Szegeden az IH Rendezvényközpontban két nagyhagyományú, következetesen a legmagasabb művészi színvonalra törekvő fesztivál működik, amelyek – az az érzésem – nem mindig kapják meg azt a figyelmet, amit már rég kiérdemeltek. Az egyik, a Szegedi Jazz Napok idén november 8-9-én lesz, amelynek már megkaptuk a programját, LÁSD ITT. Most az éves naptárban korábbiról lesz szó, amelyre végre megint személyesen jutottam el, ez a Fool Moon együttes fesztiválja október 11-12-én (igaz, csak a második napra, bár a Jazzationt és a dán Postyrt is szívesen meghallgattam volna). Ha a világjárvány nem szól közbe, akkor jövőre a huszadik, jubileumi fesztivált ünnepelhették volna, mert 2005-ben rendezték az elsőt.

A Fool Moon-nak persze így is van mit ünnepelni, mert a lényeget nem érintő tagcserékkel, továbbra is Németh Miklóssal (basszus és első számú hangszerelő, valamint két, lényegében alapító taggal) működnek huszonhárom éve. Ezalatt rengeteg nemzetközi elismerést begyűjtöttek, az Euróvíziós Dalfesztiváltól kezdve különböző hazai és külföldi megmérettetésekig. Abban a műfajban, amit nagyjából meghatároz a pop a capella fogalma, kiemelkedő teljesítményt nyújtottak, köszönhetően az igényes hangszereléseknek, jó humorérzéküknek és persziflázsaiknak.

A közönséget most is elkápráztatták a koncerten, több felfogást és stílust is felvonultatva. Készül, valójában már egy ideje várat magára egy főleg filmzenékre és film betétdalokra koncentráló albumuk, a Vocal Recall, amelyről több szám is felhangzott, például a Time of My Life (Dirty Dancing) és a Maniac (Flashdance). A műsor gerincét a mainstrean pop legjavából állították össze, Phil Collins (Against All the Odds), Toto (Africa), Sting (Probably Me), sőt Beatles és Pink Floyd feldolgozások is szerepeltek. A hangszerelések (Némethen kívül a legtöbbet Molnár Gábor készítette) gazdag harmóniákba ágyazták ezeket a jól ismert dalokat. Több feldolgozás közülük jellemzően inkább a sanzon/song irányába tájékozódott. Érdemes kiemelni a felső szólamok, Vavra Bence és Mészáros Tamás meggyőző szólóit. Főleg az egész kvintett által megszólaltatott feszes ritmusok, biztosan odatett, végig gondolt, jól felépített adaptációk és persze Wodala Barnabás konferanszai arattak megérdemelt sikert.

A szünet után lépett színpadra a svéd The Real Group, akikről sokan tudják, hogy a jazz a capella műfajában a világelitbe, annak is a felső szegmensébe tartoznak. A titkukat nehéz lenne egy tulajdonsághoz kötni, de ha muszáj lenne, akkor az elképesztően izgalmas és mély, olykor roppant szellemes saját számok sokasága, saját világa lehetne az elsődleges. De ehhez rögtön hozzá kellene tenni, hogy sistergően, megejtően tiszta vokálozást, ellenállhatatlan, klasszikus szvinget, á lá Count Basie, svéd népdalt, singer-songwriter-féle melankóliát és féktelen bolondozást is hallhattunk tőlük Szegeden.

Az együttes jogfontosan, de teljesen kicserélődött tagsággal működik 40 éve, nemrég ünnepelték a ritka jubileumot Stockholmban egy olyan gálával, amelyen szinte minden régi tag fellépett, és idei turnéik is mind a jubileum jegyében állnak. A karrierjüket 20 percben, tévés felvételekre támaszkodva, így zsúfolták össze:

A negyven év alatt ideiglenes (helyettes) vagy állandó tagként összesen 18 énekes fordult meg a zenekarban, de az első harminc évet nagyjából végig csinálta Peder Karlsson, Anders Edenroth, Anders Jakeus, Katarina Henryson és Margareta Bengtsson – ez utóbbi szoprán szólamát egy az egyben vette át Clara Fornander, akinek a hangszíne is hasonlít elődjére, a többieknél ez nem mindig ilyen egyértelmű. Igen jellemző egész zenei és színpadi attitűdjükre a Commonly Unique daluk, címadó egyik albumukon, amiben a természetes, őszinte közvetlenség és közös éneklés magas művészi-esztétikai minőségének összekapcsolásaként értelmezhető.

A jelenlegi ötös fokozatosan, három éve már teljes mértékben átvette a stafétabotot és a repertoárt. A legjobb az egészben az, hogy a megőrizve változtatás elvét is tovább vitték, és a régi stílusban új, saját dalokat is behoztak. Ennek egyik példája a jelenlegi bariton, Axel Berntzon szerzeménye, a Dychotomy, amelyen kivételesen egy rövid trombitaszólót is hallottunk mind élőben, csakúgy, mint ezen a friss videón:  

The Real Group: Dichotomy

Ez a felvétel sokat megmutat abból, ami a The Real Group sajátja, ami őket az egyik legsikeresebb vokállá teszi világszinten. Az éneklés egetverő minőségén túl a konvenciók szinte önkéntelen elkerülését, a természetesen jelen lévő eredetiséget kell kiemelni: a filozofikus szövegnek egy sokféle zenei hagyományra támaszkodó, de azért elég dinamikus, testes zenei anyag ad kifejezést. Az északi (ködös!) melankolikus gondolatok és a természetimádat egyszerre vannak jelen. Az életközepi, árnyékosabb évekről szóló lemezük (In the Middle of Life) is ezt az oldalukat mutatta meg. Az új alt, az ellenállhatatlan Joanné Nugas tette rám a legmélyebb benyomást, minden karakterben maradandót alkotott, a Pass Me the Jazz című emblematikus saját dalukban, a Nature Boy-ban és különösen a Splanky során, utóbbiban Fornanderrel felelgetve, majd pedig együtt elképesztő scattelést mutattak be.

A basszus Danielle Dees is előlépett szólózni, nagyon szépen. Az volt az érzésem, hogy a vokált mostanság a tenor Johannes Röckert Becker tudja leginkább együtt tartani. A koncerten ez a szám nem szólalt meg, de az ő szólóénekes képességeit jól mutatja.

The Real Group: It Becomes Her (Dedicated to Maria):  https://www.youtube.com/watch?v=sKAVLdamjPM

A felemelő, három ráadással záruló koncert után sokan mentek oda a Fool Moon és a The Real Group együtt dedikáló tagjaihoz.

A szerző fotói:

 A The Real Group-ból (b-j) Joanné Nugas és Danielle Dees, a Fool Moonból Wodala Barnabás és Vavra Bence dedikál

 A The Real Groupból (b-j) Axel Berntzon, Clara Fornander és Johannes Rückert Becker dedikál

Fool Moon Acappella Fesztivál, Szeged, 2024. október 12.

 Fotó: Fool Moon FB, Zipernovszky Kornél, HyunHwa Kim FB