A magyar jazzélet közkedvelt és mind szakmailag, mind pedig a jazzkedvelők által megbecsült Fekete István trombitás-zeneszerző hatvanhetedik születésnapjára meginvitálta népes számú zenészbarátainak egy részét, minek eredményeképpen kisebb szimfonikus zenekarnyi muzsikus, Pistivel együtt egész pontosan 29-en játszottak is ezen az estén.

Fekete Pisti nem az a harsány frontember típus, ő egyszerűen „csak” ott van, belefúj a trombitába és onnantól kezdve lehet bármilyen az aktuális széljárás, csodaszép meleg tónussal és gyönyörű dallamokkal gazdagítja az épp elhangzó, bármilyen stílusú muzsikát. Nem véletlen, hogy a zenészek szívesen játszanak vele, a közönség számára is tökéletesen lejön mindez.
A születésnapi bulira az immár többedszer megújult Háló S4 Jazzklub adott otthont a belvárosi Semmelweiss utcában, az Astoriától egy ugrásnyira. A hely nagyon jó, tökéletesen alkalmas az efféle rendezvényekre, a nagyjából 100 fős közönség ezúttal is megtöltötte a termet.

A fellépők számából, a koncert hosszából és az ezúttal műsorra tűzött zenék sokszínűségéből azonnal látszott, milyen komoly logisztika volt összerakni a programot. Ennek eredményeként tényleg úgy indultam hazafelé, hogy egy igazi jazzfesztiválon vettem részt, ennek minden előnyével.
A zenészek és a jazzkedvelők, jazzértők számára mindez természetes, de azért a műfajjal most még kicsit távolabbról ismerkedők számára elmondom, hogy a sokféle felállás mind teljesen más hangulatot, zenei megközelítést eredményez. Elég, ha csak a következő számba beszáll még egy zenész, mindjárt minden megváltozik, az újonnan csatlakozott muzsikus egyedien személyes stílusa, játéka miatt olyan érzése van az embernek, hogy egy teljesen más zenekart hallgat.
Ezúttal a hosszú programban gazdag kínálatot kaptunk. Voltak örök darabok: fülbemászó sztenderdek, kegyetlenül dögös blues, nagyívű balladák, ezenkívül Fekete Pistiről szakmán belül köztudott az, hogy milyen jó dalokat ír, szerencsére ezek közül 6 is elhangzott, mely kompozíciók szépen beleillettek a műsorba.
A hosszú koncerten Pisti értelemszerűen minden számban játszott. Amikor trombitált, megvoltak a melodikus, őrá jellemző ízléses szólók, de két kompozícióban az is előfordult, hogy amíg lehűlt a csapágyasra hajtott trombita, addig ideiglenesen basszusgitárra váltott.

A kezdő felállásban Dely Róbert gitározott, Pisti egyik fia, Zoltán basszusgitározott és Sramkó János dobolt. Később a zenekarhoz csatlakozott előbb Dely Viktória, majd Hárs Róza. Mindketten szépeket énekeltek egymás után.

A felállás első nagytakarítása után Gyafi jött a nagybetűs gitárjátékával és az elpusztíthatatlan jókedvével. Márton Attila több évezred tapasztalatával nem véletlenül mondja mindig az örök igazságot, miszerint az élő zenét semmi sem pótolja. Persze, a zene a lemezekről is csodálatos, de más ott ülni a jazzklubban és közvetlen közelről látni, amint a zenészek összekacsintanak egy-egy motívumnál, zenei megoldásnál. Látni lehet a zene születését, ez szerintem fontos dolog.

Gyafi iskolapélda ebben, őrajta mindig látszik is az aktuálisan áradó muzsika, minden az arcára van írva. Csak reménykedem, hogy nem áll be valami szintetikus influenszerek által ajnározott műanyag bandába, mert a nagy rideg stadionok színpadának csillagközi egységekkel mérhető távolságból nem lehetne közelről levenni ezeket az apró reakciókat, rezdüléseket.

Az a baj ezekkel a drabális méretű terekkel, hogy ott még a fény is jetlag-et kap, mire leér a közönségig. Szerencsére azért maradt még sok olyan muzsikus, akik a zenéjükön kívül a gesztusaikkal, testbeszédükkel is közvetítik az érzéseiket.

Gyafi mellett Oláh Zoli bőgőzött és Cseh Balázs dobolt ebben a négyesben.

A következő, ismét teljesen más tónusú zenekarban Neumann Balázs zongorázott, Glaser Péter bőgőzött, Cseh Balázs pedig maradt ezúttal a doboknál.

Ekkortájt kezdett fészkelődni a nézőközönség egy része, de maguk a zenészek is. No, nem kell megijedni, mindössze annyi történt, hogy megjelent az egyszeri és megismételhetetlen Horváth Charlie is, aki igazi jam rutinnal lépett a színpadra. Meghitt hangulatban köszöntötte Pistit, miközben a legújabb csapat elfoglalta a hangszereket.

Ifjabb Egri János zongorázott, édesapja Egri János nagybőgőzött, Lakatos Pecek Andris ült be dobolni. Némi hangulatos átállás után egy hamisítatlan himnusz következett. Hoagy Carmichael és Stuart Gorrell: „Georgia on My Mind” című lélekmelegítő balladája nem véletlenül az USA Georgia államának himnusza, igaz, volt előtte némi polgárjogi sötét dolog, de lényeg, hogy mostanra már szent a béke a dal státuszát, illetve Ray Charles személyiségét illetően.

Ihletett pillanat volt, Charlie olyan szívbe markolóan, óriási átéléssel énekelte a dalt, angyal szállt át a termen, mint ahogyan a lájtosabb mesekönyvekben mondani szokták. Csak most tényleg átszállt. Charlie mellett muszáj megemlíteni a zenekart is, Pisti meghitt szólóját, de a többiek is mind remekeltek, pedig ha úgy vesszük, ez tényleg egy próba nélküli jam volt, de aki így tud muzsikálni, az joggal idézheti az agresszív kismalac szalonképesített aranyköpését: nyugi, mi így zenélünk.

Maradt, illetve két fiatal szaxofonossal, ifjabb Oláh Kálmánnal és Uher-Győrfi Bálinttal kiegészült az eddig kísérő zenekar. Ifj. Egri Jancsi „Song for my Daughter” című lírai kompozícióját játszották. Nem először hallottam már ezt a számot. Most is arra gondoltam közben, hogy ha ilyen szép élete lesz Natáliának, mint ez a dal, akkor boldog ember lesz. Az est első felét lezáró utolsó opusként még elhangzott Fekete Pisti kompozíciója, az „MA Invention” is.

Ekkor következett a szünet, ahol a sok egymást talán ritkábban látó zenész elmerült a társasági életben, de ez így is van rendjén. Modern korunk fő és jellegzetes tömegtermékéből, a szelfiből kismillió készült, jó hangulatban beszélgettünk a büfé vonzáskörzetében.

Szünet után ismét megújult lineup állt elő. Juhász Gábor és Szalai Gábor gitároztak, Czakó Péter bőgőzött, Cseh Balázs visszatért a dobok közé. Jó zene volt, a trombita és a két gitár szépen beszélgetett egymással, röpködtek a szebbnél szebb harmóniák.

A következő számban Fekete Zoli is visszatért, majd édesapja vette át a basszusgitárt és Paul Young csodaszép "Everything Must Change" című dalát játszottak mély átéléssel. Orgon Árpád énekelt, Csanyi Zoltán zongorázott és Balogh Jenő „Szivacs” dobolt.

Éles Gábor csatlakozott gitáron és nyomtak egy brutális bluest, nevezetesen a T-Bone Walker-féle „Stormy Monday”-t, amely szerintem az est legdögösebb része volt, Csanyi Zoli, Szivacs és Gábor bedobták a petárdát a sufniba, nagyot is szólt.

Ezután szextetté alakult a felállás. Visszatért Czakó Gábor bőgőzni, Csanyi Zoli, Éles Gábor és Szivacs maradtak és a szintén most születésnapos Duka Laci állt be hegedülni.

Utolsó előtti műsorrészként - szép gesztus az ünnepelt Fekete Pistinek – négy fiával zenéltek együtt. Ifjabb István gitározott, Zoli basszusozott, János „Jammal” dobolt és beatboxolt, Mátyás pedig énekelt. Éles Gábor is maradt még erre a részre, Cselik Gábor pedig a zongorához ült. Két zeneszám közben egyszer csak egy méretes Sacher-torta érkezett, a tetején marcipán formájú trombitával, vagy valami hasonló. A tortát egyébként a koncert után azonnal leszúrták, majd a pörzsölés és a trancsírozás után javarészt azonnal felfalta az ünneplő tömeg.

Az egyik trombitaszóló után Pisti még basszusgitározott egyet, majd a mai este utolsó számaiban szárnykürtre váltott, a Cselik Gábor, Glaser Péter, Cseh Balázs alaptrió fölött szépen szárnyalt ezúttal is.

Slusszpoénként Schön Gyuri, a Háló vezetője, valamint egyszemélyben rendkívüli és meghatalmazott lelke egy óvatlan pillanatban megkaparintott egy éppen gazdátlan mikrofont és meglepően jó jazz feelinggel eldúdolta, azaz inkább szájtrombitálta, esetleg szájszárnykürtölte a Happy Birthday-t, amelyre aztán az egész zenekar Gyurival együtt improvizált. Ez volt a stílusos zárószám.

A jazzfesztiválba átdiffundált koncert méltó ünnep volt Fekete Pistinek, de úgy gondolom, itt most a zenészek, a közönség, mindenki kapott valamit (a tortaszeleten kívül), amit emlékként hazavihet. A jelenlévő szerencsések is csak lassan indultak hazafelé, a sok ismerős még hosszasan beszélgetett egymással, de hát szerencsére ez is hozzá tartozik az élő koncertekhez. Ha ilyen fantasztikus estéket lehet összehozni egy születésnap apropóján, akkor el kellene gondolkodni azon, hogy gyakrabban ünnepeljünk. Nem bánnám, ha Fekete Pisti innentől évfordulók helyett mondjuk hétfordulókat tartana, akkor gyakrabban hallhatnánk ilyen klassz koncerteket és talán tortából is több jutna.

Az est során a Hálóban hangszerrel találkozó zenészek, az ünnepelten kívül szigorúan betűrendben:

Fekete István – trombita, basszusgitár

Balogh Jenő „Szivacs” – dob

Czakó Péter – nagybőgő

Csanyi Zoltán – zongora

Cseh Balázs – dob

Cselik Gábor – zongora

Dely Róbert – gitár

Dely Viktória – ének

Duka László – hegedű

Egri János – nagybőgő

Egri János jr. - zongora

Éles Gábor – gitár

Fekete István jr. – gitár

Fekete János „Jammal” - dob, beatbox

Fekete Mátyás – ének

Fekete Zoltán – basszusgitár

Glaser Péter – nagybőgő

Gyárfás István „Gyafi” – gitár

Hárs Róza – ének

Horváth Charlie – ének

Juhász Gábor – gitár

Lakatos Pecek András – dob

Neumann Balázs – zongora

Oláh Zoltán – nagybőgő

Oláh Kálmán jr. – szopránszaxofon

Orgon Albert – ének

Sramkó János – dob

Szalai Gábor – gitár

Uher-Győrfi Bálint - tenorszaxofon

Az elhangzott dalok, kompozíciók:

1. Fekete István – 11 (Hommage á Vajda Sándor)
2. Richard Rodgers & Oscar Hammerstein – My Favorite Things
3. Luiz Bonfá & Matt Dubey – The Gentle Rain
4. Gene de Paul & Patricia Johnston, Don Raye – I’ll Remember April
5. Arthur Hamilton – Cry Me A River
6. Jack Strachey & Eric Maschwitz – These Foolish Things
7. Fekete István – Álom és valóság
8. Jim Hall & Bill Frisell – Beija Flor
9. Fekete István – Északi fény
10. Hoagy Carmichael & Stuart Gorrell - Georgia on My Mind
11. Egri János jr. – Song for My Daughter
12. Fekete István – MA Invenció
13. T-Bone Walker - Call It Stormy Monday (But Tuesday Is Just as Bad)

14. Szünet után:

15. Jimmy van Heusen & Johnny Burke - It Could Happen to You
16. Paul Young – Everything Must Change
17. T-Bone Walker - Call It Stormy Monday (But Tuesday Is Just as Bad)
18. Fekete István – Elalvás
19. Leonard Cohen – Hallelujah
20. Fekete István – Play Out
21. Össznépi Happy Birthday to You

Háló S4 Jazzklub, 2024. november 08. 

Fotó: Sztraka Ferenc