Nehéz szívvel említek azért egy negatívumot: hová tűntek a női előadók? Ezúttal nemhogy a hangszeres jazz-zenészek hiányoztak, de énekesnő is csak egy volt: Hárs Róza lépett fel kétszer egymás után, mert más nem jutott be a versenybe. A beszámoló végén kifejtem jobban, miért rossz üzenet ez.

        Ahogy a bevezetőben említettem, idén egyetlen énekesnő képviselte a nőket a versenyen, aki bár nem lett első, de a különböző formációk öt fellépést hoztak neki különdíj formájában. Mert hogy a délután Hárs Rózáról szólt, igaz kétféle zenekarban. Először a Horváth Balázs Quartettel lépett színpadra szombaton 16:30-kor. Nem volt meglepő, hogy a terem az előző napi telt ház után ismét dugig tele lett. Balázs nem először állt a zsűri elé, már az Orbay Lilla Quartettel, a Tűzkő Salamon Quintettel, valamint a Nagy Noémi Quartettel is döntős volt az utóbbi években, de ezúttal saját neve alatt lépett a közönség elé. A kitűnő zongorista, Horváth Balázs egyrészt remekül improvizál, harmóniában gazdag kompozícióival figyelmet érdemel, és nem véletlen, hogy az énekesnők őt választják kísérőnek, hiszen érzékeny, odafigyelő, biztos támaszuk. Szombaton kiderült, hogy hangszerelőnek sem utolsó. A saját dalok mellett, melyek a Müpában hangzottak el először – és a nemrég megjelent Reassurance című albumon nem találhatók - több átdolgozása is felcsendült.
Hárs Rózáról már többször írtunk. Neki sem új a színpadi világ, és ez nem csak azért igaz, mert édesapja az egyik legjobb hazai bőgős, Hárs Viktor, de alanyi jogon is felkeltette a figyelmet, bár még az egyetem padjait koptatja.

Balázs népdalfeldolgozásokkal indult a versenyen, amiben Róza a legjobb partner volt, hiszen népdaléneklést tanult, amit majd a hamarosan megjelenő videóinterjúban is elmondott.

„Akkor szép az erdő” népdal-feldolgozással kezdték a versenyt. Róza gyönyörű, csillogóan tiszta hangját mindig jó hallgatni.

A második dal, ifj. Járóka Sándor „Holdfényes az este” szerzeménye meglepetést hozott, mert a színpad közepén parlagon heverő cimbalomhoz odaült Balázs, és pár ütem erejéig azon kísérte az énekesnőt. Ezt nagy sikerrel megismételte később. A harmadik népdalfeldolgozás után trióban maradtak a színpadon, és Balázs egy másik csodás, fülbemászó szerzeményével, a „Dance”-szel eveztek vissza a mainstream jazz világába. Ebben a zongoristán kívül a ritmustandem is lenyűgöző alakítást nyújtott, a bőgőnél Suke Sándorral és a doboknál Szigeti Mátyással.

Ismét a népzene világába húzta vissza Horváth Balázs a nézőket az „Elindultam szép hazámból” dallal, és egy rövid ének-cimbalom bevezetővel Róza ismét a színpadon termett, de számomra az improvizációs betétek tetszettek a legjobban. Majd ismét egy saját kompozíciót adtak elő, a „My Life and You”-t, ami nagyon hasonlított egy standardre, és amelyben figyelemreméltó improvizációt nyújtott a bőgős Suke Sándorral Róza. A „Zöld erdőben, de magos” szerelmes népdalfeldolgozással zárták a fellépésüket. Egy negatívumot említek csak, hogy ő volt az egyetlen, aki nem köszöntötte a zsűri és az igen nagy számban megjelenő közönség külföldi tagjait, ami inkább tapasztalatlanságra vall.

        Fél óra szünet után Róza ismét üdvözölhette a közönséget (angolul is), ami elég volt arra, hogy átöltözzön és a beállás is kész legyen. Ezúttal haját leeresztve, saját zenekarával, a Tiliával állt színpadra, új arcát bemutatva. A Tilia egy létező zenekar, többször lépett már fel ezzel a formáció, amivel Hárs Róza leginkább a saját kompozícióira koncentrál, és több műfajba kitekint. Édesapja szerzeményével kezdték a műsort, a „Flora és Fauna”-val, majd saját kompozíciója, a „Confused” című ballada került sorra, amit a Covid alatt írt.

Ebben üdítő színfolt volt Nagy-Czirok Csaba fuvolajátéka. Neki és a dobos Horváth Máténak sem az első showcase-es jelenléte volt, ők tavaly az Emingoval több különdíjat nyertek. Ismét egy bús dal hangzott el Rózától, a „Brighter Side”, amelyben meglepetésünkre feltűnt Keith Jarrett magyar kiadásban.

Sikos Dániel távolról nem csak külsőleg emlékeztetett Jarretre, de még a játéka is hasonlított a világhírű zongoristáéhoz. Kíváncsiak vagyunk Sikos Dániel további megmozdulásaira; figyelemmel fogjuk kísérni, mert az improvizációi meggyőzőek.

A basszusgitáros Kolozsi Soma, aki még a Bartók Konzi tanulója ugyancsak szépen kísérte a zenekart. Nagy-Czirok Csaba szaxofonozása többször is kiemelkedő volt. Róza, a nagypapája, Hárs Gábor egyik versét, az „Álmomban”-t is megzenésítette. Csak megsúgom: Rózának négy testvére van, így a Hárs családfa ágairól még lesz módunk szerintem virágokat csodálni. De ezen kívül még József Attila egyik költeményét, a „Gyermekké tettél” című versét is megzenésítette.

Egy újabb saját költeményt énekelt el az énekesnő, „Ki simítja ki” címen, amelyben érdekes szólót hallhattunk Csabától szaxofonon. Majd a testvérének írt, „For Ann” címmel hangzott el egy ugyancsak szomorú szerelmes dal. Az est folyamán két, a családhoz nem köthető dalt játszottak: Duke Ellingtontól a „Caravan”-t és a fado énekesnő Cristina Branco vidám dalát.

Az esti koncertekről azért nem írok, mert csak egyet sikerült meghallgatni végig, de az csalódást okozott.

        Vasárnap ismét olyan fellépők érkeztek, akiket fiatal koruk ellenére jól ismerhetett a közönség korábbi versenygyőzelmeik miatt. Ezen a napon is volt olyan tehetség, aki mindkét zenekarban fellépett, és így hét fellépéssel lett gazdagabb. Az első zenekar, a Dilladelphia vezetője, Fazekas Tamás, mindkét vasárnapi formációban dobolt. A névválasztás különlegessége, hogy az együttes egy amerikai hip-hop producerről, J Dilláról kapta a nevét; a szó önmagában nem jelent semmit. A Dilladelphia négy tagja közül ketten már eddig is díjnyertesek voltak. Horváth Albert 2020-ban lett az Év fiatal jazz-zenésze, Fehér Fábió pedig tavaly nyerte meg az első Babos gitárversenyt. Érdekesség, hogy ebből a formációból ketten 2021-ben már indultak ezen a tehetségkutatón, de akkor zárt ajtók mögött, csak online lehetett őket követni, emiatt nem sok emlék maradt meg bennem a játékukból. Idén a basszusgitáron Siklai István játszott. Nem emlékszem, hogy állt volna már ezelőtt is a Jazz Showcase színpadán, de Horváth Albert 2020-ban bejutott a döntőbe Hász Eszter zenekarával, 2021-ben pedig a saját formációjával.

Az előzmények után nem okozott nagy meglepetést szédületes játékuk. A fúziós jazz kellemes, kifinomult, néhol rockos, táncolható változatát hallhatta a közönség. Főként átdolgozott jazz standardeket adtak elő, többször medley formában, azaz több standard refrénjét fűzték egy dalba, de néhány saját kompozíció is bekerült a repertoárba. Az első rögtön egy Herbie Hancock – DillaDelphia egyveleg volt, egy pici Robert Glasperrel fűszerezve, majd ezt követte egy Wayne Shorter – Herbie Hancock ötvözet.

Horváth Albert egy dallal járult hozzá a csapat sikeréhez, a „Song for Eni” című, már-már slágergyanús, harmóniákban bővelkedő kompozícióval, amely romantikus, lassú bevezetővel indult, Bill Evans stílusában. Nem csoda, hogy a 606 London vezetőjének, Steve Rubienak az ő játéka tetszett a legjobban. Érzésem szerint Fehér Fábió vezette a zenekart, hozzá köthető a legtöbb bámulatos szóló és az irányítás, de valószínűnek tartom, hogy miután már a saját neve alatt indult, újra nem lehetett csapatkapitány, ahogy Albert sem. Az egyetlen negatívum a gitár olykor nagyon éles hangja volt. A koncerten elhangzott még John Coltrane-től a „Resolution” című műve, természetesen teljesen modern változatban.

Wayne Shorter „Footprints”-e és Hancock „The Eye of the Hurricane” medley-e mindenkinek óriási szóló lehetőséget biztosított. Az utolsó két számban, Thelonious Monk „Evidence”-ében és Mike Stern „Moodswing”-jében rock gitárra váltott Fábió, de csak hangszínben, és zseniális improvizációt hallhattunk tőle. Albert hol a zongorához, hol a billentyűs hangszerekhez ült.

Az utolsó számban, Siklai István hosszú basszusgitárszólóval bűvölte a közönséget, sőt végre a zenekar vezetője, Fazekas Tamás is megcsillogtatta dobos tudományát nagyszerű szólójával. Ők fesztiválra való zenét játszanak, még akár nem kifejezetten jazz-zenére specializált fesztiválon is sikert aratnának.

A vasárnapi produkciókat a közönség vastapssal jutalmazta. Valamiért a vasárnapi fellépők sokkal szabadabban játszottak, kevésbé voltak feszültek a fellépés alatt, mint az előző napokon színpadra állók. Ez az interakciókban is látszott, mind a zenészek maguk közötti, mind a közönség felé irányuló gesztusokban. Ebben az évben még az volt különleges, hogy mind a hat produkció hangszerelése többnyire kifogástalan volt, még a trió formáció sem tűnt el a nagy térben.

        Fél óra szünet után érkezett a színpadra a nap és a verseny utolsó produkciója, a Horváth Szabolcs Quartet. A formáció vezetője nem ismeretlen már a hazai jazzkedvelők körében, mert január elsején ő kapta az első MagyarJazz-díjat, előtte pedig az év jazztehetségének választották.  

A koncerten Szabolcs kompozíciói mellett jól ismert standardek hangzottak el jelentősen áthangszerelve, újraértelmezve. Az első számban rögtön volt egy kis csavar, mert a kortárs zongoraimprovizáció után - a mai értelemben - modern stílusban folytatták a játékot, majd ismét visszatértek az eredeti kiindulóponthoz. Mindezt két jazz standard, a Richard Rogers „My Favourite Things” és a Duke Jordan jegyezte „Jordu” összefűzésével hozták létre. Szabolcs zeneszerzői oldalát is meg-megcsillogtatta, hiszen a macskájáról címet kapó „Zuzmó” a Szakcsi Rádió műsorába is bekerült - ezt jó érzékkel a zárószámnak hagyta. Azonban előtte egy újabb remekművel kápráztatta el a közönséget, ami a „Chili” névre hallgatott. Ha Szabolcs olvassa a beszámolót, szeretném kérni (ha lehet ilyet) mindkettőt a „Long Fall” mellé a március 28-ai Harmóniás koncertjén.

A zongorista dalainak gyönyörű ívei vannak és erősen harmóniagazdag. Horváth Szabolcs partnerei gitáron Korbeli Ferenc, basszusgitáron Vörös Zsolt és dobon Fazekas Tamás voltak. Minden zenész remek improvizációkkal lepte meg a közönséget, mégis számomra a gitáros Korbeli Ferenc volt nagy meglepetés, akit ennyire virtuózan, amikor kellett tűpontosan, elegánsan és igényesen gitározni még nem hallottam.

Na, de visszatérve a kvartettre, a negyedik számban ők is Shorter „Footprints” című számát dolgozták fel, ahogy az első zenekar, de mégsem hasonlított egy picit sem a korábban hallottra, sőt az eredetire sem. Szabolcsnak volt egy kis szintetizátora a zongora tetején, amivel kifordította az eredeti dalt, egészen hip-hop-osra, számomra ismét hangszerelői vénáját bemutatva, miután eddig leginkább mainstream jazzt játszva hallottam. Ebben a dalban Korbeli rock gitárossá avanzsált, ebből egyértelmű lehet, hogy a hip-hop átment rockba, majd vissza hip-hopba.
Ők is játszottak egy Coltrane dalt, az 1959-ben komponált „Naima”-t, amit Coltrane is számtalanszor átdolgozott, majd a következő generáció úgyszintén. Szabolcs legsikeresebb kompozíciójával, a „Zuzmó”-val fejezték be a versenyüket.

Idén három briliáns gitáros mutatta be, hogy mennyire sokféle lehet a gitárok hangzása. Ennél sokkal kevesebb, összesen egy szaxofonos jutott be a versenybe.
Minden fellépő felkészülten érkezett, bemutatva a jazz sokféleségét és megújulását. Egy percig nem unatkozhatott a közönség. Érdekes, hogy idén vidéki egyetemekről és középiskolákból nem jutottak be zenekarok. Legtöbben a budapesti középiskolai, egyetemi képzésekből érkeztek, kettő kivételével: Négyessy Barnabás és Lachegyi Máté Ausztriából, illetve Hollandiából.

Gratulálunk minden fellépőnek a fantasztikus teljesítményéhez! Gratuláció illeti a Müpa munkatársait és a zsűri tagjait is!

Hova tűntek a női zenészek?

        A női zenészek hiánya a versenyekről nem újdonság, de ezúttal még rosszabb volt az arány, a Covidos időket idézte.

Pedig tavaly óta már van női ítésze is a tehetségbörze zsűrijének, Bércesi Barbara, a Müpa jazzprogram felelőse személyében. Mégsem találtak több olyan zenekart, amelyben kellően felkészült női énekes vagy hangszeres zenész lett volna (vagy lehet, hogy nem jelentkezett egy sem?) Legutóbb a Covid miatt zárt ajtók mögött rendezett online tehetségkutatón volt ennyire rossz az arány.
Visszanézve, 2019-ben 9 formációban 4 énekesnő szerepelt, 2020-ban 9 formációban 3 énekesnő, 2021-ben 6 formációban 1 énekesnő, 2022-ben 6 formációban 3 énekesnő, 2023-ban 6 formációban 4 énekesnő és egy hangszeres zenész, 2024-ben 6 formációban 2 énekesnő.

Idén néhány remek zenekarról tudok, akik nem jutottak be, de tavaly olyanról is tudtam, amelyikben női hangszeres zenész és vokalista volt, és nem jutott be, viszont miután a Harmónia Jazzműhely koncertjén, előtte pedig az Érdi Jazz Fesztiválon hallottam őket, tudom, hogy bőven megütötték azt a szintet, amivel sikeresek lehettek volna a versenyen.
 A non plus ultra az, hogy a nőket kihagyva a zenekarból idén bekerült a döntőbe (majdnem) ugyanaz a felállás, sőt a zsűri a legjobbnak ítélte ezt a zenekart.

Azt hiszem, ez nagyon ROSSZ ÜZENET a legifjabb generációnak, amelyik még most tanulja, hogyan kell helytállni ebben az egyáltalán nem egyszerű muzsikus világban, és ezzel együtt azt is, miként kell a nőket kihagyni a zenekarból a siker érdekében!

A végeredményről már hírt adtunk, de összefoglalom a fellépések sorát:

Horváth Szabolcs Quartet

1. Szakmai díjas – Müpa fellépés
2. Jazz Szövetség fellépés
3. Zempléni Fesztivál
4. Liszt Intézet London

Négyessy Barnabás Quartet

1. Közönségdíjas – Müpa fellépés
2. Lamantin fesztivál fellépés
3. Collegium Hungaricum Belgrád

Horváth Balázs Quartet

1. Samaria Jazzfesztivál fellépés
2. Collegium Hungarikum Róma

Lukács Márton Trió

1. Jazz Szövetség fellépés
2. Paloznaki Jazzpiknik fellépés
3. Collegium Hungarikum Bécs

Tilia

1. Művészetek Völgyében fellépés
2. Rozé, Rizling és jazznapok
3. Liszt Intézet Zágráb

Dilladelphia

1. Sopronfeszt
2. Horváth Albert: London 606 Club
3. Jókai klub
4. Liszt Intézet Brüsszel

Kapcsolódó cikk: https://jazz.hu/koncertbeszamolok/2831-a-mupa-jazz-showcase-en-a-ket-fodijat-a-horvath-szabolcs-quartet-es-a-negyessy-barnabas-quartet-kapta

Müpa, 2025. február 8-9.
Fotó: Sztraka Ferenc, Irk Réka

Pontos leírást ITT talál.