A „talján” jazz nagy öregje, a trombitás Enrico Rava, ezúttal egy olyan albumot készített, amelyen végig szárnykürtön játszik. Úgy látszik, hogy most ezt a hangszert favorizálja, mert a korábbi ECM albumán sem használta a trombitát. Az Edizione Speciale c. szextett felállásban készített lemezét kizárólag olasz zenészekkel élőben készítette. (2022. április 21-én ismertettük az albumot „Lemezajánló” rovatunkban.) Most viszont (mint hosszú, eredményes pályáján oly’ sokszor) ismét nem honfitárssal rögzítette legfrissebb lemezét: partnere a sokoldalú amerikai zongorista, Fred Hersch.

Ha a „főszereplő” személyéről beszélünk (bár vitathatatlanul két egyenrangú művész munkája a lemez), akkor az olasz jazz egyik legismertebb képviselőjét említhetjük Enrico Rava személyében. Az ő művészetét sokan ismerjük, hiszen a nyolcvanon is túl lévő trombitás több évtizedes karrierje során óhatatlanul találkozhattunk olyan lemezekkel, amelyeken játszik, annál is inkább, mivel munkássága egyáltalán nem korlátozódott hazájára, hanem a nemzetközi színtéren is sokszor felbukkant.

Apró érdekesség, hogy a Triesztben, 1939. aug. 20-án született Rava édesanyja a Verdiről elnevezett torinói konzervatóriumban végzett zongoraművész volt. Ő tanította zongorázni, de tinédzserként érdeklődni kezdett a fúvós hangszerek iránt. Előbb pozánon játszott, de Miles Davist meghallva, azonnal a trombitára váltott. Hamarosan az összes Európában szereplő amerikai zenésszel játszott  Don Cherry-től Lee Konitz-ig, de az európai jazz „krémjével” is Barney Wilentől Günter Hampelig. Húszas évei végére már olyan befutott zenész lett, hogy New York és Olaszország között kellett megosztania idejét, de még Buenos Aires is közbejött, ahol filmrendező felesége élt és dolgozott. Számtalan kompozíciója mellett, írt filmzenét, színházi kísérőzenét pl. Ibsen Hedda Gabler c. darabjához. Sokoldalúsága tette közismert figurává, mivel még filmszerepet is vállalt. Munkásságának az is a különlegessége, hogy elképesztően sok zenésszel volt közös „projektje” a sok évtized során, és ezek sorában az amerikaiak mellett olasz, francia és brit zenészek is tucatjával akadtak.

Manfred Eicher, az ECM spiritus rectora már csaknem fél évszázada felismerte Rava jelentőségét és „megszerezte” a labelje számára. De nem zárta el annak lehetőségétől, hogy más kiadóknál is dolgozhasson. Így aztán ötven album született saját neve alatt és közel nyolcvan lemezen volt „sideman”.

Ami a duó másik tagját illeti, Fred Hersch is a jazzelitbe tartozik. Nálunk talán kevésbé híres, de a sokoldalúságáról ismert muzsikusnak még a nagyszülei is kiemelkedő klasszikus zenészek voltak, ő maga is a legrangosabb zeneiskolákat látogatta a Grinell College-tól a Cincinnati Egyetemig. Később pedig tanított a legnevesebb amerikai zenei intézményekben, és még Ausztriában a Vienna Art Orchestrában is játszott. A jazz világában partnereinek névsora felér egy „ki kicsodával” Art Farmertől Stan Getzig, Joe Hendersontól Charlie Hadenig… Stílusán Bill Evans, Paul Bley és Monk hatása ismerhető fel. Minden tevékenységét a kivételes igényesség és a zene mindenek feletti tisztelete jellemzi. Ilyen felkészültséggel bátran felvállalt szóló fellépéseket is koncerten és lemezen egyaránt. (Az itt tárgyalandó lemez utolsó száma is Hersch szólózongora előadása.)  Miközben az avantgárd törekvésekkel szemben sem voltak előítéletei, számos saját triólemezének sorában a legkiemelkedőbb az 1992-es Dancing in the Dark, amelyen az Out of Nowhere tükrözi legjobban Fred Hersch személyiségét. (Mindkét szám jazz standard, kiváló illusztráció a sokat emlegetett közhelyre, mely szerint a jazzműfajban nem a „mi”, hanem a „hogyan” a fontos!)

A lemezen szereplő repertoár megválasztása is felettébb különlegesnek mondható, hiszen a nyolc számból négy közismert standard. Ezek: a címadó Jerome Kern kompozíció mellett az I’m Getting Sentimental Over You és két remek Monk opus: a Misterioso és a műfaj „alap-készletébe” tartozó Round Midnight. Egyet Rava, egyet Hersch jegyez, egyet pedig közösen. A lemezindító brazil dal Antonio Carlos Jobim egy kevésbé ismert száma. Ez a lírai előadás úgymond kedvet csinál a lemezhez, mert a két művész által jegyzett „Improvisation” négy percnyi kicsit „meredek” hallgatnivaló. Valóban free improvizáció minden kötöttség mellőzésével. A „Sentimental” és a címadó „Song” az ismert jazz örökzöldek Rava és Hersch értelmezésében. A duójáték minden szépségét felvonultatják. Két nagy művész letisztult játéka, akiknek már nincs szükségük bizonygatni fölényes tudásukat. Ezt követi Hersch egy olyan kompozíciója, amely életművének kiemelkedő darabja. Gyönyörű melódia avatott előadásban, kiemelkedő zongorajátékkal. Rava saját kétpercese fülbemászó melódia, de csak apró ujjgyakorlat mindkét játékos számára. Monk Misterioso-ja minden jazzrajongó kedvence, érdekessége, hogy az egyébként is szikár monki attitűd hogyan is fest két másik minimalista művész előadásában. Az utolsó szám – mint már említettük – Hersch szólóban előadott verziója a mindenki által ismert és nagyra értékelt darabra.

A rend kedvéért el kell mondani, hogy ez egy igazi ECM album, elsősorban igényes zenebarátok számára. Kár, hogy nem hosszabbak a számok, hiszen az egész lemez mindössze háromnegyedóra.

ECM Records, 2022

1. Retrato em Branco e Preto (Antonio Carlos Jobim)
2. Improvisation (Enrico Rava-Fred Hersch)
3. I’m Getting Sentimental Over You (George Bassman-Ned Washington)
4. The Song Is You (Jerome Kern-Oscar Hammerstein II)
5. Child’s Song (Fred Hersch)
6. The Trial (Enrico Rava)
7. Misterioso (Thelonious Monk)
8. ’Round Midnight (Thelonious Monk/Charles Cootie Williams, Bernard D. Hanighen)

Közreműködnek:

Enrico Rava    szárnykürt   (kivéve a 8. sz.)
Fred Hersch   zongora