Józsefváros Önkormányzata 2021 őszén hagyományteremtő szándékkal hívta életre a „nyolcker” semmihez nem hasonlító, sajátos hangulatát megidéző, zenei világához mélyen kötődő háromnapos jazzfesztivált. Idén szeptember második hetében péntektől vasárnapig immár hatodik alkalommal várták ingyenes koncertekkel a Rákóczi térre látogatókat, a változatos műsorkínálatban a jazz szinte valamennyi ága most is helyet kapott.

A VI. JÓZSEFVÁROSI JAZZFESZTIVÁL – nyitónap

A csarnok főbejárata mellett és a csarnok épületében állított színpadon koradélutántól estig óránként váltották egymást a középgeneráció markáns képviselői, és a már tehetségüket számos megmérettetésen bizonyított fiatalok koncertjei. Kompromisszumra kényszerülve állóképességem tudatában, naponta a hozzám legközelebb álló, érdeklődésemet leginkább felkeltő, és számomra legkedvezőbb időben játszó formációkat választottam a bőséges menüsorból.

A VI. JÓZSEFVÁROSI JAZZFESZTIVÁL – nyitónap

A délután négy órakor a csarnok előtt Baruts Bence Handpan Project koncertjével kezdődő, majd ötkor a csarnokban a Symbiosis 5-tel folytatódó nyitónapon a hirtelen zordra fordult időjárás sem riasztotta el a menet közben egyre nagyobb számban érkező rajongókat és a jazzel most ismerkedőket, így a szervező önkormányzat nevében Sin Boglárka újra a csarnok előtt hatkor már teltház előtt konferálhatta fel a harmadikként, ezúttal Malek Andreával fellépő Balázs Elemér Groupot. Mielőtt bemutatta zenekarát, Elemér elmondta, mennyire fontos számára ez a fesztivál, hiszen öccsével a Józsefvárosban születtek, itt nőttek fel, és azóta is itt laknak. Büszke arra, hogy a BEG a kezdetektől minden évben részt vett a háromnapos koncertsorozaton, és hozzájárult a fesztivál sikeréhez, népszerűvé tételéhez.

A VI. JÓZSEFVÁROSI JAZZFESZTIVÁL – nyitónap

A VI. JÓZSEFVÁROSI JAZZFESZTIVÁL – nyitónap

A 26 év alatt több személycserén átesett zenekar a már jó ideje kialakult felállásban kezdett, Molnár Enikő és Varga Dávid énekelt, a dalaik túlnyomó többségét szerző Balázs József billentyűs hangszeren játszott, Komjáti Áron gitározott, Pecek Lakatos Krisztián bőgőzött, Balázs Elemér dobolt, és Czibere József volt az ütőhangszeres.

A VI. JÓZSEFVÁROSI JAZZFESZTIVÁL – nyitónap

A VI. JÓZSEFVÁROSI JAZZFESZTIVÁL – nyitónap

A VI. JÓZSEFVÁROSI JAZZFESZTIVÁL – nyitónap

A VI. JÓZSEFVÁROSI JAZZFESZTIVÁL – nyitónap

A VI. JÓZSEFVÁROSI JAZZFESZTIVÁL – nyitónap

A VI. JÓZSEFVÁROSI JAZZFESZTIVÁL – nyitónap

Két standardé vált Balázs József szerzemény, a „New Beginning” és a „Music Makes Me Alive” pazar szólói, a jellegzetes BEG hangzást adó szárnyaló női-férfi énekduó, és az elmaradhatatlan dob-ütőhangszer párbaj minden korosztályt, az apukák nyakában ülő legapróbbaktól, a járókerettel érkezett aggastyánokig magával ragadott, és ez a zene előidézte boldogsághullám még magasabbra csapott Malek Andrea színpadra lépésével. Molnár Enikő és Varga Dávid a koncert előtt is elmondták, mekkora öröm és megtiszteltetés lesz nekik Andreával énekelni, és örömükben már az újabb közönségkedvenc BEG „sláger”, a dallamos „Tales of Woods” közben mi is osztozhattunk.

A VI. JÓZSEFVÁROSI JAZZFESZTIVÁL – nyitónap

A VI. JÓZSEFVÁROSI JAZZFESZTIVÁL – nyitónap

Az éppen 10 éve megjelent, és óriási sikert hozott, Oláh Kálmán hangszerelte „The Michel Legrand Songbook” lemezről választott „Once Upon a Summertime” igazi remeklés volt. Az erről mobiltelefonnal készült felvételt Elemér másnap az East Gipsy Band koncert előtt is lelkesen mutatta muzsikustársainak, időnként nem bírta szó nélkül, ez egyből lemezre is kerülhetne, semmi stílusidegen manír, kristálytiszta és tökéletes mondogatta egyetértő bólintások közepette. A világ legtöbbet feldogozott dalai listáján előkelő helyen szereplő Rodgers–Hammerstein szerzemény, a „My Favorite Things” is hasonló jelzőket érdemelt, végül a szigorúan betartott műsoridőbe egy önfeledt vidámságot hozó népdalfeldolgozás is belefért. „Ha te tudnád” dúdoltuk együtt a refrént, elnézve közben a pergőritmusokra táncra perdült gyerekeket, és legszívesebben velük ugráltunk volna mi is. Tapsolni viszont nem szégyelltünk, amit a zenekar is boldogan fogadott.

A VI. JÓZSEFVÁROSI JAZZFESZTIVÁL – nyitónap

Malek Andrea Jáger Bandi tradicionális szefárd, közel-keleti népdalokat újraértelmező, a jazz érintésével kelet és nyugat népzenéje, kultúrája között hidat építő Jazzrael zenekarával 10 éve a Rumbach utcai Zsinagógában egy közös koncerten, majd a zongorista Híres zsidó dallamok a világ körül című koncertsorozatában kezdett énekelni. Négy előadáson, a kiemelkedő zsidó származású, valamint a zsidósággal valamilyen kapcsolatba hozható művészek leghíresebb műveiből válogatva, a hazai és a nemzetközi zenei életben betöltött értékteremtő, és egyben korszakalkotó munkásságát kívánták bemutatni meghívott vendégművészekkel, Szőke Nikivel, Bíró Eszterrel, Babos Gyulával, és végül a programot hazai szerzők, többek között Fényes Szabolcs és G. Dénes György műveiből összeállított záróesten vele. Az együttműködés szorosabbá vált, egyre többször lépett fel a Jazzrael vendégeként, és rövidesen egy új formáció is létrejött Malek Andi Soulistic néven, legutóbbi népdalos lemezük, a „Budapest Vibe” épp tavaly nyáron jelent meg. Fellépésekben, sikerekben gazdag 9 felhőtlennek tűnő év után ezért volt megdöbbentő Andrea FB oldalán július végén a sajtóban is megjelent hivatalos közleménye, miszerint a nevével fémjelzett a 2026-os év elejétől megszűnt formációval a jövőben semmilyen módon nem működik tovább. A Máté Péter-díjas művésznő a döntés hátterében álló okokat nem kívánta részletezni.

Kíváncsian mentem át a csarnokba, a következő, hétkor kezdődött Jáger Bandi Soulistic debütáló koncertjére az üstökösként feltűnt új énekesnővel, a 2021-ben a Magyar Jazz Szövetség „Az év fiatal jazz-zenésze” versenye közönségdíját, majd 2022-ben kvartettjével a 15. Müpa Jazz Showcase közönségdíját és a zsűri különdíját is elnyerő Bangó Adrienne-nel.

A VI. JÓZSEFVÁROSI JAZZFESZTIVÁL – nyitónap

Az augusztus 10-én 55 éves lett Bandi a lélek és a zene közötti szoros kapcsolatra utaló Soulistic nevet megtartó kvartettjében Pecek Lakatos Krisztián bőgőzött, és mint egy évtizede minden formációjában, Pecek Lakatos András dobolt. Gershwin leghíresebb örökzöldje, a „Summertime” latin ízekkel fűszerezett változata tapsvihart hozott, és aki nem ismerte, egyből meggyőződhetett Adrienne csodálatos tehetségéről. A latinos lüktetés a folytatásban sem maradt el, ebben a felfogásban adták elő a repertoárba válogatott lírai standard darabokat, eden ahbez „Nature Boy”, Pat Metheny „Always and Forever”, Bruno Martino a szíveket még jobban megdobogtató „Estate” és Járóka Sándor „Úgy menttél el”, valamint Charlie Haden „Our Spanish Love Song” című szerzeményét.

A VI. JÓZSEFVÁROSI JAZZFESZTIVÁL – nyitónap

A VI. JÓZSEFVÁROSI JAZZFESZTIVÁL – nyitónap

A VI. JÓZSEFVÁROSI JAZZFESZTIVÁL – nyitónap

A VI. JÓZSEFVÁROSI JAZZFESZTIVÁL – nyitónap

Végül Jáger Bandi kissé a hetvenes évek eleji Táncdalfesztiválok hangulatára emlékeztető kompozícióival búcsúztak, az érzelmes dalok kedvelőinek nagy örömére. Mindenesetre az „Elvarázsolt éj”, a „Summer Night” és a „Blue Sky” osztatlan sikert aratott. A latin átiratok és a nosztalgiát keltő saját dalok tapsokban mérhető visszajelzést kaptak, így még rosszindulattal sem lehetne leírni, hogy az új formáció bemutatkozó koncertje a kutyát sem érdekelte a fesztiválon.

A VI. JÓZSEFVÁROSI JAZZFESZTIVÁL – nyitónap

A VI. JÓZSEFVÁROSI JAZZFESZTIVÁL – nyitónap

A nyitónap teljes programja:

16:00 Rákóczi tér: Baruts Bence Handpan Project
17:00 Vásárcsarnok: Symbiosis 5
18:00 Rákóczi tér: Balázs Elemér Group feat. Malek Andrea
19:00 Vásárcsarnok: Jáger Bandi Soulistic
20:00 Rákóczi tér: Canarro
21:00 Vásárcsarnok: Egri János Jr. Trió

 

Rákóczi tér, 2026. szeptember 11.

Fotó: Somogyvári Péter

 

A VI. JÓZSEFVÁROSI JAZZFESZTIVÁL – nyitónap

Címkék:Józsefvárosi jazzfesztiválBalázs Elemér GroupJáger Bandi Soulisticmagyarjazz2026. szeptemberArchívumHírHírarchívum2026Koncertbeszámoló