fbpx

Müpa Jazz Showcase – Hász Eszter Quintet, Nagy-Babos Rebeka Quartet, Bari Lacika Trió - VIDEÓ

2020. február 18.

Pénteken indult tehetségbörze utolsó napján is fiatal zenekarok mutatkozhattak be a Müpa színpadain. Ismét ki kell emeljem, hogy minden nap a produkciók után, egyórás értékelésen vettek részt a zenekarok, ahol a magyar és nemzetközi zsűri tagjai részletesen analizálták az aznapi fellépők előadásait és tanácsokkal látták el őket. A mostani koncertbeszámolóban a vasárnapi fellépőkről lesz szó. Nemcsak leírást fognak találni egyes zenekarokról, hanem mivel mindenkinek más az ízlése, szerettük volna, ha azok is belehallgathatnak a zenekarok produkcióiba, akik nem értek rá az adott napon. Sőt, mini interjút is adtak a fellépők, így a gondolataikat is meghallgathatják a zenéik közben.

Vasárnap a fúziós zenéké volt a terep. Természetesen ezen a délutánon is megtudhattunk néhány információt a fellépőkről a konferanszié, Novák Péter segítségével.

Az első zenekar vezetője, Az év fiatal jazz-zenésze díj tavalyi nyertese volt, Hász Eszter. Akinek a zenekarában zongorázott az idei díjnyertes, Horváth Albert, és Pál Gábor, basszusgitáros is, aki a Jazz Combo versenyen novemberben a legjobb szólista díjat kapta. A szaxofonos sem ismeretlen a MagyarJazz olvasóinak, mert a Csillagvizsgáló sorozatban készült már Vadász Gellérttel interjú.
A Hász Eszter Quintet tagjai: Hász Eszter – ének, Vadász Gellért – szaxofon, Horváth Albert – zongora, Pál Gábor – basszusgitár, Varga Szabolcs – dob
Ők a mainstream jazz vonalát képviselték, de a fúziós zene is megjelent egy-két számban. Népdalfeldolgozások mellett populárisabb jazz-zene is megszólalt előadásukban. Talán a Hász Eszter Quartet zenéje az, amelyik klubban és fesztiválon egyaránt sikert arathat.

 

A második zenekarban is jól ismert fiatalok szerepeltek. Nagy-Babos Rebeka zenekarának koncertjéről is született már beszámoló. De a gitáros Cseh Péter sem ismeretlen az olvasóknak, az egyik legtehetségesebb fiatal gitáros: https://magyarjazz.hu/sorozatok/fiatal-jazz-csillagok/298-jazz-csillagvizsgalo-a-gitarosok-videointerjuval . Péter tavaly is benne volt és fontos tagja volt annak a zenekarnak, amely megnyerte a Jazz Showcase szakmai díját. Mindketten a Zeneakadémia hallgatói. Miskolczi Marcit pedig már hallhattuk bőgőzni a szombaton fellépő Sebestyén Patrik Sextetben.
Nagy-Babos Rebeka Quartet tagjai: Nagy-Babos Rebeka – ének, Cseh Péter – gitár, Miskolczi Márk – bőgő, Klausz Ádám – dob. Rebeka zenekara feldolgozásokat játszik, de nem a jól ismert standardeket, hanem mai és kicsit elvontabbakat, de dallamosat, miközben más stílusirányzatokat is bevonnak a dalaikba, mint a Youn Sun Nah: Momento Magico, amit a videó elején és végén is hallhatunk. Jellemző rájuk az érzelemdús, néhol rockos, néhol lírai előadás. 
Ez volt az egyetlen zenekar, akiket vastapssal jutalmazott a közönség.

 A Nagy-Babos Rebeka Quartet kapta a zsűri fődíját.

 

A tehetségbörze zárásaként egy miskolci zenekar kapott fellépési lehetőséget, akik talán a legfiatalabb zenekar címet is elnyerhették volna. Bari Lacika Trió tagjai: Bari Lacika - ének, zongora, Szentpétery Mózes – basszusgitár, Szombati Máté – dob
Ahogy a videóban elmondták, a jazz határmezsgyéin mozognak, fúziós zenét játszanak, mely érint különböző stílusokat,  a hip-hopot, R’n’B-t, funkyt. Trióhoz képest betöltötték a hangzásukkal a teret az Átriumban. Kifejezetten fesztiválra tudom őket elképzelni. Reszkess Garami Funky Stuff, jönnek a fiatalok. smile
Az interjú alatt Bari Lacika épp a díjátadón vett részt.

A nemzetközi zsűrire és a külföldi látogatókra tekintettel Hász Eszter és Nagy-Babos Rebeka nemcsak magyarul, hanem angolul is konferált.

A vasárnap délutáni koncertek után, a Fesztivál Színházban átadták a díjakat, amiről tudósítottunk már. Majd ismét egy olyan zenekar léphetett színpadra, melynek egyik tagja, Balogh Roland gitáros részt vett régebben a tehetségbörzén, ők voltak a Finucci Bros Quartet. Ezzel zárult a háromnapos tehetségbörze a Müpában.

 

Fotók, videó: Irk Réka

Müpa, 2020. február 9. 

 

Kapcsolódó cikkek: 

Müpa Jazz Showcase – Sebestyén Patrik Sextet, Perpetuum, Szalóky Group - VIDEÓ

Müpa Jazz Showcase – Rodek Balázs Trió, Fekecs Ákos Project, shinterz. - VIDEÓ

https://magyarjazz.hu/koncertbeszamolok/417-a-mupa-jazz-showcase-dijazottjai

Ismét ifjú tehetségek a Müpában – egész hétvégén Jazz Showcase + Nemzetközi Jazztanulmányi Szimpózium

 

 

 

 

 

Jazz koncertek - Jazz Concerts in Hungary

H K Sze Cs P Szo V
1
15
16
24
25
26
31
© 2019-24 MagyarJazz / Jazz.hu szakmai jazzportál, szeretett műfajunk, a JAZZ szolgálatában. All Rights Reserved. • Készítette és kiadásért felelős személy: Irk Réka • Kiadó: Jazzponthu Kulturális Alapítvány • 1122 Budapest, Maros u. 28. • Adószám: 19345684-1-43
Az alapítványnak adományt az alábbi bankszámlára köszönettel fogadjuk: 10700770-73692180-51100005