fbpx

Bartók konzi – félévi bemutatókoncertek - 1. nap // 2024

2024. január 23.

Vasárnap és hétfőn a Bartók konzervatóriumba járó fiatalok is bemutatkozhattak telt ház előtt a Budapest Jazz Club színpadán.

Bartók Konzi félévi vizsga

A kétórás koncerten egy tűt nem lehetett leejteni, nekem is állóhely jutott az utolsó sorban. Ismét magas színvonalú koncerteket adott minden együttes, és jó volt látni, mennyit fejlődtek tavaly óta a nebulók. Pozsár Máté, jazztanszak vezetője üdvözölte az egybegyűlteket, és felhívta a figyelmet arra, hogy gyűjtés indított a konzi alapítványa dobfelszerelésre, énekmikrofonra és keverőpultra (Nemzeti Zenede Alapítvány: 12010659-01080651-00100004).
A két háziasszony - Yu Grace és Borbás Hanna - konferálta fel a zenekarokat, hogy gyakorolják közönség előtti beszédet, mert szükségük lesz még rá. Ezt, a diákokat és a nézőket is szolgáló kezdeményezést az egyetem is átvehetné, biztos nem válna kárára a leendő zenészeknek. Idén minden zenekar megköszönte a felkészítést tanáraiknak.

Bartók Konzi félévi vizsga

Az ötödik formáció egy magyar zenész dalát játszotta el nagy örömömre, mégpedig Balogh Roland jazzgitáros „Way to Home” című gyönyörű kompozícióját. Az ígéretes gitárszóló mellett kiderült, hogy Balogh Máté nemcsak szaxofonozik, hanem ugyanolyan jól zongorázik.
Az utolsó zenekarban Sárközi Edina bukkant fel, aki pár éve megnyerte az Év fiatal jazz-zenésze díjat, majd a zenekarával különdíjat kapott a Müpa tehetségkutatóján. Ahogy az várható volt, csodás koncertet adott, remélhetőleg marad a jazz közelében azután is, hogy elvégezte a konzit.
Az utolsó zenekarban bőgőző, Gardenö Klaudia már rendezőként diplomázott, de a bőgőzés közelebbről érdekli, ezért iratkozott be a Bartók Konziba. Vasárnap az énekesek, a zongoristák és a szaxofonosok között is voltak figyelemre méltó előadók, nem is beszélve a gitárosokról. 

A vasárnapi bemutatón rendkívül jól szerepeltek a női hangszeres zenészek. Egytől egyig kiváló produkcióknak voltak részesei.

Bartók Konzi félévi vizsga

Zilincki Nóra Hanna, Vida Bernadett – jazz-zongora, Pávai Zselyke – jazz-zongora, Botka Zsófia – fuvola, Gardenö Klaudia – jazzbőgő, Simon Lili - jazzszaxofon

Gratulálok a felkészítő tanároknak, rendkívül színvonalas produkciók jöttek létre, ráadásul olyan hangszereléseket, arrange-okat hallhatott a közönség, amit egy koncertező zenekar is megirigyelhetett volna.

A hibátlan hang és fénytechnikát köszönjük Baffia Boldizsárnak.

Bartók Konzi félévi vizsga

Bartók Konzi félévi vizsga

Bóni József – jazz-zongora, Vajda Attila – jazz-zongora, Farkas Bendegúz – jazzszaxofon, Damó Máté – jazzbasszusgitár, Szekszárdi Zalán Péter – jazzdob
Felkészítő tanár: Bér Zsolt

 

Bartók Konzi félévi vizsga

Bartók Konzi félévi vizsga

Zilincki Nóra Hanna – jazz-zongora, Ökrös József – jazz-zongora, Scheller Ákos – jazzgitár, Farkas Bendegúz – jazzszaxofon, Damó Máté – jazzbasszusgitár, Hajnal Balázs – jazzdob
Felkészítő tanár: Bér Zsolt

 

Bartók Konzi félévi vizsga

Bartók Konzi félévi vizsga

Yu Haeun Grace – jazzének, Szabó Dávid – jazz-zongora, Somssich Zaránd Erik – jazz-zongora, Molnár Torda – jazzszaxofon, Damó Máté – jazzbasszusgitár, Szomor Bendegúz – jazzdob
Felkészítő tanár: Oláh Tzumo Árpád

 

Bartók Konzi félévi vizsga

Yu Haeun Grace – jazzének, Szabó Dávid – jazz-zongora, Botka Zsófia – fuvola, Kolozsi Soma – jazzbasszusgitár, Kovács Hunor – jazzdob
Felkészítő tanár: Ajtai Péter

 

Bartók Konzi félévi vizsga

Bartók Konzi félévi vizsga

Balogh Máté Viktor – jazzszaxofon és zongora, Iker András – jazzgitár, Bódi Róbert – jazzgitár, Busák Álmos – jazztrombita, Csikó Dávid – jazzbasszusgitár, Kubik Zsombor Dávid – jazzdob, Sárközi Szabolcs – jazzdob
Felkészítő tanár: Bér Zsolt

 

Bartók Konzi félévi vizsga

Pávai Zselyke – jazz-zongora, Simon Lili – jazzszaxofon, Fehér Ádám – jazzgitár, Csányi Mihály – jazzbasszusgitár, Lukács Marcell Roland – jazzdob
Felkészítő tanár: Ajtai Péter

 

Bartók Konzi félévi vizsga

Báró Lili – jazzének, Szabó Kristóf – jazzszaxofon, Szántó Marcell – jazzgitár, Bese Ákos – jazzhegedű, Pecze Ádám – jazz-zongora, Gardenö Klaudia – jazzbőgő, Kovács Balázs – jazzdob
Felkészítő tanár: Ajtai Péter

 

Bartók Konzi félévi vizsga

Bartók Konzi félévi vizsga

Sárközi Edina – jazzének, Vida Bernadett – jazz-zongora, Szappanos Bálint – jazzgitár, Mravinac Bálint – jazzgitár, Fraskó Csaba Tamás – jazzszaxofon, Vajda Gergely – jazzbőgő, Szász-Zakariás Róbert- jazzdob
Felkészítő tanár: Oláh Tzumo Árpád

 

1. nap  -  2. nap

 

Budapest Jazz Club, 2024. január 21. 

Fotó: Irk Réka

 

 

Jazz koncertek - Jazz Concerts in Hungary

H K Sze Cs P Szo V
1
15
16
24
25
26
31
© 2019-24 MagyarJazz / Jazz.hu szakmai jazzportál, szeretett műfajunk, a JAZZ szolgálatában. All Rights Reserved. • Készítette és kiadásért felelős személy: Irk Réka • Kiadó: Jazzponthu Kulturális Alapítvány • 1122 Budapest, Maros u. 28. • Adószám: 19345684-1-43
Az alapítványnak adományt az alábbi bankszámlára köszönettel fogadjuk: 10700770-73692180-51100005