Esztert legalább húsz éve ismerem és követem zenei pályáját. Nem könnyű utat választott, hiszen minden „projektje” az igényes művészet iskolapéldája. Az évezred első évtizedének legelején két órás egyenes adásban volt vendégem Urbán Orsival az egyik közösségi rádióban. Akkoriban a CoolActive együttest vezette, amelyben fuvolázott és altszaxofonozott, Urbán Orsi énekelt és bariton szaxofonon (!) játszott, Elek István tenorozott, Nagy Jancsi zongorázott, Frey Gyuri a basszust hozta és Szendőfi Péter dobolt. Eszternek szinte minden lemezéről (köztük az „Egér mosolya” c. korongról is) írtam kritikát különféle lapokba, sőt a Révész Richárddal duóban készített „Találkozás” c. lemezének borítószövegét is én „követtem el”. Ezek után alighanem logikusnak tűnik, hogy Eszter „Contempo Apassionato” c. lemezéről is két lapban írtam kritikát az idén nyáron (https://magyarjazz.hu/lemezajanlo/218-pozsar-eszter-contempo-appassionato). A márciusi lemezbemutató koncerten ugyan nem tudtam résztvenni, de annál nagyobb örömmel jegyeztem be naptáramban a hónap elején, hogy 20-án Eszter  triója vendégekkel kiegészítve lép a pódiumra az Opusban.  

Wallner György kétnyelvű (magyar és angol) felvezetőjével indult az est, ami indokolt volt, mert ezúttal is bőven voltak külföldiek a közönség soraiban.

Eszter remekül konferálta a koncertet. Az első részben a trió játszott, majd a második félidőben két vendégművész egészítette ki a triót Contempo Eclectic-ké: Puskás Levente altszaxofonos, aki a klasszikus zenét képviselte és Borbély Mihály, aki viszont otthon van minden zenei műfajban.

Azt még csak sokan tudják Eszterről, hogy a klasszikus zenében is járatos, de azt alighanem kevesebben, hogy az indiai zenét is volt módja tanulmányozni – mégpedig a helyszínen. Így aztán nem csoda, hogy mind a lemez, mind ez a koncert a „West Kirwani” c. számmal indult. A „kirwani” egyfajta indiai rága, aminek „nyugati” változata indokolta a szellemes címet. Az egész produkció magán viselte az indiai zene hatását, amely megnyilvánult Eszter szopránszaxofonon előadott – az indiai zenei világra hajazó szólója, sőt a cimbalom olyan verőkkel való használata, amely ily módon a megfelelő indiai instrumentum hangzásvilágára emlékeztetett. 

Itt mondanám el értékelésemet Eszter instrumentális játékáról: elképesztő a rá jellemző technikai fölény, bármely hangszeren is játszik. Ez annál inkább is örömtelibb, hiszen fuvolista hölgy sem sok akad, de szopránon és annakidején altszaxofonon is bátran felvehette a versenyt a férfi kollégákkal. Olyan hihetetlen szenvedéllyel játszott, különösen szopránszaxofonon, hogy nemcsak a közönség, de a zenésztársak csodálatát is kiváltotta. A dinamikai váltások nagy mestere, emellett remekül irányítja a zenekart, ami már csak azért is nagy szó, mert aligha van sok alkalmuk próbákra, fellépésekre.   

A következő a „Tango Contempo”, ugyancsak Eszter kompozíciója volt, amelyben már előkerült a fuvola, amely talán fő hangszere manapság. Bár el kell mondani, hogy – mint az az első számban is azonnal kiderült, Eszter a hazai jazzszcéna egyik legjobb szopránszaxofonosa is. A tangót Eichinger Tibor „Famacska kalapban” c. száma követte, amelyről kiderült, hogy a címadó nem más, mint egy fából készült macskafigura otthon, amely kalaptartóként szolgál. A következő remek latin (azon belül karibi) ritmusú szám ugyancsak Eichinger Tibor „Guadaloupe Island” c. melódiája volt, amelynek vérforraló ritmusa zajos sikert aratott, majd az „Egy nap Trogírban” c. ballada horvátországi nyaralást idézett, ugyancsak az „Eichinger-blokk” keretében. Az első szettet Csurkulya József „Swing Your Step” névre hallgató és nem pusztán címében remekül swingelő darabja zárta.

A második félidő ismét Eszter szerzeményével, mégpedig a trió lemezen is szereplő kompozíciójával indult, de már az egyik vendégszólista – Puskás Levente – is bemutatkozott és altszaxofonján bizonyította, hogy mestere hangszerének. Róla tudni kell, ahogyan azt Eszter is elmondta, hogy azon kevés klasszikus zenész közé tartozik, aki szívesen játszik jazzt is. Ugyanis az még viszonylag sűrűn előfordul, hogy jazz muzsikusok klasszikus kiránduláson vesznek részt, de fordítva ez meglehetősen ritka.

Ahogyan az első félidőben is tangó volt a második darab, most is így történt. Csurkulya József „Budapest tangó” c. számában ismét Levente altózott, Eszter viszont szopránra váltott.

Eszter „Pán a nádasba megy” c. több tételes zeneműve ősbemutatójának lehettünk tanúi, amelyben alig lehetett követni, hogy ki milyen hangszert vett fel, mivel szédületes improvizációk hangzottak el. Eszter a csodálatos hangú altfuvoláját is használatba vette, persze szopránon is játszott, Misi alt- és szopránszaxofon mellett tárogatót is „bevetett”. Altszaxofon szólója volt az egyik legemlékezetesebb produkciója, de ugyancsak remek szopránszólót és altfuvola játékot köszönhettünk Eszternek is. A tomboló sikerű előadás után magyar népdal, a közismert „Lovamat kötöttem” került sorra Csurkulya Józsi átiratában. Igazán nagy élmény volt, persze hosszú cimbalom szólóval, és Eszter csupán ebben a számban használta az indiai bambuszfuvolát, a bansurit. Ezen mutatta be a mindenki által szeretett dallamot. Persze szívet-lelket melengető szoprán- (Eszter) és altszaxofon (Misi) szólók színesítették az előadást.  Ezután még további két olyan szám következett, amelyek a lemezen is hallhatóak (persze ott csak a trió előadásában), először egy Csurkulya-szerzemény, a „Gerappa!”, ami kifejezett balkáni ihletésű mű. Ebben aztán igazán otthon volt Misi, aki most is altózott, Eszter pedig szopránszaxofonon játszott.  A forró hangulatú est zárásaként (mint a lemezen is) a „Hungarian Blues” (Esztertől) hangzott el. De a bevezetőben említett „koncert előny” illusztrálására elmondható, hogy a fülbemászó melódia a lemezen mindössze 2 perc 12 másodperc, a koncerten pedig vagy tízperces fergeteggé vált.   

A vastaps hatására még felidézték a jazztörténet talán legnagyobb fuvolistájának, Herbie Mann-nek emlékét a „Memphis Underground” eljátszásával, amelyben Eszter természetesen fuvolán játszott, Misi szopránon, Levente pedig altszaxofonon.  

Azért még feltétlenül értékelni kell a kiváló gitáros-zeneszerző Eichinger Tibort. Ő a legrégebbi, igazán kitartó zenész partnere Pozsár Eszternek, nem is beszélve komponista tevékenységéről, amely minden Pozsár-lemezen ott van. Ezúttal is a kilenc számból négynek ő volt a szerzője, a többi ötöt persze a „leader” jegyezte.  Tibor kompozíciói igazán változatos jazzvilági tapasztalatokat és gondolatokat tükröznek. Gitárjátékáról is csak felsőfokú jelzőkkel szólhatunk, az egyik legizgalmasabb előadó, a gitárosokban bővelkedő hazai jazzszíntéren.

Hát akkor már csak állandó szlogenem van hátra:

nem szívesen hagytam volna ki ezt a felejthetetlen koncertet, mert az élő zenét semmi, a bármikor meghallgatható „konzerv-muzsika” sem helyettesíti!  

Fotó: Stépán Virág

Opus Jazz Club, 2019. november  20.