A kezdetek

                Az első jazzfesztivál sem volt napfényes, de a tizedik inkább a telet idézte, mint a nyárutót. A fesztivál kezdete előtt 4 nappal derült ki, hogy a hőség hamar elillan, és a helyére beköszönt az esős, hűvös november, vagy legalább is egy novembernek beillő szeptember. A nem túl távoli hegyekben már havazott és óriási eső zúdult nemcsak Európára, hanem Érdre is. Az évek során mindig a fejünk felett lebegett a kard, hogy szeptember második hetének végén elromlik az idő, de az égiek megkegyelmeztek és kifejezetten nagy meleg köszöntött ránk minden évben. A sok szerencsés fesztivál megrendezése után a sors úgy akarta, hogy 2024-ben a fenyegetés valóra váljon. Ízelítőt kaptunk a klímaváltozás szeszélyeiből. Ezúttal bármennyire is megpróbáltuk kint tartani az eseményt, a maximum 15 és a minimum 9 fokot széllel és zuhogó esővel nem tartottuk igazán fesztivál-barátnak, és a Szepes Gyula Művelődési Központtal egyetértve fedél alá vittük, még ha ez elriasztott is sokakat a részvételtől. Ebből kikövetkeztethető (legalább is az érdi terepismerettel rendelkezők számára), hogy e sorok írója egyben a szervezője is volt a fesztiválnak, valamint, hogy öt sikeres év után a Médiacentrumtól átkerült a sokkal jobban a profiljába illő Művelődési Központhoz a szervezés, bár a lelkesedés és a pontosság az előbbit sokkal inkább jellemezte. A fesztivál ötödik évéig - a létrehozójának, a festőművész Kéri Mihálynak köszönhetően - városi költségvetésből finanszírozott eseménysorozat 2020-ban, a nagy arányú elvonások és a Covid miatt teljesen külső támogatásokra szorult. Ezzel együtt jegybevételes lett a jazzfesztivál, ami a környékbeli ingyenes koncertek miatt nem egyszerűsítette a szervezők dolgát, viszont rögtön az első évben kiderült, hogy van egy olyan kultúrabarát réteg Érden és környékén, amely minden akadály ellenére kitart a fesztivál mellett. Így történhetett meg, hogy központi forrás hiányában is nullszaldós lehetett az utóbbi öt évben a fesztivál, a városnak nem került pénzébe. Fontos megemlíteni, hogy ekkor lépett be az Érdi Jazz Fesztivál életébe az AVL Hungary, amely felkarolta a fesztivált, mellette pedig magáncégek és én magam is jócskán kivettem a részem, hogy megmaradhasson Érd egyetlen kulturális fesztiválja. Az utóbbi három év másik kiemelt támogatója az OTP Bank lett.

A tizedik évet viszont Érd MJV önkormányzata is megtámogatta, hogy méltó jubileumi ünnepet lehessen szervezni. Sok olyan program megvalósult az idén, amelyet korábban a Médiacentrummal terveztünk, de akkor csupán három ember energiája és a bevételek szűkössége nem engedte meg, sem a jazztörténeti előadást, sem a gyerekeknek szóló jazzkoncertet.

Egész biztos, hogy ha az időjárás nem romlik el, még nagyobb szabású rendezvény kerekedett volna ebből az ünnepből, de így sem panaszkodhatunk. A jó oldala annak, hogy a Művelődési Központba kerültek a koncertek, hogy volt elég ülőhely, ami a nagy érdeklődésre való tekintettel, valószínűleg egyik nap sem lett volna elég a Múzeumkert kocsiszínében. Szerencsére a hangtechnikus tudásának köszönhetően, a művelődési központban is olyan ragyogó hangot hallott a közönség, amit már megszokhatott a kocsiszínben.

A fesztivál

                A koncertek változatosan lettek kialakítva, kifejezetten törekedve arra, hogy minden korosztály igényeit kielégítse a fesztivál. Az már másik kérdés, hogyan lehet nem ingyenes koncertre bevonzani a vidéki fiatalokat. Jelentem, nem sikerült, pedig a péntek esti fellépő, a Random Trip pont őket célozta meg. Szerencsére a kicsit régebben volt fiatalok még kíváncsiak voltak, mit tud egy hip-hopban utazó csapat jazz-zenészekkel megspékelve. A visszajelzésekből tudom, hogy nem bánták meg.

De ugorjunk vissza az első napra. A harmadik évtől kezdve a fesztivál két művészeti ág összevonásával indul, Jazz és irodalom néven. Az első évtől eltekintve, valamiért az irodalom tanárok nem igazán mozgatták meg a diákokat, pedig ingyenes előadással vártuk őket minden évben, ahol élő költőktől személyesen hallgathatták volna meg a verseiket, költeményeiket, novelláikat. Habár Érd este 7 órára szellemvárossá alakul, de nem hiszem, hogy ez késői időpont lenne a mai fiatalságnak, hogy egy órán át magukba szívjanak egy kis kultúrát. A remény hal meg utoljára. Még hiszem, hogy előbb-utóbb a magyartanárok feleszmélnek, és össze tudják gyűjteni azokat a fiatalokat, akik ebben az irányban haladnak tanulmányaikkal. 2024-ben az egyik legjobb jazzénekesnő, Szőke Nikoletta érkezett Érdre, egész pontosan az ennek az eseménynek otthont adó AVL Székházba.  A többszörösen díjazott költő, Tóth Krisztina csatlakozott hozzá és fantasztikus, egyben elgondolkodtató, szívbe markoló előadást hallgathatott a közönség. Niki számomra eddig ismeretlen oldalát mutatta meg. Loopot, zenei bejátszásokat használt és csodásan énekelte el Krisztina különleges költeményeit. A rövid átállás során a közönség megcsodálhatta a Regensburgi Egyetem diákjainak folyosón kiállított festményeit, amelyek előtte az Érdi Galériában voltak láthatók. A tárlatot ugyancsak az AVL támogatta. A gyors szünet után Szőke Niki legújabb formációjával folytatódott az est.

A Szőke Niki Jazzplosion tavaly tavasszal alakult, és már akkor nagy visszhangot kapott, mert a tagok mindannyian top zenészek, ráadásul zenekarvezetők. Hárman is a legjobbak közé kerültek a Jazz.hu többezres közönségszavazásán, sőt ketten több kategóriában is a legjobbak lettek. László Attila gitárosként és a zenekarával, Fekete-Kovács Kornél trombitásként és zeneszerzőként is vitte a pálmát. Ezúttal pedig egy zenekarban Balázs Elemér helyett Hidász Tomival és Barcza Horváth Józseffel Niki irányítása alatt óriási zenei csemegét kaphatott a közönség.

Szőke Nikoletta dalai mellett László Attila két sikeres szerzeménye, valamint néhány jól ismert standard, akár pop dal is előkerült, amit jazzbe ágyazva adtak elő. Még a kezdeti (otthon maradt kábelekből eredő) hangproblémák sem tudták tompítani az est ragyogását, a sok gyönyörű improvizáció és a remek előadás totális sikert hozott.

Péntek délelőtt gyerekelőadással kezdődött a nap az Érdi Galériában, ahova óvodások érkeztek először, akiknek a csiviteléséből úgy tűnt élvezték Dés Andrásék játszóterét, majd általános iskolások következtek volna, de a sport kiütötte a koncertet, így ezt majd decemberben fogják pótolni.

Délután a már megszokott fél 6-os kezdésre berobbant az angolok első számú jazzénekesnője, Liane Carroll, akinek a koncertjeire már a fellépése előtt 2 héttel elfogynak a jegyek. A Harmónia Jazzműhellyel összefogva sikerült őt Érdre is elhozni a Budapest Jazz Clubos fellépése előtt. Duke Ellington, Richard Rogers, Billie Holiday örökzöldek mellett a kérésemre egyik saját kompozícióját is meghallgathatta a közönség, a Dublin Morningot. Hatalmas koncertet adott a művésznő, aki mindvégig kommunikált is a hallgatósággal. Óriási sikert aratott.

A formációjában a már megszokott két kedvenc magyar zenésze adta a biztos alapot: Horváth Pluto József basszusgitáron és Jeszenszky György dobon. Sajnos ezúttal az egy óra nagyon kevésnek tűnt, de a BJC-ben már várták, így a ráadásra nem kerülhetett sor a zúgó taps ellenére sem.

Ezután érkezett a fiatalok körében nagy sikernek örvendő zenekar, amelyről már szó volt a cikk elején, és amelynek bevonása ütötte ki a világhírű, amerikai jazz-szaxofonos Chris Potter fellépésének ötletét. A magát popzenekarnak valló Random Trip már lépett fel jazzfesztiválon, sőt Érd után egyenesen a londoni Pizza Express jazzklubba mentek, de azért kevésbé vág mégis a profiljukba a nagy betűs JAZZ. Emiatt vendégként a zenekarhoz csatlakozott Gereben Zita énekesnő és a fúvósok mestere, Borbély Mihály.
Talán kevesen tudják, hogy a zenekarvezető Delov Jávor dobosként végzett a jazztanszakon.

A fesztivál jó hírének köszönhetően a jazzrajongók is eljöttek a koncertre, ami a fiatalok hiányát szerencsére kiegyenlítette, és még annak ellenére is több, mint fél házat hozott a koncert, hogy 5 nappal előttünk, 10 km-re Érdtől egy ingyenes borfesztiválon léptek fel. Ahogy mondták a már évek óta lelkes fesztiválozóink: megbíztak az ízlésünkben, biztos oka volt, hogy ők érkeztek, és kíváncsiak voltak, mit tudunk kihozni ebből.

Profizmusuk még engem is meglepett, és örömmel töltött el, hogy Liane mainstream előadása után nem vágtak bele egyből a hip-hopba, hanem átvezették egy smooth jazzt idéző, ott helyben kitalált zenével, mert ők teljesen az improvizációra építették fel a koncertjüket. Semmit nem találtak ki előre, és az a zenész szállt be, aki épp úgy érezte, hogy mondanivalója van. Borbély Mihály mindvégig hozta a jazz feelinget hol szopránszaxofonon, hol basszusklarinéton. A zenekar zongoristája sem idegen a jazz színtéren, Cséry Zoltán billentyűs hangszeren varázsolt, miközben Gereben Zita improvizált énekét hallgattuk. A zenekarban még egy énekes, Vavra Bence énekelt, valamint Bata István basszusgitározott és a lemezjátszóknál Dj Q-Cee találta ki, hogy mi lesz az alap, amire az adott szám felépül. Érdekes zenei világ tárult a közönség elé, amely vastapssal honorálta a fellépők különleges muzsikáját.

Azt hittük, rosszabb idő már nem lehet, de szombaton még hidegebb és zordabb idő köszöntött ránk. Azonban aznap négy program is várta a hidegbe kimerészkedő jazzrajongókat. Először az Érdi Galériában egy zenei film vetítésére várták a nézőket, majd a Szepes Gyula Művelődési Központban újra jazztörténeti előadás fogadta az időben érkezőket. Eredetileg a két előadás fordított sorrendben történt volna, de a rossz idő miatt a jazztörténet a kertből beköltözött a Szepesbe, ahol a kis terem a kezdésre annyira tele lett, hogy az asztalok helyére is székeket kellett bevinni, de még így sem fértek be a későn érkezők. Birta Miki nem a kezdetektől indított az érdekes előadásával, hanem azt a korszakot markolta ki a jazztörténetből, ami Európában berobbantotta a jazz-zene hallgatását, és ami a legnagyobb közönséget vonzotta a 70-es években, a fusion jazz kialakulását. Birta Miklós a Budapest Jazz Orchestra gitárosa, hangszerelője, mókamestere, de emellett a Kodolányi Egyetemen is tanít. A résztvevőktől megtudtam, hogy sok új információt hallottak az előadótól, érdekesnek találták a gitárral aláfestett értekezését. Nagyon remélem, hogy jövőre ez nagyobb teremben fog folytatódni, és akkor még talán én is beférek a hallgatók közé.

Nemsokkal utána a színházteremben elkezdődtek a koncertek. Először Oláh Kálmán Jr. zenekara lépett színpadra, aki már négyszer lépett fel a Tehetséges egyetemisták koncertjén, és ezúttal mint generációjának egyik legjobbja, a saját formációját és saját kompozícióit hozta el Érdre. Az év végén megjelenő lemezének anyagát mutatták be, amit ezúttal előre ajánlok mindenki figyelmébe, mert igazi friss, fiatalos jazz-zene, amit az érdi közönség már előre meghallgathatott.

A zenekar trombitás vendége talán nem utoljára fog velük fellépni, mert Subicz Gábor érdekes színfoltja volt a koncertnek. Erről a napról csak érintőlegesen fogok írni, mert kollégám, Farkas László Fecó olyan értékelést adott, amit én is osztok, és túl sokat nem tudok - maximum, mint szervező - hozzátenni.

Kétségkívül, borítékolhatóan lett ez a nap a legerősebb a fesztiválon, a közönséget a két koncert közötti Érdről és a jazzről szóló előadás és játék előtt már meg kellett kérni, hogy kicsit húzódjon össze, hogy a második koncertre érkezők is beférjenek a terembe, találjanak maguknak ülőhelyet.
A terem befogadóképessége pont kétszerese volt a Múzeumkertben kihelyezhető székek összességének, így az volt az egyetlen pozitív eredménye annak, hogy a jazzfesztivál belső térbe került, hogy volt elég ülőhely.

A Dés-Dresch Quartet koncertjét óriási érdeklődés kísérte. Ők csak nagyon régen, jam session alkalmával, a Marczibányi téren játszottak együtt, rendes koncerten még soha. Így ez egy nagy találkozás volt számukra és persze a közönség számára is. A dalok között volt Dresch Mihály két népzenébe hajló kompozíciója, de egy közös improvizáció is, amiben szerintem Dés András ütős szólója vitte el a prímet, de elhangzott, ráadásként az a dal is, amit a fotósként segítő Sztraka Ferenc szerint még a Marczibányi téren játszott sokat a változó felállású Interbrass zenekar: Horace Silvertől a „Song for My Father”. Azt hiszem, senkiben nem hagyott kétséget a két magyar szaxofonos tudása, zenéhez való hozzáállása, ahol a jazzt helyezték előtérbe ezen a gyorsan véget érő estén. Dés Lászlót megköszöntöttük a 70. születésnapján az érdi Pataki cukrászda jóvoltából egy nagy csokoládétortával.

Az utolsó napon ismét vetítéssel kezdődött az események sora, de ezúttal a legkisebbeknek egy rajzfilmmel kedveskedtek az Érdi Galériában.

A Művelődési Központban az első koncerten ismét a legtehetségesebb egyetemisták léptek fel. A zongorista, Horváth Szabolcs már tavalyról ismerős lehetett a közönségnek, de azóta újabb versenyeken szerepelt kiválóan. Egy héttel a fellépése előtt nyerte meg az Év jazztehetsége kitüntető címet.

A zenekarának ritmusszekcióját ő választotta. Vörös Zsolt basszusgitározott és Szigeti Mátyás dobolt, akik rendkívül ízlésesen, nem magukat előtérbe helyezve kísérték a két főszereplőt. A másik kulcsfigura a formáció énekese, a fesztivál által felkért Moldovai Dóra volt, aki az idei évtől a Zeneakadémia hallgatója. A fiatalok koncertjét a Jazz.hu szakmai portál támogatta. Kifejezetten fiataloknak való jazz standardek közül válogattak, de szerepelt a repertoárban Monk dal is. Moldovai Dóráról keveset lehetett még tudni – eddig.

Erdélyből érkezett a Bartók Konziba, ahol felfigyeltünk Pallai Péterrel a gyönyörű, kristálytiszta és különleges fekete énekesnőkre emlékeztető hangjára. Igaz a vizsgáin, ahol hallottam, inkább jazzes dalokat énekelt, mint jazzt, de így is meggyőzött, és mint kiderült, a közönséget is, hogy neki ott van a helye a legjobbak között a színpadon. Kérésemre Érdre már jazz standardekkel érkezett, és minden várakozásomat felülmúlta, akár az énektechnikáját, akár a scattelését tekintve. Dóra december elején Pataj György zenekarával fog bemutatkozni Budapesten, a BJC-ben. Azt hiszem, érezhették, hogy mennyire a szívükbe fogadta őket az érdi közönség abból, amennyi dicséretet és ölelést kaptak a koncertjük után.

A jazzfesztivál zárásaként egy olyan zenekar koncertjét hallgathatta meg az érdi közönség, amelyet nem nagyon szoktak jazzfesztiválra elhívni, mert akár a Kongresszusi Központot vagy a MOM teltházas koncertjeiket nézzük, ott nemcsak jazzt játszanak, hanem a régi magyar slágerek jazzesített feldolgozásait is. A Hot Jazz Band a New Orleans-i életérzést hozta el Érdre, ahol a legvégén a nagy HJB-fanokat meg is énekeltették. A koncert első részében saját produkciókat adtak elő, de kifejezetten jazzre összpontosítva, Fats Waller, Henry Mancini, Gus Kahn, Johnny Green, Joe Goodwin szerzőktől, majd a második részben lépett színpadra egy csodás hangú énekes, Gájer Bálint, akivel már a jól ismert slágereket adták elő, mint a Night and Day, a Bert Kaempfert által írt, de Nat King Cole-tól híressé vált L-O-V-E vagy a When you’re smiling című örökzöldet.

A Hot Jazz Band - ha jól számoltam - 5 ráadást adott, a közel kétórás koncerten. Csodás zárása volt ennek a négynapos zenefolyamnak Érden.  Azt hiszem, mind a közönség, mind a zenészek nagyon jól érezték magukat. A zenészeket minden nap meleg étellel és szendvicsekkel fogadta a Szepes Művelődési Központ. A közönség pedig a tárnoki Esszencia büfé kínálatából válogathatott.
A csodaszép fotókat, amelyekben a Jazz.hu-n a cikk olvasása közben gyönyörködhet az olvasó, két önkéntes fotózta, Lázár Miklós, aki már 9 éve segíti az érdi fesztivált és Sztraka Ferenc, aki már 8 éve önkénteskedik. Köszönet nekik!

…és ami mögötte van

                Nem mehetek el szó nélkül afelett, ami eléggé elrontotta a hangulatomat. A szervezés idén volt a legnehezebb az eddigi évekből. Most már kiderült, nem csak velem történt meg ez az elgondolkodtató eset, hanem elég gyakori a vidéki fellépő helyeken. Emiatt is fontos erről beszélni. Az egyik fellépő a koncertje előtt 20 órával, azaz nem egészen egy nappal az előzetes megbeszélés és a szerződése ellenére bejelentette, hogy nem fog fellépni annyi fellépti díjért, amit előtte megbeszéltünk. Mint kiderült, beszélt egy másik zenésszel, aki többet kap abban a zenekarban, teljesen egyedi okból kifolyólag, így hiába a kifejezetten magas fellépti díj, neki nem elég. Ráadásul zsarolási pozícióban volt, mert különleges formációban lépett fel. Nagyon szomorúnak találom, ahogy zenésztársa, aki nem kezelte az ügyet a megbeszélt diszkrécióval, hogyan fogadta ezt a hírt: nem furcsállotta, hogy az utolsó pillanatban valaki megzsarolja a szervezőt. Szerintem ez nem európai módszer. Más szervezőkkel beszélve, kiderült, hogy vidéken ebből sportot űznek egyes zenészek, hogy vagy ugyanígy az utolsó pillanatban, vagy a helyszínen jelentik be, hogy kevésnek tartják a fizetést, esetleg elfelejtették, hogy utazási költségük is lesz, ami miatt haza sem fognak tudni jutni, ha nem fizetnek plusz díjat. Ez azt eredményezi, hogy vagy nem hívnak oda többé jazz-zenészeket, vagy csak néhány zenész mehet hozzájuk, újat már ki sem próbálnak, mert már többször ugyanabba a csapdába estek. De erről nem beszélnek, mert méltatlannak találják mind magukkal, mind a rendes, tisztességes zenészekkel szemben, mert ezzel őket is megbélyegzik. Miután írok is a jazzről, nem hagyhattam ki ezt a szomorú és számomra kifejezetten megrázó esetet, mert egy jó zenészről van szó, de többször nem merem meghívni, mert ezek után máskor is számíthatok hasonlóra. Közvéleménykutatást fogok indítani ezzel az üggyel kapcsolatban vidéki helyszíneket megkeresve, hogy kiderüljön, mennyire általánosak a hasonló esetek.

Minden jó, ha a vége jó.

                 Nem akarom negatív dologgal zárni a fesztivál beszámolóját, így szeretném megköszönni, mind a Művelődési Központ dolgozóinak, az Érd MJV polgármesterének és minden támogatónak, hogy látnak perspektívát a kultúrában, kulturális rendezvények szervezésében, mert ez egy óriási munka. Míg egy-egy pop koncertre vagy fesztiválra reklám nélkül is odatalálnak a nézők, a csak nevükben viselő pop-jazzfesztiválok pedig nagyobb közönséget vonzanak, ez a kisebb szegmenset átfogó kulturális témájú esemény, hatalmas munkát jelent a háttérben, ami leterheli a kapacitásokat.
Reménykedem, hogy jövőre is folytatódik a fesztivál Érden, és megmarad a jazz-zenénél a szervezés. Bármennyire is csábító a nagyobb közönséget vonzó popzenészek felléptetése, attól kezdve, az már nem jazzfesztivál.
Zárszónak pedig hadd írjam le, hogy az érdi közönség értő közönség (még ha Tatabányáról, Esztergomból, Pécsről vagy akár a fővárosból érkezik is), azért jön, hogy magas színvonalú, kulturálisan értékes zenét hallgasson. Kedves közönségünk, fantasztikusak vagytok!

AVL-Érdi Jazz Fesztivál, 2024. szeptember 12-15. 

 Fotó: Sztraka Ferenc, Lázár Miklós, Irk Réka, Érdi Galéria FB