

Az Opus Jazz Club különleges estére készül éppen Szakcsi Lakatos Béla születésnapján. Ez az emlékkoncert nemcsak tiszteletadás Szakcsi Lakatos Béla előtt, hanem élő bizonyítéka annak, milyen gazdag és sokszínű örökséget hagyott maga után. A legendás zongorista művészi világát ezúttal négy generáció zenészei idézik meg, akik mind más irányból közelítik meg a jazz szabadságát és kreativitását.
A formáció eredetileg még a pandémia alatt, 2020. május 15-én állt volna színpadra Szakcsi vezetésével, ám a lezárások miatt elmaradt fellépés most új értelmet nyer. Akkor így hirdették a koncertet: "Szakcsi Lakatos Béla jóval a hetvenen túl is azt vallja, a zenészek legnagyobb ellensége a kényelem, ezért ismét kimozdul a komfortzónájából: ezúttal a magyar szabadzenei szcéna „nehézsúlyú” improvizatőrét, Grencsó Istvánt kérte fel ehhez társul, aki számára a biztonságos zenei környezet ott kezdődik, ahol a legtöbb zenésznek véget ér. "
A koncerten olyan muzsikusok találkoznak, akiknek játékában ott vibrál a tradíció, a modernitás és a kísérletezés bátorsága. A közös improvizációk során várhatóan egészen új hangzások születnek, hiszen mindegyik zenész más zenei háttérrel és másfajta gondolkodással érkezik az Opus színpadára. A közönség így nemcsak egy emlékkoncertet kap, hanem egy izgalmas, egyszeri zenei kalandot, amely méltó módon idézi fel Szakcsi Lakatos Béla szellemiségét.
- Grencsó István – tenorszaxofon
- ifj. Szakcsi Lakatos Béla – zongora
- Orbán György – nagybőgő
- Éles Máté – dob
A július 8-ai est azoknak szól, akik szeretik, ha a jazz élő, és minden pillanatban képes meglepetést okozni.
Fotó: Irk Réka







