fbpx

A The Bad Plus a Magyar Zene Házában

2022. november 23.

„Minden jegy elkelt!” – olvasható napok óta a Magyar Zene Házának honlapján, ami tekintve, hogy nem csupán a 340 eladott, de az állóhelyekre maximálisan bővíthető 550 férőhelyre is igaz lehetne, mutatja, hogy az intézmény által kínált minőségi jazzprogramok egyre fontosabb szerepet töltenek be a műfaj iránt érdeklődő közönség számára. A The Bad Plus zenekar mostani turnéja egészen december végéig tart majd, igazán örvendetes, hogy ennek az egyik állomása Budapest lehetett.

            A The Bad Plus, trió formációként indult 2000-ben Minneapolisból. A két helyi születésű alapító Reid Anderson nagybőgős és Dave King dobos mellett, tizennyolc éven keresztül Ethan Iverson zongorista volt a harmadik zenekari tag. Az ő kiválását követően ismét egy zongorista, Orrin Evans lett az együttes szólistája, aki három év után szólókarrierbe kezdett, így az alapító ritmusszekció ismét csak partnert kellett keressen ahhoz az egyéni hangzáshoz, amelyet az évek során kialakítottak. Új fejezetet nyitottak azzal, hogy életre hívták a The Bad Plus harmadik verzióját, amelyet Bad Plus Plus-nak is nevezhetnék, hiszen a zongorista poszt megszűnt, helyette Ben Monder gitáros és Chris Speed szaxofonos személyében ketten is csatlakoztak a zenekarhoz. Ez a szokatlanul nagy mértékű változás kényszerítette Andersont arra, hogy több esetben is nyilatkozzon ezzel kapcsolatban, többek között az új felállás első, összességében a zenekar 15-ik albumának megjelenése kapcsán mondta a következőket: „A Bad Plus nem a hangszerekről szól, hanem a zenéről.” Azok számára, akik figyelemmel kísérték az együttessel kapcsolatos történéseket talán kevésbé lehetett sokkoló ez a váltás, amennyiben 2015-ben már készítettek egy kvartett albumot Joshua Redman szaxofonos közreműködésével, sőt az együttes korábbi magyarországi fellépései alkalmával a Millenárison Wendy Lewis énekesnővel, a Trafóban pedig Ron Miles, Tim Berne és Sam Newsome fúvósokkal kiegészülve léptek színpadra.

            Monder és Speed két olyan nagy formátumú zenész, akiknek a felkérését különösebben nem szükséges indokolni, ám túl azon, hogy mindketten a modern jazz élvonalába tartoznak azért is esett rájuk a választás, mert különböző formációkban, – ilyen például a Chris Speed Trio, Bill McHenry zenekara vagy a Broken Shadows – már korábban is dolgoztak együtt a The Bad Plus két alapítójával. Monder és Speed zenei kapcsolata is régre nyúlik vissza, arra az időre amikor Speed Bostonból – ahol tanulmányait végezte – New Yorkba költözött. Az első felállás ugyanis, amivel a Nagy Almában fellépett éppen a szaxofon-gitár duója volt Ben Monderrel.

            A budapesti közönség nagyrészt a már említett „The Bad Plus” című, nemrég megjelent lemez darabjait hallgathatta meg élőben a kvartett előadásában: „Motivation II”, „Sun Wall”, „Sick Fire”, „Stygian Pools”, „Anthem for the Earnest”, „Not Even Far To Far Off”, „You Won’t See Me Before I Come”, valamint az albumon nem szereplő „Lores” és a „Giant” című kompozíciókat. Ámbár a zenekari nyilatkozatokban minden alkalommal kihangsúlyozzák, hogy demokratikusan, vezető nélkül működnek, az hogy Anderson konferált a koncerten, valamint a tény, hogy az elhangzott darabok mindegyike az ő és King szerzeményei voltak mégis arra engednek következtetni, hogy a rendkívül összeszokott ritmusszekció irányítja az együttes munkáját.

Az első, ami eszembe jut ezzel a repertoárral kapcsolatban, hogy nagyon korszerű, vagy kicsit talán pejoratívabban fogalmazva megfelel a legújabb trendeknek. A ritmusszekció lüktetése már a zongorás felállásban is gyakorta a pop és rockzenéből táplálkozott, nem véletlen a számos általuk készített feldolgozás olyan előadóktól és zenekaroktól, mint David Bowie, Blondie, a Pink Floyd, a Nirvana vagy a Pixies. Ám a gitár megjelenése a hangképben, különösen is Monder gyakorta a metál zenét idéző torzított gitár hangszínei jóval hangsúlyosabbá teszik mindezt. A magyar közönség érzékenységét ismerve le kell szögezni; az hogy a gitárhang helyenként szinte a felismerhetetlenségig összemosódott, néha elfedve a bőgőt is, nem a hangosításon, hanem azon a beállításon múlott, ahogy Monder a torzító pedálját használja. Ezt egyrészt azért merem biztosan állítani, mert igen jól ismerem azt az effektet, amit használ, másrészt mert én az első sorban ültem, ahol pontosan azt hallottam, amit a zenészek a színpadon. Monder hangszíne tökéletesen alkalmas a hard rockból származó gyors futamok lejátszására, ám sötét tónusa helyenként nagyon zavaróan volt jelen a hangképben. A Magyar Zene Háza egyik munkatársától tudom, hogy Monder – valószínűsíthetően a zenekari hangerő miatt – füldugót használt, ami magában indokolhatja miért hall más frekvenciákat, mint amik a valóságban megszólalnak. Ezzel együtt, számomra azok a részek, ahol a gitáros tiszta hangszínen játszott, harmónia kíséretei kiváltképpen is megkapóak voltak, sőt a koncert legjobb improvizációjának az ő akkordszólóját találtam a koncert utolsó darabjában, ami minden más szempontból is az este fénypontja volt.

            A másik szólista Chris Speed játékát nem is oly rég csodálhattuk meg a Müpában, Uri Caine „Bartók Project” nevű formációjában. Többször volt már alkalmam őt élőben és természetesen számtalan alkalommal felvételről hallani, de most először fordult elő, hogy izgalmas dallami és ritmikai-, valamint komplex zenei megoldásokat szép számmal élvezhettünk ugyan, de a varázslat elmaradt. Azt hiszem ennek éppen az volt az oka, amiért ez az egyébként nagyon magas szinten előadott koncert engem csupán pillanatokra tudott magával ragadni. A Bad Plus repertoárját meghatározza néhány jellegzetes kompozitórikus megoldás – ilyenek a pop zenében gyakori hármashangzatok meglepő összefüggésekben való alkalmazása és a rockzenét idéző, kemény dob groove-ok felett megszólaló különleges ütemstruktúrájú, páratlan ritmikák. Miközben ezek a stílusjegyek egyediek voltak a Bad Plus trió előadásában, ebben a hangszer összeállításban – számomra legalábbis – kísértetiesen idézik a Human Feel zenekart, ahol szintén Speed az egyik fúvós (mellette Andrew D’Angelo szaxofonos, Kurt Rosenwinkel gitáros és Jim Black dobos alkotják a kvartettet). A gitár ott is nagy súllyal van jelen és alkalmaz torzított hangszíneket, de náluk a szabadzene spontaneitása, a modern jazzt idéző hosszan megírt többszólamú részek és a rock elemei úgy olvadnak egységbe, ami a legmagasabb energiákat mozgatja meg a zenéjükben. A Bad Plus esetében azt lehetett érezni, hogy teljesen tisztában vannak mindezen zenei összetevők hatásával, magas szinten alkalmazzák azokat, ám mindez valahogy megmarad a professzionalizmus keretein belül. Hozzá kell tenni, hogy amint ez el is hangzott Anderson egyik konferanszában, Helsinkiből érkeztek és mindössze két óra alvás után léptek fel, ezért elképzelhető, hogy a magyar közönség nem a turné legerősebb koncertjén volt jelen. A fáradtság ellenére is adtak egy ráadást, amivel összességében 1 óra 22 percig tartott az előadás. A klarinét, ami egyébként Speed pályafutásában legalább oly fontos szerepet tölt be, mint a tenorszaxofon csak ebben a bizonyos „The Dandy” című ráadás darabban szólalt meg, amit igazán kár lett volna kihagyni.

 

Magyar Zene Háza, 2022. november 19.

Fotó: Irk Réka

 

 

 

Jazz koncertek - Jazz Concerts in Hungary

H K Sze Cs P Szo V
18
19
24
25
26
27
28
29
30
31
© 2019-22 MagyarJazz / Jazz.hu szakmai jazzportál, szeretett műfajunk, a JAZZ szolgálatában. All Rights Reserved. • Készítette és kiadásért felelős személy: Irk Réka • Kiadó: Jazzponthu Kulturális Alapítvány • 1122 Budapest, Maros u. 28. • Adószám: 19345684-1-43
Az alapítványnak adományt az alábbi bankszámlára köszönettel fogadjuk: 10700770-73692180-51100005