Már a koncert miatt is érdemesnek találtam elmenni Dorogra, de a történet személyes szálaként bevallom, én is dorogi volnék, ott töltöttem a gyermekkoromat, így örömmel látogattam a régről ismert, kedves emlékekkel teli környékre.

Dorogon tényleg komolynak mondható zenei tradíciók vannak. Amíg még működtek a környékbéli szénbányák, a bányaüzemnek nemzetközileg is jegyzett fúvószenekara volt, amely minden akkori megmozduláson, ünnepnapon koncertezett. A zeneiskolában általam is ismert és szakmailag nagyra tartott tanárok tevékenykedtek, akik komolyan vették az utánpótlás nevelését. Ennek eredményeként került be a jazzéletbe a két legnevesebb dorogi zenész, Lattmann Béla és Schreck Ferenc. A virágzó zenei élethez egykoron hozzá tartozott neves zenekarok meghívása is, én magam legelőször a Csík – Fogarasi – Jávori – Berki quartetre emlékszem 1979. március 4-éről, amint az előre elgondolt műsortól eltérve a színpadra hívták az akkor 18 éves, klasszikus zongorista tanulmányokat folytató Lattmann Bélát és együtt muzsikáltak egy jót. Még külföldi jazzerek is eljöttek Dorogra, Toto Blanke emlékezetes koncertet adott a József Attila Művelődési Házban.

A Művelődési Ház igazán jó hely a koncerteknek, komoly nagyteremmel és kisebb kabinetekkel rendelkezik, amelyek pont az ilyen méretű rendezvényekhez alkalmasak. Maga az épület, amelyet a megnyitáskor, sőt, még a háború után is Munkásotthonnak neveztek, amolyan klasszicizáló stílusban épült az akkori legendás bányaigazgató Schmidt Sándor égisze alatt. 1928-ban készült el, azóta működik folyamatosan a környékbéli kultúrakedvelők megelégedésére.

Visszatérve a jelenbe, a jazzklub elindításának ötlete Schreck Feritől eredt, aki havi, kéthavi rendszerességgel szervezi a klub programját. Ezen a mostani, november közepi koncerten a szokásos alapzenekar: Schreck Feri harsonázott, Hárs Viktor nagybőgőzött és Serei Dani dobokon játszott, de a trió két illusztris vendéggel egészült ki. Feri Oláh Kálmánt hívta el zongorázni és a koncert második felében Lattmann Béla is beszállt basszusgitározni két rockosabb számban.

A műsoron ezúttal Herbie Hancock gazdag életművéből válogattak korai, a hatvanas évek elején írott darabokat. Eredendően Schreck Feri konferált, de Oláh Kálcsi is szót kapott a számok előtt és érdekes szakmai és keletkezéstörténeti műhelytitkokat osztott meg a mintegy 70-80 fős hallgatósággal. Úgy gondolom, mindig az elhangzó zene a lényeg, de ezekkel a meghitt szakmai és történeti anekdotákkal sokkal személyesebbnek érződik az egész koncert, a végén pedig úgy indul hazafelé a közönség, hogy többet is kapott, mint amennyit elvárt volna és ez jó dolog. Kálcsi meg olyan komótosan, de közben kedélyesen tud mesélni a zenéről, hogy azt is öröm hallgatni, hát még amikor a hangszerhez ül.

A zenekar értőn szólaltatta meg a Hancock kompozíciókat, jók voltak a szólók mind, Oláh Kálmán pedig végig óriásikat zongorázott. A zene rendesen át is jött a közönséghez, a koncert után régi barátaimmal, ismerőseimmel beszélgetve mindenki dicsérte az egész programot.
Jó lenne, ha ebben a magányosodó világban minél több ilyen kezdeményezésről, koncertről tudósíthatnék, hiszen némi erőfeszítéssel, szervezéssel, megtalálható a közönség. Vannak erre jó példák országszerte és remélem, Dorog is közéjük tartozik majd a jövőben is.
A zárszó után még egy rövid magyarázat. Azért írtam a címben azt, hogy „ismét”, mert azon a bizonyos koncerten Csík Gusztiék elnyomták a Cameleont és Toto Blanke is játszotta Hancock valamelyik fúziós stílusú számát.

Aki lemaradt, nekik ajánlani tudom a jövő hétfői, december 9-ei, Marczibányi téri koncertjüket, ami este 8 órakor kezdődik.

A zenekar:

Schreck Ferenc – harsona
Hárs Viktor – nagybőgő
Serei Dániel – dob 

Vendégek:
Oláh Kálmán – zongora
Lattmann Béla – basszusgitár 

A számsorrend, valamennyi kompozíció Herbie Hancock szerzeménye:

• Driftin’
• The Sorcerer
• Maiden Voyage
• One Finger Snap
• Dolphin Dance
• Watermelon Man
• The Eye of the Hurricane
• Cantaloupe Island

Jazz Hole, Dorog, 2024. november 14

Fotó: Sztraka Ferenc