A szabadság húrja – beszélgetés Szabó Gáborról a kiállítás-megnyitó után
A Szabó Gábor életművét bemutató kiállítás megnyitója után különleges beszélgetés bontakozott ki. Olyan részleteket hozott felszínre, amelyek eddig csak levelekben, családi emlékekben vagy szakmai háttéranyagokban éltek. A résztvevők között ott volt a világhírű szaxofonos Charles Lloyd (igaz, csak rögzített hangüzenettel), Szabó Gábor unokaöccse, Darányi Sándor, a biográfus Libisch Károly, valamint a jazzgitáros és kutató Párniczky András.
Charles Lloyd angol nyelven, meghatottan idézte fel a ’60-as éveket, amikor együtt játszottak Chico Hamilton zenekarában (a cikk alatt olvasható az egész üzenet fordítása). Mesélt közös turnékról, lemezekről, és arról a különös véletlenről, hogy mindketten ugyanazt a ritka Ferrari 275 GTB4 modellt vásárolták meg. „Gyönyörű idők voltak” – mondta, majd szeretettel üdvözölte a magyar közönséget, és kérte, hogy ne felejtsék el Szabó Gábort.
A felvételt a Szabó Gábor emlékmű alkotójának, Jankovics Máténak köszönhetjük. Máté a videóban is megszólalt.
A beszélgetés ezután visszafordult az 1950-es évek Magyarországára, ahol Szabó Gábor autodidakta módon, titokban tanulta a jazzt. A Voice of America rádió adásait zavarták ugyan, de hallgathatóak voltak, és a Képzőművészeti Gimnáziumban Gyémánt Lászlóval együtt a mosdóban hallgatták a műsorokat. Gábor egész rövid ideig járt tanárhoz, a legtöbbet az Astoriában fellépő Kovács Andortól tanulta, akinek játékát figyelte és utánozta. A családi háttér is különleges volt: öccse, János, később a NASA programozója lett. A család 1956-ban szétszakadt, Gábor és János emigráltak, a rokonok pedig sokként élték meg eltűnésüket.
Az emigráció története egyszerre volt romantikus és fájdalmas. Gábor szerelmi csalódással érkezett Ausztriába, majd a menekülttáborban találkozott Ernie Naggyal, az amerikai kulturális attaséval, aki segített nekik kijutni az Egyesült Államokba. Az első amerikai évek kemények voltak: Gábor takarítóként dolgozott egy katonai bázison, hogy pénzt gyűjtsön a Berklee-re, Bostonban szűkösen élt, de leveleiben humorral írta le a körülményeit. A Berklee-n reggeltől hajnalig gyakorolt, és hamar felfigyeltek rá, bekerült a Newport Youth Bandbe, amely Louis Armstrongot kísérte.
A ’60-as években Szabó Gábor megtalálta saját hangját. A Chico Hamiltonnal és Gary McFarlanddal közös munkák a latin jazz korai formáját hozták létre, amely később Carlos Santanára is nagy hatást gyakorolt. Párniczky András kiemelte: Gábor ekkor még virtuóz gitáros volt, de később tudatosan elhagyta a virtuozitást, mert egyéni hangot akart kialakítani.
A hazatérések és a magánélet történetei Darányi Sándor elbeszélésében elevenedtek meg, amit Libisch Károly egészített ki olykor fontos információkkal. Gábor 1974-ben és 1977-ben többször járt itthon, gyakran hangszer nélkül gyakorolt, „a fejében játszott”. A magyar zenészekkel való találkozások vegyesek voltak. Zseniális pillanatok és széteső koncerthelyzetek egyaránt előfordultak. Házassága Alicia Solarival idővel megromlott, vallási téboly és kábítószer-problémák nehezítették a kapcsolatot. A ’70-es években hosszú rehabilitációs időszak következett, majd 1981-ben végleges hazaköltözést terveztek, de egészségi állapota gyorsan romlott. 1982 februárjában hunyt el, májbetegség következtében.
A beszélgetés végén a résztvevők Szabó Gábor örökségéről beszéltek. A Dreams albumon jelenik meg legerősebben a magyar népzenei és cigányzenei hatás, a ’70-es évek végén pedig újabb csúcsokat hoztak neki a lemezei. Halála előtt Bartók-feldolgozásokon dolgozott, kórházi ágyán is Bartókot gyakorolt. Párniczky András hangsúlyozta: Szabó Gábor zenéje ma is friss és modern, és többet kellene játszani a kompozícióit, hogy élő maradjon az öröksége.
Hazánkban a Rambler együttes viszi el a közösséghez Szabó-örökségét.
Szabó unokaöccse még elmondta, hogy a sírja a Farkasréti temetőben található; állapota mára leromlott, a család közösségi gyűjtést tervez az új síremlékhez. A kiállítás január 9-ig látogatható, és további programok is kapcsolódnak hozzá. A szervezők remélik, hogy a levelezés további részeit is feldolgozhatják, és bővíthetik a kiállítást.
A kiállítás és a beszélgetés egyértelművé tette, hogy Szabó Gábor pályája nem csupán egy jazzgitáros életútja. Ez a szabadság, a kreativitás, a kitartás és a hazaszeretet története.
A beszélgetést megelőzően a Párniczky Quintet adott elő Szabó egy-egy korszakából szerzeményeket. Fellépők voltak: Párniczky András - gitár, Bede Péter - szaxofon, Nagy János - zongora, Ajtai Péter - bőgő, Szabó-Sipos Ágoston – dob.
Elhangzott Chico Hamiltontól az „Island Blues”. Charles Lloyd zenekarával játszott „Lady Gabor”. Ezt követte a „Zingaro”, ami az utolsó stúdióalbumán, az 1978–1979 körül rögzített (és hivatalosan 1981-ben jelent meg) Femme Fatale című nagylemezen kapott helyet. A "Zingaro" eredetileg a brazil zeneszerző, Antonio Carlos Jobim szerzeménye. Szabó ezt a bossa nova klasszikust formálta át a saját képére. A “Mizrab” következett, amely a jazzgitáros egyik legismertebb, legikonikusabb és leginkább kísérletező saját szerzeménye. A mizrab (vagy mezrab) egy speciális pengető, amellyel az indiai húros hangszeren, a szitáron játszanak. Ez a névválasztás nem volt véletlen, hiszen a szerzemény erősen épít az indiai klasszikus zene hangulatára. Zárásként Charles Lloyd híres szerzeményét, a “Forest Flower”-t játszották el, amelyet a magyar gitáros közreműködésével tettek világhírűvé az 1960-as években.
Charles Lloyd üzenetének teljes magyar fordítása:
Hello. Szeretnék beszélni a kedves barátomról, Szabó Gáborról, az Önök honfitársáról. Ő rendkívül érzékeny lélek volt, gyönyörű művész és muzsikus.
Az 1960-as évek elején sokat játszottunk együtt Chico Hamilton együttesében, később pedig az én kvartettemben. Együtt egy nagyon értékes lemezt készítettünk. Valójában számos kivételes albumot rögzítettünk Chico Hamiltonnal: Man from Two Worlds, A Different Journey – ezek csak néhány a közös munkáink közül.
Később egy egészen különleges lemezt készítettünk az első – pontosabban a második – Columbia Records-os albumomon, amelynek a címe Of Course, Of Course volt. Gábor gitározott, Tony Williams és Ron Carter játszottak a ritmusszekcióban. Felejthetetlen élmény volt.
Gábor és én mindketten halak jegyűek voltunk, egy év különbséggel születtünk. Nagyon közeli barátok voltunk. Amikor először találkoztunk, mindketten Kaliforniában, Los Angelesben éltünk. Később mindketten New Yorkba költöztünk, majd ismét vissza Kaliforniába – így ment ez. Csodálatos időszakot töltöttünk együtt.
Emlékszem, egyszer több év kihagyás után találkoztunk újra a Ferrari-szalonban, ahol éppen a kocsijainkat javították. Mindkettőnknek ugyanaz az autója volt, mert imádtuk a gyors kocsikat: a Ferrari 275 GTB4, az 1968-as modell. Csak néhány évig gyártották, és mi szerencsések voltunk, hogy a négyvezérműtengelyes változatot birtokoltuk. A versenyzést is nagyon szerettük.
Nagyon jó barátok voltunk Scott LaFaro, Ornette Coleman, Charlie Haden, Don Cherry és sok más csodálatos zenésszel, akik akkoriban körülöttünk voltak. Mindig kincsként fogom őrizni azt az időt, amit együtt tölthettünk, és nagyon szerettem őt.
És minden magyar honfitársának azt üzenem:
Isten áldja Önöket, és ne felejtsék el Szabó Gábort. Ő igazán különleges volt.
Az egész beszélgetés megtekinthető a következő linken: https://www.youtube.com/watch?v=WAD5kFVi_5c
Helyszín: Magyar Zene Háza, könyvtár
2026. szeptember 10.
Fotó: Sztraka Ferenc, Irk Réka
Videót készítette és vágta: Irk Réka
