fbpx

A Geminidák érkezése, azaz a Lakatos, Oláh, Orbán, Balázs Quartet a Like the Gypsies-ben

2023. december 16.

Rég volt részem ilyen kellemes, meghitt, szívet melengető és lelket tisztító-töltő zenei élményben.

Lakatos Pál, Oláh Kálmán, Orbán György, Balázs Elemér - Like the Gypsies

Míg kint zajlott a városi élet, a Dohány utca boltíves, egyedien kialakított pincéjében csillagok érkeztek egy baráti muzsikálásra. Nem tudom, hogy a Geminidák érkezésének voltak-e hatásai, de az biztos, hogy négy csodálatos zenész ült össze, hogy könnyed eleganciával, lenyűgöző technikai tudással, de nem hivalkodóan idézzenek meg egy magasabb lelki szintet.

Lakatos Pál, Oláh Kálmán, Orbán György, Balázs Elemér - Like the Gypsies

A zenekar:
Lakatos Pál – gitár, Oláh Kálmán – billentyűk, Orbán György – bőgő, Balázs Elemér - dob

Ahogy Jan Garbarek mondta: „Zenei karrierem a felesleges hangok elhagyásából áll”.
Nekik négyüknek sem kell már bizonyítaniuk. Ők már szinte mindent tudnak hangszereikről és felhőtlenül élvezhetik egymás inspirációit.

A hazai közönség kiválóan ismerheti Lakatos Palin kívül a többieket. Őt is lehetett itthon hallani, többször is. Én először a szép emlékű Roma Parlamentben csodálhattam meg a tehetségét, virtuozitását, de pár éve az iF-ben is volt hozzá szerencsém. Sokat élt és dolgozott külföldön, sikereit George Benson is elismerte, utódjaként jelölve meg.

Lakatos Pál, Oláh Kálmán, Orbán György, Balázs Elemér - Like the Gypsies

A program:

1, Ellington: Things Ain't What They Used to Be

A témát Pali mutatta be, majd a kibontást egymást váltogatva Pali, Kálmán és Gyuri hozta. Gördültek a dallamok, elmélyülten tette hozzá mindenki a maga részét a darab hangulatához.

Lakatos Pál, Oláh Kálmán, Orbán György, Balázs Elemér - Like the Gypsies

2, Young: Stella by Starlight

Pali rövid introja után jött a téma, melyet Oláh Kálmán szabadon továbbgondolt, felelgettek és impulzív bőgőszólót követően Balázs Elemér vezette le a darabot.

3, Van Hausen: Here's That Rainy Day

Kálmán olyan introt kanyarított a téma elé, ami egy komplett kortárs darab is lehetne! Pali hozta a témát és Kálmánnal felváltva adták hozzá a saját érzéseiket.

Lakatos Pál, Oláh Kálmán, Orbán György, Balázs Elemér - Like the Gypsies

4, Kern: All the Things You Are

Pali pörgős introját követően Kálmán igen invenciózus szólói következtek. Érdekes pillanatokat jelentett Pali és Gyuri duózása majd Elemérrel felelgetése.

Lakatos Pál, Oláh Kálmán, Orbán György, Balázs Elemér - Like the Gypsies

Szünet után: 

5, Warren: There Will Never Be Another You

Zenekari kezdés után Oláh Kálmán játssza a témát, melyet Lakatos Pali, Orbán Gyuri és újra Pali izgalmas szólói lendítenek tovább oly könnyedén, mint ha az a legtermészetesebb lenne. Persze nekik az…

Lakatos Pál, Oláh Kálmán, Orbán György, Balázs Elemér - Like the Gypsies

6, Monk: Round Midnight

Szerencsétlen módon Palinak gondja akadt a lábával, így görcsoldó introt adott elő Kálmán, majd felülemelkedve a gondokon Pali vezette be a témát és Kácsi meg ő is hozzátette a saját elképzelését.

Lakatos Pál, Oláh Kálmán, Orbán György, Balázs Elemér - Like the Gypsies

7, Jobim: How Insensitive

Balázs Elemér indítja a darabot, Pali egyedül adja a témát, a ritmus szekció belép, crescendoval fokozódik a feszültség, Kálmán is átveszi a témát és egymást inspirálva teljesedik ki a darab.

Lakatos Pál, Oláh Kálmán, Orbán György, Balázs Elemér - Like the Gypsies

8, Mancini: Days of Wine and Roses

Pali tempós introjával majd témájával indul a darab. A kidolgozásban Oláh Kálmán és Orbán Gyuri szólója meghatározó, majd Balázs Elemér mindenkivel felelgetésével zárul.

Persze nem egyszerű verbálisan megjeleníteni e koncertélményt. Talán az segít, hogy az előadásra teljes mértékben a természetesség, az egymásra odafigyelés és a boldog muzsikálás volt jellemző. Mindenki zsigerből tudta a szerepét, segítették, támogatták egymást, függetlenül attól, hogy szóló vagy kísérő hangszerként szólaltak meg.

Ilyenkor lehet mondani, hogy csoda született, ami még a koncert után is hat.

Lakatos Pál, Oláh Kálmán, Orbán György, Balázs Elemér - Like the Gypsies Rácz László - tulajdonos

Mindenképp meg kell említeni a helyszín unikális hangulatát, Rácz László lelkes munkáját. Nagyon kellenek az ilyen elkötelezett emberek és helyek!

Lakatos Pál, Oláh Kálmán, Orbán György, Balázs Elemér - Like the Gypsies

 

Like the Gypsies, 2023. december 14.
Fotó: Irk Réka

 

 

Jazz koncertek - Jazz Concerts in Hungary

H K Sze Cs P Szo V
1
15
16
18
20
21
22
23
24
25
26
27
28
29
30
31
© 2019-24 MagyarJazz / Jazz.hu szakmai jazzportál, szeretett műfajunk, a JAZZ szolgálatában. All Rights Reserved. • Készítette és kiadásért felelős személy: Irk Réka • Kiadó: Jazzponthu Kulturális Alapítvány • 1122 Budapest, Maros u. 28. • Adószám: 19345684-1-43
Az alapítványnak adományt az alábbi bankszámlára köszönettel fogadjuk: 10700770-73692180-51100005