppingolva a színpadon játszókat. Cobham dobjai többségében elemi erővel falakat bontottak, de volt, hogy a kristálypoharak koccintásakor hallható finomsággal szólaltak meg. Mindkét esetben, és a köztük lévő 50 árnyalatban mérnöki precizitással, hajszálpontosan.

Az újabb Cobham szerzeményekből is kaptunk ízelítőt, a legnagyobb ovációt azonban a fentebb említett két lemezén található, hetvenes évek jazz-rock slágerei hozták. A „Red Baron”, a „Quadrant 4”, a „Spanish Moss” dobszólója, kinek a fiatalságát hozta vissza, ki rájött, hogy szülei mégsem voltak zenei analfabéták. Természetesen a falak tűrőképességét is próbára tevő tetszésnyilvánítás a „Stratus” első hangjai felismerésekkor dübögött fel, és a végén mikor Cobham pillanatok alatt egyik cintányérját leszerelve és fejére téve, kínaiként búcsúzott a közönségtől, elérte a már kritikusnak nevezhető határt, de az épület egyben maradt, és így a ráadásra is sor kerülhetett.

Mikor a legvégén a dobok mögül felállva társaival a színpad elejére jött meghajolni, vettem észre, hogy a koncertet hihetetlen energiával végig doboló Cobham bottal jár. Persze csak civilként, különben szárnyal. 2001-ben a Modern Drummer magazin beválasztotta a világ 25 legbefolyásosabb dobosa közé. Kikövezte az utat a jövő dobosai előtt, megváltoztatva az ütőhangszerek szerepét.

Billy Cobham először 1983. szeptember 28-án Gödöllőn, majd másnap az Almássy téri Szabadidő Központban a Hessische Rundfunk (Frankfurti Rádió) zenekarával járt nálunk, és azóta különböző formációkkal sokszor visszatért. Visszavárjuk egy újabb telt házas koncertre!

RaM  Színház/GetCloser, 2022. november 14.

Fotó: Somogyvári Péter