fbpx

A LECSUKOTT FEDELŰ ZONGORA

2023. szeptember 08.

A nap kitartóan süt, a hőmérő még nyári érteket mutat, de szeptember akkor is az őszt hozza. Első napja idén péntekre esett, mely nap, mint jazzkörökben tudni illik, a Harmónia Jazzműhely szervezte koncertek napja csaknem a Budapest Jazz Club fennállása óta. Szeptember 1-én az ősztől tavaszig tartó szezon évadnyitóját együtt ünnepelhette a közönséggel, a fellépő muzsikusokkal a patinás klub, és a nyári szabadság után visszatért, az egyik legnépszerűbb, leglátogatottabb programjait szervező műhely.

A „Harmóniás” jazzpéntekek másfél évtized alatt hagyományt teremtettek, melyhez hozzá tartozott, hogy a tavaszt záró koncerten Luiza Zan búcsúzott társaival, és az őszi nyitányon Szakcsi Lakatos Béla köszönt be, és nyitotta formációjával a szezont. A hagyomány előzőleg csak a COVID alatt tört meg, érthető okokból. Most, az őszi nyitón is megtört, felfoghatatlan, fájó okból. Pénteken remélhetőleg évtizedekre új hagyományt teremtő legendás muzsikust, Kőszegi Imrét újra élesztett Rhythm & Brass zenekarával konferálhatta be a hagyományoknak megfelelően kockás inget viselő Pallai Péter.

Kőszegi Rhythm & Brass

A Kőszegi Rhythm & Brass 1975-ben alakult és 1979-ig működött. Már a formáció összetétele sem számított hétköznapinak, ráadásul volt koncepciója, idehaza merészen újat hozott. A mintát Elvin Jones a Lighthouse klubban ’72. szeptember 9-én, születésnapján debütált harmóniahangszer nélküli zenekara adta, melyben a dobos legenda mellett két fiatal titán, a 21 éves Steve Grossman és a 26 éves David Liebman tenorszaxofonozott, valamint Gene Perla bőgőzött. Imre, ahogy több interjúban is elmondta, hasonlóan nyitott szellemű fiatal muzsikusokat keresett zenekarába, akikből ugyan még hiányzott a rutin, de akikben volt kellő kísérletező kedv és lendület. A zenei irányt megtartva a felálláson némileg módosított, a kezdetben bőgőző Román Péter mellett a Dely testvérekkel, két kongással bővítette a ritmusszekciót. A fúvósok a kezdettől folyamatosan váltakoztak, sőt előfordult, hogy az egyik tenoros helyén trombitás játszott, ahogy a korabeli, hibás feliratú (RHYHM – t nélkül) plakáton olvasható Neumayer Károly, majd a basszusgitáron is remeklő Sipos Endre is megfordult itt rövidebb ideig.

Kőszegi Rhythm & Brass

A tenorosok közül volt, hogy Lakatos Tony és Dés László fújt együtt, volt, hogy Dés és Dresch Mihály, máskor Dresch és Tony, de olyan párosítás is akadt, hogy Németh János és Grünwald Tamás. Annak ellenére, hogy Nyugat-Európában is sikerrel turnéztak, ekkor már az amerikai Jack Gregg bőgőzött a zenekarban, néhány porosodó kazettafelvételen kívül semmi sem maradt utánuk.  

Imre pár évtized elteltével újra elérkezettnek vélte az időt egy harmónia hangszer nélküli formáció létrehozásához, de most inkább már a középgenerációhoz tartozó, neves és rutinos muzsikusokkal töltötte újra egykori zenekarát. A legfiatalabb, Molnár Sándor 1987-ben, tenorszaxofonos párja. Bacsó Kristóf 1976-ban, a bőgős Orbán György 1978-ban született, az ő játékukat ebben a formációban remélhetőleg profi felvételek őrzik majd.

Kőszegi Rhythm & Brass

Kőszegi Rhythm & Brass

Kőszegi Rhythm & Brass

Kőszegi Rhythm & Brass

Annál is inkább, mert a zenekar elsöprő lendülettel kezdett, megteremtve egyből a forró hangulatot, és legtöbben már a koncert elején azt gondolták, hogy ezt a ritka élményt jó lenne valamilyen konzervált formátumban otthon is felidézni. A tapsok közepette Imre elmondta, ezúttal a repertoárjukban szereplő standard darabokból válogattak, majd a tőle megszokott humorral hozzátette, egyszerűen azért, mert azok jobbak, mint a sajátok. A válogatást, a műsor összeállítását a zenekar zenei vezetőjére, Bacsó Kristófra bízta. Egy nagy lélegzetvétel után, elérzékenyülve emlékezett Szakcsi Lakatos Béláról, akihez pályafutása kezdete óta szoros művészi és baráti kapcsolat fűzte. Nem gondolta volna, hogy idén Béla nélkül, a Rhythm & Brass nyitja majd az évadot.

Kőszegi Rhythm & Brass

Felidézte, Pege formációi után a hetvenes években együtt játszottak a Szakcsi, Ráduly, Orszáczky és Babos felállásban fellépő Rákfogóban, a Budapesten egy koncertet adó Frank Zappával, és sok világhírű, külföldi zenésszel Európa-szerte. Sok közös emlék. A színpad sarkában álló zongorára mutatott. Azt gondoltam, a zongora fedele nyitva lesz, amikor bejövünk, aztán a koncert végén lehajtom. Majd a fiatalok felnyitják - tette hozzá. Sajnáltam, hogy ez az erős üzenet csak szavakban hangzott el, de így is célt ért.

A koncert folytatódott. Ahogy Imre ígérte, sorra játszották a veretes standard kompozíciókat, a szellemes hangszerelés, az együttes tagjainak virtuozitása hatalmas sikert aratott. Hallhattuk Thelonius Monk „Monks Dream”, Sonny Rollins „Pent-Up House” és Billy Strayhorn „Upper Manhattan Medical Group”, közismertebben „UMMG” mozaikszóval jegyzett szerzeményét, valamint Wayne Shorter „Footprints” című darabját.

Kőszegi Rhythm & Brass

Kőszegi Rhythm & Brass

Kőszegi Rhythm & Brass

Kőszegi Rhythm & Brass

A Harmónia szezonnyitón letisztult gondolatokat, sugárzó erővel párosult érett játékot élvezhetett a Budapest Jazz Club nézőterét a hagyományokhoz híven ezúttal is megtöltő közönség. A zongora fedelét pedig már a holnapi jazzpénteken az erre legméltóbb fiatal, Oláh Krisztián fogja felnyitni.

 

 

 

Harmónia Jazzműhely - Budapest Jazz Club, 2023. szeptember 1.
Fotó: Somogyvári Péter

 

 

 

Jazz koncertek - Jazz Concerts in Hungary

H K Sze Cs P Szo V
1
15
16
24
25
26
31
© 2019-24 MagyarJazz / Jazz.hu szakmai jazzportál, szeretett műfajunk, a JAZZ szolgálatában. All Rights Reserved. • Készítette és kiadásért felelős személy: Irk Réka • Kiadó: Jazzponthu Kulturális Alapítvány • 1122 Budapest, Maros u. 28. • Adószám: 19345684-1-43
Az alapítványnak adományt az alábbi bankszámlára köszönettel fogadjuk: 10700770-73692180-51100005