fbpx

Elstartolt a 16. Müpa Jazz Showcase – Nagy Noémi Quartet & Trio Johnology

2023. január 28.

Idén már 16. alkalommal kapnak fellépési lehetőséget fiatal jazz-zenészek, hogy bemutassák országnak-világnak, mit várhatunk a jazzben a jövő nemzedékétől. Első nap nem kellett csalódnia, aki eljött, élmény volt végighallgatni a két zenekar koncertjét.

Müpa Jazz Showcase 2023

Jó volt látni, hogy majdnem megtelt a Fesztivál Színház. Ennyien az utóbbi hat évben biztos nem voltak még az első napon. Itt rögtön felhívnám a figyelmet arra, hogy igaz, élőben közvetíti a Müpa a tehetségek koncertjeit, de a helyszínen olyan zenei élmény várja az odalátogatókat, amit a TV, monitor nem tud átadni. Ráadásul most a kényelem is biztosított az új helyen.

Müpa Jazz Showcase 2023

Január 27-én, pénteken fél 5-kor az első fellépő Nagy Noémi és zenekara volt. Ők egy egész friss formáció, pont egy éve alakultak. Noémiről már jelent meg a Jazz.hu-n elismerő írás 2021. januárjában, a decemberi érdi fellépése után. Az volt az első alkalom, hogy hallottam őt énekelni, méghozzá Szalóky Balázs és Gyárfás István nagyszerű és profi kíséretével, akik akkor sok hasznos tanáccsal látták el, melyek megfogadása tegnap örvendetesen éreztette a hatását. A hangjának tisztasága nem változott, szerencsére ismét van egy csodaszép, kristálytiszta hangú énekesnőnk.

Müpa Jazz Showcase 2023

Amit a Müpa színpadán nem mutatott be, de Érden és egy hónappal ezelőtt a BJC színpadán igen, hogy nagyszerűen scattel. Noémi elmondta a műsorvezető, Jazzkovács Lászlónak, hogy a zenekarát egy éve alapította, egy BJC jam session után kérte meg a három fiatalembert, hogy csatlakozzanak hozzá. Ők hárman pedig már ismertek különböző versenyekről. A Junior Prima díjas Horváth Balázs zongorázott, aki először is olyan figyelmesen és érzékenyen kíséri az énekesnőket, ahogy a fiatalok között senki más, Pallai Péter szerint pedig a fiatal generáció egyik legjobb ballada zongoristája Balázs.

Müpa Jazz Showcase 2023

A bőgőnél Jónás Géza állt, aki az első Pege Aladár nagybőgő versenyt nyerte meg, és aki tavaly már állt a Müpa színpadán a tehetségkutatón, sőt Jónás Rezsővel, meg is nyerték a zsűri díját. Testvére, Jónás Fülöp, aki dobolt, ugyancsak a tavalyi nyertes trióban ült. Szóval ez egy nyerő csapat volt, nem vitás. Noémit nagyobb baleset érte pár napja, eltört a bokája, így bicegve állt, néha ült a zenekar közepén, de vicces poénokkal elütötte ezt a gyengeségét, hangjával pedig kárpótolta a közönséget. Elhangzott tőlük az „I didn’t Know What Time it Was”, a „Caravan”, a You must Believe in Spring”, a „Close Your Eyes” és egy Nagy Noémi - Horváth Balázs közös kompozíció, a „Lonely by Love” című gyönyörű ballada.

Müpa Jazz Showcase 2023

Müpa Jazz Showcase 2023

Müpa Jazz Showcase 2023 Nagy Noémi decemberben, egészséges bokával.

A jó kezdés után gondolkodóba estünk, mihez fog kezdeni a következő trió az óriási színpadon, be tudják-e tölteni a teret, de nem vitás, sikerült.

Müpa Jazz Showcase 2023

Egri János Jr. triója, a Trio Johnology volt a pénteki második zenekar. Még egy zongorista a porondon, aki Junior Prima díjas, de emellett 2 éve megnyerte az Év fiatal jazz-zenésze versenyt. A jam sessionök, ahol rendszeresen hallható Jancsi és egy nagy fellépés között óriási a különbség. Számomra először az Érdi Jazz Fesztiválon okozott meglepetést, mert addig nem hallott dinamikával és közben szenzitíven zongorázott.

Müpa Jazz Showcase 2023

Reméltem, hogy hasonlót hallhatunk majd a Müpában is. Nem kellett csalódnom, és talán a közönségnek sem, sőt az online közönségnek sem. Egyszerűen lehengerlő volt az előadása, el ne felejtsük vasárnap estig, hogy micsoda nagyszerű zongorázást, közös játékot hallottunk. Bemutatták, hogyan játszanak mainstream jazzt, klasszikus zene és jazz határvidékén és még fúziós jazzt is hallhatott a közönség a triótól. Figyelemre méltó, hogy a ráadástól eltekintve a repertoár felét a fiatal zongorista saját szerzeményei tették ki. Fiatal zenészek esetében gyakori a kompozíciós kényszer, ami kezdetben sokszor kiforratlan vagy unalmas témákat eredményez, melyekre nehéz izgalmasan rögtönözni, de Egri János Jr. szerzeményei megálltak a maguk lábán. A  trió olyan változatos műsorral jelentkezett, hogy le a kalappal előttük.

Müpa Jazz Showcase 2023

Müpa Jazz Showcase 2023

Müpa Jazz Showcase 2023

Müpa Jazz Showcase 2023

Társai ebben a nagyszerű programban, az előző zenekarban is játszó, díjnyertes Jónás Gézu bőgős volt, valamint az egyre kifinomultabb technikával doboló Fazekas Tamás. Miután Egri Jancsi elfelejtett mikrofont behozni, talán az online nézők tudhatták, mit hallanak, de a Fesztivál Színházban lévők biztosan nem, emiatt minden számot pontosan megadunk alább. Mindemellett meg kell jegyeznem, hogy három kitűnő saját kompozíció is elhangzott Szakcsi Lakatos Béla, Chick Corea, Joseph Kosma és édesapja, Egri János számai mellett.

Müpa Jazz Showcase 2023

Müpa Jazz Showcase 2023

1. Chick Corea - Like This
2. Egri János Jr., W. A. Mozart - Reflections to Wolfgang
3. Egri János Jr. - God Shows The Way
4. Egri János Jr. - What The Future Brings?
5. Szakcsi Lakatos Béla - Chopin után szabadon
6. Egri János - Song For My Son (Egri János zenéje a fiának, Egir Jr.-nak)
Ráadás: Joseph Kosma - Autumn Leaves

Tegnap este, a Jazz.hu közönségszavazásának első helyén végző, Barabás Lőrinc trombitás és a német Niklas Paschburg zongorista koncertjét láthatta a közönség (sajnos ezen nem tudtam részt venni, mert a Harmónia Jazzműhely BJC-s koncertjén volt munkám, de Sztraka Ferencnek köszönet a fotóért).

Müpa Jazz Showcase 2023

Ma folytatódik a verseny. Ilyen koncertteremben, élőben a legjobb hallgatni, de aki nem tud elmenni a Müpába, nekik online a Youtube felületen vagy a Müpa honlapján is lesz lehetőségük figyelemmel kísérni az ifjú tehetségeket, akik fél 5-től várják a nézőket: elsőként a több díjat is nyerő Symbiosis 5, akik hagyományos, mainstream jazzt játszanak, majd a dupla lemezes Ineffable fúziós jazzt játszó erdélyi zenekar.
Este pedig a pozanos Csapó Krisztián vendége a Brazíliában élő, sok ezer követővel rendelkező zongorista, Jesús Molina lesz, akik latinos, fúziós zenét fognak játszani, és amit ugyancsak lehet és tanácsos követni az előbb megadott felületeken azoknak, akik már nem kaptak jegyet a koncertre.

 

A zsűrit se hagyjuk ki a felsorolásból. A nemzetközi zsűri tagjai között zenészek, fesztiválszervezők, kritikusok foglalnak helyet. Az elnök Fekete-Kovács Kornél - zeneszerző, trombitaművész, karmester, a Modern Art Orchestra alapítója és művészeti vezetője, Borbély Mihály - klarinét- és szaxofonművész, a Liszt Ferenc Zeneművészeti Egyetem tanára, Karosi Júlia - énekesnő, zeneszerző, dalszövegíró, tanár, Otmar Klammer - zenei újságíró, a grazi STOCKWERKJAZZ alapítója és igazgatója, az International Jazz Festival Leibnitz művészeti vezetője, Christoph Klein - a bécsi ZWE Jazz Club művészeti vezetője, László Attila - gitárművész, zeneszerző, a Liszt Ferenc Zeneművészeti Egyetem docense, Steve Rubie - zenész, a londoni 606 Klub tulajdonos-vezetője

A közönségszavazás nyertese azokon múlik, akik beküldik szavazataikat ezen az oldalon: https://www.mupa.hu/programok/jazz-showcase-2023/kozonsegszavazas

 Müpa Jazz Showcase 2023 a zsűri (balról jobbra): Borbély Mihály, László Attila, Fekete-Kovács Kornél, Karosi Júlia, Otmar Klammer

 

 

Müpa, 2023. január 27.
Fotó: Sztraka Ferenc, Irk Réka

 

 

 

 

 

 

Jazz koncertek - Jazz Concerts in Hungary

H K Sze Cs P Szo V
© 2019-24 MagyarJazz / Jazz.hu szakmai jazzportál, szeretett műfajunk, a JAZZ szolgálatában. All Rights Reserved. • Készítette és kiadásért felelős személy: Irk Réka • Kiadó: Jazzponthu Kulturális Alapítvány • 1122 Budapest, Maros u. 28. • Adószám: 19345684-1-43
Az alapítványnak adományt az alábbi bankszámlára köszönettel fogadjuk: 10700770-73692180-51100005