Már alig merem leírni, oly’ sokszor tettem szóvá, hogy a pénteki – a Harmónia Jazzműhely által rendezett – koncertek soha sem okoznak csalódást, úgyszólván garanciát jelentenek egy-egy igazi jazzélményre. Ráadásul számos alkalommal valamilyen speciális felállásban találkozhatunk a legismertebb muzsikusokkal, vagy különleges „projekteknek” lehetünk tanúi, esetleg külföldi vendég lép fel hazai kísérettel stb. Nos, ilyen – nem a megszokott felállású formáció adott különleges zenei élményt azoknak, akik a J.J. Johnson emlékét felidéző koncertre voltak kíváncsiak pénteken este.

Pallai Péter joggal célzott arra, hogy a színpadon olvasható vetített feliraton akár Kai Winding, egy másik ikonikus jazzharsonás neve is szerepelhetett volna, hiszen a két harsonás szólistával szereplő kvintett a formáció felállásával az annakidején szenzációt keltő különleges és bátor lépésükre kívánt emlékeztetni.

A száz éve született Johnson tette a harsonát a modern jazz, a bebop elfogadott, majd kedvelt hangszerévé. (Korábban csak a New Orleans-i, a Chicago-i Dixieland és a swinges zenekarokban alkalmazták, akár kisegyüttesek, akár nagyzenekarok voltak is.) 1954-ben támadt az az ötlete egy menedzsernek, hogy a Johnsontól két évvel idősebb, Dániában született, de 12 éves korától Amerikában élő Kai Winding harsonással létrehozza a „Jay and Kai Quintet” nevű formációt, amely aztán rövidebb-hosszabb szünetekkel évtizedeken át létezett. Persze mindkét zenész fényes karriert épített fel külön-külön is! Sajnos Johnson soha sem jutott el hozzánk, de Kai Windinget kétszer is láthattuk az Erkel színházban, 1971-ben és 72-ben. Mindkét alkalommal a szerényen csak The Giants of Jazz elnevezésű Gillespie szextett tagjaként. ( Az biztos, hogy ebben az esetben nem volt indokolatlan a név, ugyanis így állt fel a csapat: Dizzy Gillespie, Sonny Stitt, Kai Winding, Thelonious Monk, Al McKibbon és Art Blakey…)

A mi két harsonásunk, a fiatal, kitűnő képzést kapott generáció képviselői: Csapó Krisztián és Papp Mátyás voltak. A ritmusszekció is a magyar jazzelit képviselőiből állt fel: Tálas Áron zongorázott, Barcza Horváth József (bőgő) és Serei Dániel (dobok) adta a ritmustandemet. Utóbbiak régi (jazz)barátaim, de éppen a két szólista volt az, akikkel – ki tudja miért – nem túl sűrűn találkoztam. Papp Mátyás játékával és remek hangszereléseivel csak lemezei révén ismerkedtem meg, amelyeket a Coquette Jazz Band nevű swinges zenét játszó együttesével vettek fel Ausztriában, egy grazi stúdióban. (Az „Isn’t This a Lovely Day” magánkiadás maradt, de a „Jive at Five” a Hunnia Records gondozásában jelent meg, mindkettő 2018-ban és lemezismertetőt is írtam róluk.)  Csapó Krisztiánt azonban láttam-hallottam a Budapest Ragtime Band, a László Attila Jazz Fusion, valamint a BJC Big Band kötelékében is. Különösen az utóbbi emlékezetes, hiszen a városligeti Magyar Zene Háza adott helyet a BJC Big Band Maynard Ferguson emlékkoncertnek csaknem pontosan két éve, 2022. május 17-én. (Beszámolónk 2022. június 2.) Már itt feltűnt Csapó Krisztián remek hangszeres játéka, és ami nem jellemző a hazai zenésztársadalomra – kiválóan konferált is!

És akkor ezzel folytathatom, hiszen – úgy látszik – ezt a jó tulajdonságát megtartotta máig is. Nagyon „slágfertig” kommunikációt folytatott, nem tartott jazztörténeti előadást, de minden számmal kapcsolatban volt pár érdekes mondata, információja. Valahogy, így kellene ez minden koncerten!

Csodásan sorjáztak a jól megválasztott repertoár darabok. Meglepetésünkre négy szerzemény is elhangzott Frank Rosolino-tól a kiemelkedő olasz-amerikai harsonástól, akinek tragikus sorsára csak utalt Krisztián. (Öngyilkossága előtt két fiát is lelőtte.) A Rosolino számok a harsona előadóművészet bravúros repertoár darabjai, igazán „zenész-emberpróbáló” művek. A „Yes Sir” megmutatta, hogy mindkét muzsikus mennyire otthonosan mozog a „könnyű jazz” területén is. A „Secret Love”, a „Side by Side” és a Cole Porter nóta a legkedveltebb sztenderdek közé tartoznak, csakúgy, mint a „Sultry Serenade” és a „Know What I Mean”. Milt Jackson „Bags’ Groove”-ja – az én meglepetésemre is – már az 1954-es Jay and Kai lemezen is szerepelt.  (Csak a rend kedvéért: a szám címe nem Bag’s Groove, hanem Bags’ Groove. Milt Jackson beceneve Bags volt, azaz „zacskók”, mivel állandóan az Amerikában szokásos nagyméretű barna papírzacskókkal közlekedett.) A vastaps hatására előadott, rövidre fogott Parker sztenderd méltó zárása volt a színvonalasan szórakoztató, élvezetes zenei eseménynek. Ez az, amit Pallai Péter barátommal úgy szoktunk jellemezni, hogy igazán üdítő, amikor „jazz-szerű” jazz muzsika szól, olyan, amelyet mindenki könnyen befogad. Az ilyen előadások sokkal többet használnak a műfaj népszerűsítésének, megszerettetésének, mint bármely „önmegvalósító” attrakciók… 

A két harsonás remek játékáról csak a legnagyobb elismerés hangján szólhatok. Mindketten a kevésbé harsány megszólaltatás hívei, szinte a billentyűs harsona (valve trombone) hangzásvilágát idézték, különösen Papp Matyi. Volt egy-egy „jutalomjáték” is: a „Secret Love” csak Krisztián, a „Nightingale” pedig csak Mátyás előadásában hangzott el. A zongorista Tálas Áron a hazai jazz egyik nagyformátumú képviselője, szólóit nagy ováció nyugtázta. Barcza Horváth Józsi mindenütt a ritmus mestere, Serei Dani pedig a nagyzenekari jazztől kezdve minden formációban otthon van.

Csapó Krisztián - Papp Mátyás Quintet: Tribute to J. J. Johnson

I. félidő

• Frieda (Frank Rosolino)
• Sultry Serenade (Tyree Glenn-AlanRoberts)
• Know What I Mean (Roy Williams)
• Secret Love (Bobby Sherwood)
• A Nightingale Sang in Berkeley Square (Manning Sherwin)
• Bags’ Groove (Milt Jackson)

II. félidő

• Ruffy (Frank Rosolino)
• Blue Daniel (Frank Rosolino)
• Yes Sir, That’s My Baby (Walter Donaldson-Gus Kahn)
• It’s Alright with Me (Cole Porter)
• Side by Side (Harry M. Woods)
• Free for All (Frank Rosolino)

Ráadás:  Yardbird Suite  (Charlie Parker)

Közreműködtek:

Csapó Krisztián és Papp Mátyás   harsona
Tálas Áron   zongora
Barcza Horváth József   bőgő
Serei Dániel   dobok

Harmónia Jazzműhely / Budapest Jazz Club,  2024. május 24.

Fotó: Irk Réka