Ráadásul, mint megtudtam éppen Juli javasolta az immáron nyolc éve futó sorozat számára, hogy a hazai rajongók körében nem igazán ismert amerikai énekesnő egyik igazán jól sikerült lemezével induljon az újév. Az „An Evening with Anita O'Day” c. nagylemez 1956-ban jelent meg. Az akkorra már befutott énekesnőnek több session keretében, korabeli neves jazzmuzsikusok (többek között Tal Farlow gitáros és Jimmy Rowles zongorista) kíséretével rögzített 12 felvételéből Norman Granz csinált sikerlemezt. (Ifjúkorunk kultikus tárgyai voltak a 12 számos LP-k.) Anitáról tudni kell, hogy az 1919-ben született hölgy 1941-ben (!) már Gene Krupa swing nagyzenekarának befutott énekesnője volt, amelyben a fekete Roy Eldridge trombitás volt a legfontosabb fúvós szólista, aki olykor duettet is énekelt a fehér dívával. (A rasszisták nem voltak maradéktalanul boldogok.)

Anita O'Day „magyar hangja” tehát Karosi Juli lett, ez most szó szerint volt értendő, bár más lemezek „rekonstruálása” alkalmával ezt a hangszeresekre is szoktuk vonatkoztatni. A több session okán ezúttal nem „személyesítették meg” az amerikai muzsikusokat.  Mint már annyiszor – most is megállapíthattuk, hogy ezeknek a jazztörténeti fontosságú albumoknak a hazai „jazzelit” által történő „rekonstrukciója” az esetek többségében messze meghaladja az eredeti változatokat. Nem csak azért, mert „élő” előadásban sokkal több idő áll rendelkezésre a produkció kiteljesítésére, de vitathatatlanul sokat fejlődött és korszerűsödött az előadásmód (esetünkben éppen 70 év telt el). És ne felejtsük el az élő zene varázsát sem: az előttünk születő interpretáció is nagyban fokozza az élményt!

De kik is idézték fel az 50-es évek amerikai jazz feelingjét ezen az estén? Komjáti Áron gitározott, Cseke Gábor zongorázott, a ritmustandemet pedig most is Barcza Horváth József (bőgő) és Csízi László (dob) képviselte. Természetesen az énekesnő és a négy hangszeres is a hazai jazz színpad ismert személyiségei. Julinak „jó sajtója” van, de meg is érdemli, hiszen mind itthon, mind pedig külföldön a magyar zene nagykövete. Nem csupán jazzművész, de saját kompozíciók, népdalfeldolgozások, klasszikus szerzők (Bartók és Kodály, Muszorgszkij és Villa-Lobos) műveinek átiratai is szerepelnek a bátran kísérletező művész tudatosan építkező repertoárján. Ezt a választékos ízlést tükrözik lemezalbumai is, amelyek szinte külön műfajt képviselnek a hazai zene palettáján. Nem véletlenül lép fel a legrangosabb színhelyeken a Zeneakadémiától a Magyar Zene Házáig. Persze a klubokat sem hanyagolja el, de mint egy korábbi interjúban elmondta, igazán kedveli az odafigyelő közönséget, bárhol legyen is az. Nos, ezen az estén eszményi légkör volt, mindenki lélegzetvisszafojtva élvezte a rendkívüli élményt. Juli még a zene „körítésére” is odafigyel, az albumok dizájnjára, a megjelenő fotókra, a koncerteken pedig Cselényi Eszter az „outfit” alkotója. (Persze egy ilyen fotogén és attraktív megjelenésű személyiséggel alighanem „könnyű dolguk” van.) Az Opus koncerten az egyszerű fekete kosztüm felett egy – Matisse absztrakt festményeire hajazó – köpenyt viselt, kényelmes fekete (nem tűsarkú) cipővel. (Nem vagyok divatimádó, legkevésbé divatszakértő, de alighanem ezt nevezzük szolid eleganciának.)

Ezen az estén a mostanában sokat emlegetett „jazz-szerű” jazzt hallhattunk – a legmagasabb szintű tolmácsolásban. Sorjáztak a mindenki által ismert és kedvelt dalok, de akadtak olyanok is, amelyek itthon olyan ritkán hangzanak el, hogy nem is emlékszem előadásukra (a Frankie and Johnny vagy az Anita's Blues, bár az előbbit még Armstrong is előadta egy stúdió albumán). 

Juli csúcsformában volt, szemmel láthatóan nagyon élvezte a számára könnyű, „csak” előadói feladatot. Kedvesen, szellemesen konferált, beszélt a nagy elődről is, vagy pl. a Frankie and Johnny esetében a történetet is ismertette. Kristálytiszta hangja senkivel össze nem téveszthető, szövegmondása, kiejtése hibátlan, előadása magával ragadó. Fölényes biztonsággal bánik hangjával az interpretált darab karakterének megfelelően az éteri hangzástól a dögös blues attitűdig. Egyéni ízt adott a sokszor és sokak által előadott sztenderdeknek is. Szöveg nélküli éneke szinte hangszerként funkcionált, nem a megszokott scattelés formájában használta a legősibb instrumentumot: az emberi hangot.
A hangszerelések Cseke Gabit dicsérték, frenetikus zongoraszólóiról nem is szólva. A másik szólista, Komjáti Áron „soulful” játéka igazolta, hogy a számos hazai gitárművész egyik legkiemelkedőbbje. Varázslatos volt „párbeszédes” játéka az énekessel és a zongoristával. A bőgős és a dobos – vokalistát kísérve – érthetően nem kaptak kiemelkedő szerepet, „csak” a tőlük megszokott magas színvonalon biztosították a szilárd ritmusalapot.

A koncert programja: 

I. félidő

• Just One of Those Things (Cole Porter)
• The Gypsy in My Soul (Clay Boland – Moe Jaffe)
• The Man I Love (George Gershwin – Ira Gershwin)
• Frankie and Johnny (Traditional)
• I Cover the Waterfront (Johnny Green – Edward Heyman)
• You're Getting to Be a Habit with Me (Harry Warren – Al Dubin)

II. félidő

• There Will Never Be Another You /Just Friends  (Harry Warren – Mack Gordon ill. John Klenner – Sam M. Lewis)
• Anita's Blues   (Anita O'Day)
• You Don't Know What Love Is   (Gene de Paul – Don Raye)
• I Didn't Know What Time It Was   (Richard Rodgers – Lorenz Hart)
• Let's Fall in Love   (Harold Arlen – Ted Koehler)
• From This Moment On   (Cole Porter)
• Ráadás:  Beautiful Love   (Wayne King, Victor Young, Egbert Van Alstyne – Haven Gillespie)

Opus Jazz Club, 2025. január 14.
Fotó: Csíkos Gábor (köszönjük a remek fotókat!)