Egészen érdekesen alakult az idei nyaram, hiszen a több mint másfél hónapos itthon és külföldön töltött családi programok mellett sikerült néhány jazzprogramon is részt vennem. Az idei hazai fesztivál- és koncertdömpingből kimaradtam, amit talán nem is bánok az extrém forró napok miatt. Persze a kimaradt zenei élményeket sajnálom. Némi kárpótlás viszont az, hogy több olyan nagykanizsai jazzeseményen vettem részt, amelyek kellemes élményt nyújtottak. Például azok a zenés estek, ahol a grillezés mellett élő jazz-zene is volt, továbbá a nyári szezon zárásaként megrendezett Jazzvasárnap koncertjei. Igazi meglepetésekkel viszont az 50. North Sea Jazz Fesztivál és az azt követő találkozásom szolgált.
Kezdésként a Rotterdamban megrendezett híres North Sea Jazz Fesztiválon szerzett élményeimmel indítok. Az európai jazzhelyszínek között rangos helyet tölt be ez a fesztivál, ami 1976 óta Hágában indult útjára. Harminc éven keresztül ott működött, majd áttették a helyszínt Rotterdamba, ahol most az 50. jubileumi fesztivált tartották. Szemléltetésül néhány adat, ami jól jelzi azt a tömény programot, amit három napba sűrítettek. A nézőszám hozzávetőlegesen 90 ezer ember. A helyszínen 17 színpad 1300 fellépővel. Több mint 150 koncert. Na, most ezt a 3 napot fizikailag, mentálisan és anyagilag bírni felér egy maratoni futással.
Én az első napon, július 10-én, a Metropole Orkest és a Snarky Puppy közös koncertjét láttam, majd a Gonzalo Rubalcaba–Chris Potter–Larry Grenadier–Eric Harland csapat jött. Számomra a nap zárásaként a Kokoroko és a Robert Glasper Acoustic Trio és Jon Batiste előadása fért bele. A koncertek részletezése helyett most csak a Metropole Orkestről írnék, csak azért is, mert több magyar vonatkozása is van. A világhírű holland hibrid zenekart – szimfonikus zenekar és big band együtt – 1945-ben alapították Hilversumban. Ez a város, amely európai szintű médiaközpontjáról is híres. E zenekar koncertmestere 33 évig a kiváló magyar hegedűs, Oláh Ernő volt, akinek a kalandos életútjáról akár könyvet is lehetne írni vagy filmet forgatni. Az ő közbenjárására került a 40 tagú Malando tangózenekarba a Hollandiában tanuló Kém Sándor jazzbőgős. Oláh Ernővel való találkozásom során rengeteg dolog szóba került. Többek között az is, hogy zenészként mi motiválta, hogy megvegyen egy volt csokoládégyárat és később egy templomot, milyen ázsiai turnékon vett részt.
Visszatérve a Metropole Orkestre. A zenekar alapítása óta rengeteg világsztár játszott/játszik velük. 2016-ban Grammy-díjat kaptak a Legjobb Kortárs Zene kategóriában a Snarky Puppyval felvett Sylva című albumukért. Egy visszacsatolást még megemlítek a North Sea Jazz Fesztivállal kapcsolatban. Ez pedig az, hogy Estrella Morente zenekarával Oláh Kálmán jazz-zongorista is fellépett. Sajnos erről csak utólag szereztem tudomást.
Folytatásként az idei nagykanizsai jazzélet történéseiről, a helyi zenészekről is írnék. Nos, a Cserfő JazzLand megszűnése óta igazán nagyszabású jazzrendezvények nincsenek nyaranta a városban, csak elvétve egy-egy koncert. A helyi jazzisták ezért többnyire hazai vagy külföldi koncerteken, fesztiválokon játszanak. Persze üdítő kivételt képeznek Tiborcz Ivánéknál a spontán megrendezett jam session-ök és pár alkalom, amit grillpartival egybekötve tartanak a Lokalista étterem szervezésében. Ez utóbbi nagy népszerűségre tett szert, ahol Varga Endre (fuvola) és Kém Sándor (bőgő) duó adott jazzműsort. Ők régi ismeretségük és jó szakmai kapcsolatuk révén, számos balatoni helyszínen különböző formációkban léptek fel nyáron.
Farkas Norbert a szintén kanizsai jazzbőgős is aktív időszakot tudhat magáénak. Az elmúlt hónapokban Londonban, Bécsben zenélt. Emellett Kecskeméten a Bohém Jazzfőváros fesztiválon több formációban is fellépett nagy sikerrel. Feleségével, Clotile Yanna Farkassal az útjuk ezután a Zempléni Fesztiválra vezetett, ahol szintén jól debütáltak. Míg Kecskeméten a New Orleansból érkezett Hunter Burgamy bendzsós volt a trió tagja, addig Sárospatakon Rieger Attila gitáros csatlakozott a Riverwalk Jazz Band nevet viselő együttesükhöz. Ebben az időszakban a fiatal helyi jazz-zenészek közül kiemelném Pál Júlia (ének, szaxofon) és Szatmári Mátyás (dob) fellépéseit. Szatmári Mátyás a Jazzvasárnap programjain két együttesben is dobolt!
A folytatásban pedig essék szó az augusztus 23-án rendezett Jazzvasárnap koncertjeiről. A helyszín a budapesti romkocsmák hangulatát idéző Nagykanizsa központjában található Plakátház Kultúrkocsma és Terasz volt. A városba látogatók első élménye a helyszínt keresve az a szabadtéri jazz-fotókiállítás, ami egy erősen leromlott állagú épület falait díszíti. Belépve a kapun, egy szintén pusztulófélben lévő épület, az úgynevezett Kiskastély, fogadja az érdeklődőket. Pozitívum a Magyar Plakát Ház, melynek épületében és előtte levő teraszon működik a Plakátház Kultúrkocsma. Ez a kedvelt szórakozóhely nemcsak koncerteknek ad helyet, hanem baráti társaságok részére is gyakran rendez kvízesteket. A rock, a blues és elektronikus zene, elvétve jazzprogramok is teret kapnak itt. Emiatt külön öröm az idén megrendezett Jazzvasárnap program. Három koncert, amelyek koncepciójában, zenei forrásaikban közel esnek egymáshoz. Maga a rendezvény felépítése jól átgondolt, egymásra épülő, hangulatvilágában bensőséges volt.
Az első zenekar a fiatal zenészekből álló Quintessential volt, amely saját megfogalmazásuk szerint a jazz, a neo-soul és a hip-hop világát ötvözi improvizatív elemekkel. Erykah Badu, Jill Scott és D’Angelo számai is szerepeltek műsorukban. A zenekar három hónapja alakult tehetséges fiatal zenészekből. Örömteli, hogy a szép számban megjelent közönség mennyire jól vette az előadásukat. Az együttes Fekete-Kepes Hanna (ének), Kutai Benjamin (zongora), Salamon Máté (gitár), Vörös Viktor (basszusgitár) és Szatmári Mátyás (dob) összeállításban játszott.
Őket követte a Riverwalk Jazz Band, mely Nagykanizsán nem ismeretlen, hiszen alapítói a New Orleansból hazaköltözött Farkas Norbert és felesége, Clotile Yanna Farkas. Ők tekinthetők a zenekar stabil tagjainak, míg a többi zenész műsoronként változó. Itt most a másik két zenész Balázs Tamás zongorista és Szatmári Mátyás dobos voltak, akik már több alkalommal is játszottak velük együtt. A Riverwalk Jazz Band repertoárjából csak három számot emelnék ki, ismerve az alapítók életútját. Gondolatiságukat, habitusukat, érzelmeiket talán ezek a szerzemények tükrözik leginkább. Elsőként a „Route 66” örökzöldet említeném, ami az úton levés, a szabadság és az újrakezdés szimbolikáját hordozza, és ez Norbiék esetében teljes mértékben így van! Másodikként az „I'm a Woman” című szerzeményt találtam stílusosnak Clotile személyiségéhez és persze ahhoz az attitűdhöz, hogy nem egyszerűen elénekli a dalt, hanem el is játssza, mintegy a színészi vénáját megvillantva. Harmadikként Ray Charles világhírű dala a „Hallelujah I Love Her So”. Ez a dal tükrözi leginkább azt a stílust, ami szerintem Clotile szívéhez legközelebb áll. A R&B, a gospel, a blues, a jazz és a soul elemek sajátos keveréke ez az örökzöld. Bár ez Clotile világa, a szám tartalmában mintha Norbi üzenete lenne szeretett feleségének.
Az estét Iván Szandra szólókoncertje zárta. Iván Szandra énekes, zongorista, dalszerző műfajokon átívelő színes, változatos műsorral rukkolt elő. Fő erénye bárzenészi múltjából fakad, és ez leginkább a közönséggel kialakított bensőséges viszonyában volt tetten érhető. Énekstílusa, kellemes hangszíne, zongorajátéka igazán varázslatos volt. Méltó lezárása a Jazzvasárnap programjának. Köszönjük ezt a remek estét a szervező Pálfi Balázsnak!
North Sea Jazz Festival, 2026. július 10.
Nagykanizsa, 2026. augusztus 23.
Fotó: Halász Gyula, Halász Anna
