Mire jó egy kis megállás. Azt már láttuk, hallottuk, hogy mennyi új lemez született a pandémia alatt, de könyvek sokasága is. Berki Tamás saját bevallása szerint, ha nincs Covid lezárás, könyv sincs, mert annyi dolga volt, hogy nem lett volna rá ideje.

Már a harmincharmadik fejezetben megtudhatjuk, amit előtte is éreztünk, hogy olyan a könyv, mint egy keresztrejtvény. Én inkább egy (sőt 4) pakli kártyához hasonlítanám, melyekre felvéste a történeteket, majd véletlenül elejtett a szerző, valaki összegyűjtötte, és újraszámozta őket. Majd az olvasó szép lassan megtalálja a párokat, a király után a dámát, a tízes után a kilencest, hogy össze tudja rakni a történeteket, hogy megtudjuk, miért is írta le az író, például az első fejezetben, hogy találkozott Gonda Jánossal, majd a huszonnegyedikben, hogy „oklevelet kapott és a jazz előadóművészi tevekénységre alkalmas”, majd a hetvenegyedik fejezetben megtudhatjuk, hogy Gonda tanár úr visszahívta tanárnak. Szóval a kedves olvasó minden egyes mondatot el kell, hogy olvasson, hogy megértse a történeteket, melyekből jó sok van, hogy felépítse Berki Tamás kártyavárát. Tisztára, mint a filmekben, nehogy egy percre is lankadjon a figyelem, jól megkeverte a paklit.

Kiragadott történeteken keresztül a történelem egyes darabjai is belekerültek az írásba, az első világháborútól az ukrán-orosz háborúig. Sokat megtudhatnak az olvasók a művész családjáról, gyerekkoráról, sőt, még arról is, hogy Pallai Péter Ki mit hallgat sorozatába (2021.03.08.) hogyan került az a 10 darab kedvenc dal, és milyen sok időbe telt kigyűjteni, megírni, miért pont azokat választotta, amire rengeteg olvasó volt kíváncsi. Ki mit hallgat / Berki Tamás
Tamás, megérte, többezer fölött van az olvasottsága. A kedves olvasó, a százon túli fejezetben találja, két oldalon keresztül, az embert, helyesebben Tomit próbáló, igen nehéz feladatot.

A fotókkal ugyanígy bánt a szerkesztő vagy az író, hogy feldobta, majd a földről felszedegetve épp oda illesztette be, ahova gondolta – azért néhány fotó az épp aktuális történethez került.

Itt viszont meg kell, hogy álljak, mert legnagyobb meglepetésemre, a megvásárolt könyvben egy fotóm benne van, sőt mint a százkettedik fejezetből kiderül a művész dolgozó szobájában a falon lóg, és bekerült a százharmincötödik fejezethez is. Ez igazán megtisztelő, örülök, hogy ott voltam és fotóztam a sötétben (a kép szerzői jogával meg most ne törődjünk ;-) – bizony a képeknek is van, nem csak a zenéknek)! >> Íme a Jazz.hu-ban lévő cikk hozzá. <<

 Az eredeti - 2019. május 17.

 Olvashatunk filmről, fizikáról, utazás közbeni vicces történetekről, a Zawinul-sityakról, a szerencséről, a családi veszteségekről, feketén-fehéren, ahogy az élet folyik, halad, mindennek megvan az oka, és semminek sincs oka, néha következménye sem. Szőke (nekem 5 éves korom óta a vicces bácsi) történetei. Biztos elolvasnám a folytatását, amibe talán saját rajzok is bekerülnének, és még több zenekari történet.

Vannak kedvenc részeim, amit szívesen megosztok az olvasókkal:

„A bizonyítás a művészet halála! Ugye érted?! Pedig mindig bizonyítani kell.”

„Az a baj, hogy sehol nem találom az élet-ember szótáramat! Sőt, talán még ennél is nagyobb baj, hogy nincs meg a halál-ember szótár se! Így aztán néha, amikor elmegy egy-egy jó emberem, hát én megrogyok! Az a felfoghatatlan „örökké”, meg a „soha” hirtelen értelmet nyer! Máskor ezek valahogy kicsúsznak a kezeim közül, mint kádban a karácsonyi ponty. Mikor ez az „örök-soha” lágy szellő megsuhint, és meglebbenti a pizsamám szárnyát, hiába kapom magam össze a két karommal, hiába ölelem át magamat, hiába szorítom, mert néha, tudod, nagyon kell az az ölelés, de mégsem melegít.”

„Hát így ért engem egész életemben a szerencse! Egy ritka nagy mázlista vagyok én! Anya is megmondta, meg Apa is, nekem csak születni volt nehéz! Született tehetség! Az vagyok én! Ez húzott át a sporttól a zenéig, a népműveléstől az újságírásig, dalszerzéstől a Rádió-TV szerkesztésig és a tanításig is! De mindig vissza! Mindig vissza az énekléshez! Lalala! Súbidúbidú! Nekem ez, ez jutott! De nekem ez az Oscar! Ekkora mázlista balfácánt nem is ismerek még egyet!”

A könyv kiadását támogatta: Buslig György László (fotón jobbra), a kiadó pedig a Kocsis Kiadó, Kocsis András Sándor (fotón balra).

A könyvet nagyobb online és hagyományos könyvesboltokban lehet beszerezni…érdemes!

  Fotó: Irk Réka