fbpx

Bartók Konzervatórium – félévi vizsga / 2. nap

2023. január 12.

A kétnapos vizsga keddi napján is 9 zenekar lépett fel a Budapest Jazz Clubban.  A Bartók Konzi, azaz teljes nevén a LFZE Bartók Béla Zeneművészeti és Hangszerészképző Gyakorló Szakgimnázium diákjai igazán kitettek magukért a második napon is. A félévi vizsgakoncerten a leendő jazz-zenészek olyan telt ház előtt játszottak, mint amilyen a ’Világsztárok a BJC-ben’ koncerteken szokott lenni. Az egy sor asztalt kivették, és a helyére két sor széket raktak be, hogy elférjenek az érdeklődők, de még így is álltak az ajtóknál.

 
Hangszeres női jazz-zenészek (balról jobbra, fentről lefelé): Vida Bernadett, György Andrea, Selmeczi Emma, Pávai Zselyke, Regián Réka-Kata (kitűnő fuvolista), Berkes Adél, Gáspár Kitti, Deák Juli, Hervai-d'Elhoungne Kinga

Öröm, hogy ennyi fiatal hölgy szeret jazz-zenét játszani, ráadásul remek szólókat hallhattunk tőlük. Reméljük, folytatják zenei pályafutásukat a jazzklubokban is.
Kedden a műsorvezető Majercsik Lili volt, aki hétfőn az utolsó zenekarral zárta a napot. Az énekesnő volt egy évvel ezelőtt is a műsorvezető, azóta azonban szerintem már nem zenei egyetem padjait koptatja. Fotót nem sikerült készíteni róla, mert még szabad szemmel is alig lehetett megkülönböztetni a fénnyel festett faltól, úgy beleolvadt a háttérbe. A fény kicsit füstös, régi jazzklubok hangulatához volt állítva, így a két szélén helyet foglaló ifjak, ha nem is kék, de lila Avatar díszbe burkolództak.

A fellépők elbűvölték a közönséget, és ez nem túlzás, nagyon jó produkciók hangzottak el a második napon is. Volt olyan zenekar, amelyikben kevés szólót hallhattunk, de volt olyan csapat, amelyikben mindenki kapott improvizációra lehetőséget, sőt kettőnél hosszú dobszólót is hallhattunk.

Két énekesnőt február 13-án - saját műsorral - újra meghallgathatnak a Harmónia jazzműhely Jazz-Csillagvizsgáló sorozatában, mégpedig Czakó Virágot, akinek már most saját, mindenkitől megkülönböztethető stílusa van, valamint Regián Réka Katát, aki az Ineffable együttes énekese/fuvolistája, és interjú készült a zenekar minden tagjával 2021-ben az új lemezük kapcsán.
Hárman pedig fellépnek január végén a Müpa tehetségkutatójában. Regián Réka-Kata az említett Ineffable zenekarban énekel majd, Ambrus András basszusgitáros és a vizsgán is remek dobolást nyújtó Horváth Máté a Sárközi Dina Quintettel lép fel.

Örülök, hogy idén sok bőgőst hallhattunk, a tavalyi nullához képest, arányuk erős emelkedést mutat.
Kedden hárman is megköszönték a tanáruknak a felkészítést: Regián Réka-Kata, Czakó Virág és Szarka Eszter volt hálás Ávéd János tanár úrnak a munkájáért. A közönség pedig lekötelezett, hogy eltűntek a pódiumról a kottatartók – mennyivel szebbek a diákok. 

Gratulálok a Bartók konzi tanárainak, fantasztikus munkát végeznek, és fokozottan a felkészítő tanároknak! Köszönjük a hangosítást Dóczi Bencének!

 

 Bartók Konzi vizsga 2023

Yu Haeun Grace - ének, Somssich Zaránd Erik - zongora, Szabó Dávid - zongora, Kolozsi Soma - basszusgitár, Szomor Bendegúz – dob
Antonio Carlos Jobim: The Girl From Ipanema
Pat Metheny: Question And Answer
Erroll Garner: Misty
Felkészítő tanár: Antal Tibor

 

 Bartók Konzi vizsga 2023

 Bartók Konzi vizsga 2023

Dubicz Eszter - ének, Tóth Balázs - szaxofon, Mózes Bence - zongora, Pogány János - bőgő, Kubik Zsombor – dob
Horace Silver: Song For My Father
Harry Warren: There Will Never Be Another
Duke Ellington: In a Sentimental Mood
Felkészítő tanár: Antal Tibor

 

 Bartók Konzi vizsga 2023

 Bartók Konzi vizsga 2023

 Bartók Konzi vizsga 2023

Szűcs Liza - ének, Pávai Zselyke - zongora, Balogh Máté - szaxofon, Bédy Levente Kristóf – gitár, Székely Tamás - basszusgitár, Tóth Gergő László – dob
Billie Holiday/Arthur Herzog Jr.: Don't Explain
Koko Taylor: Voodoo Woman
Felkészítő tanár: Antal Tibor

 

 Bartók Konzi vizsga 2023

 Bartók Konzi vizsga 2023

Seres Laura - ének, Fehér Ádám - gitár, Székely Tamás - basszusgitár, Lukács Marcell– dob
Johnny Green: Body and Soul
Billy Cobham: Red Baron
Felkészítő tanár: Antal Tibor

 

 Bartók Konzi vizsga 2023

 Bartók Konzi vizsga 2023

 Bartók Konzi vizsga 2023

Borbás Hanna - ének, Tóth Balázs - szaxofon, Bán Péter - gitár, Kökény Lajos - zongora, Rigó Gábor - dob, Mohácsy Lőrinc – bőgő, basszusgitár
Jerome Kern: Yesterdays
Pat Metheny: Bright Size Life
Victor Schertzinger: I Remember You
Felkészítő tanár: Ávéd János

 

 

  Bartók Konzi vizsga 2023

 Bartók Konzi vizsga 2023

Bartók Konzi vizsga 2023

OKJ2 PROJEKT / Zenekari Gyakorlat projekt
Czakó Virág - ének, Selmeczi Emma - szaxofon, Herbeth Szabolcs - gitár, Vajda Gergely - gitár, Ambrus András Bertalan – basszusgitár, Horváth Máté Sebestyén - dob
Szefárd népdal (arr. Czakó Virág): Porque Llorax
Gyulai-Gaál János (arr.: Ambrus András): János vitéz apoteózisa
Felkészítő tanár: Ávéd János

 

 Bartók Konzi vizsga 2023

 Bartók Konzi vizsga 2023

Regián Réka-Kata - ének, Herbeth Szabolcs - gitár, Bagi Bálint - gitár, Ambrus András - basszusgitár, Horváth Máté Sebestyén – dob
Bronislau Kaper: On Green Dolphin Street
Jimmy van Heusen: Like Someone In Love
Antônio Carlos Jobim: How Insensitive
Felkészítő tanár: Ávéd János

 

 Bartók Konzi vizsga 2023

 Bartók Konzi vizsga 2023

 Bartók Konzi vizsga 2023

Czakó Virág - ének, Selmeczi Emma - szaxofon, Vida Bernadett - zongora, Vajda Gergely - gitár, Barakonyi Brúnó - bőgő, Arató Illés – dob
Gerry Mulligan: Line for Lyons
Carla Bley: Lawns
Gene De Paul: He's my Guy
Felkészítő tanár: Ávéd János

 

 Bartók Konzi vizsga 2023

 Bartók Konzi vizsga 2023

Szarka Eszter - ének, Monostori Bálint - ének, Szappanos Bálint - gitár, Ambrus András - basszusgitár, Horváth Máté – dob
Johny Green: Body and Soul
Mongo Santamaría: Afro Blue
Harold Arlen: Over the Rainbow
Juan Tizol, Duke Ellington: Caravan
Felkészítő tanár: Ávéd János

 

 

Budapest Jazz Club, 2023. január 10.

Fotó: Irk Réka

 

 

 

 

Jazz koncertek - Jazz Concerts in Hungary

H K Sze Cs P Szo V
13
15
16
17
18
19
20
21
22
23
24
25
26
27
28
© 2019-23 MagyarJazz / Jazz.hu szakmai jazzportál, szeretett műfajunk, a JAZZ szolgálatában. All Rights Reserved. • Készítette és kiadásért felelős személy: Irk Réka • Kiadó: Jazzponthu Kulturális Alapítvány • 1122 Budapest, Maros u. 28. • Adószám: 19345684-1-43
Az alapítványnak adományt az alábbi bankszámlára köszönettel fogadjuk: 10700770-73692180-51100005