Az örökség
Olyasmit kínál a fiatal texasi énekesnő, ami minden jazzkedvelő álma: kiderül, hogy énekelne ma például Nina Simone és Sarah Vaughan. Mert hasonló kvalitásokkal van megáldva. A zenei képzése a lehető legideálisabban kezdődött, az anyukával, aki kiváló énekesnő volt, már a megszületése előtt próbákra járt, hallgatta a dalokat. 2009-ig azért tanult még jazzt és kortárs zenét Manhattanben, az aranykor klasszisaitól mindent ellesett, hogy aztán rátaláljon saját eredeti hangjára. New York zenészvilága azonnal felfigyelt a csiszolatlan gyémánt felbukkanására. A Down Beat évről évre neki ítélte a még tanuló legígéretesebb talentumnak járó díját. A szakma vele akart zenélni, bár még a közönség nem ismerte. Közös fellépésre invitálta a szaxofonos Billy Harper és Vincent Herring, a híres Marsalis fiúk harsonás testvére Delfeayo Marsalis, a zongorista Mike LeDonne és a gitáros Peter Bernstein is például.
Már első lemeze (Social Call, 2017) érett munka. Ha nem fiatal nőről lenne szó, azt mondanám, páros lábbal rúgta be az ajtót. Most itt van a friss anyag: a Love and Liberation (2019). Ez kérem Pallasz Athéne teljes harci díszben. Mi teszi ilyen elementárissá? Három dolog. Az első: nagy elődök az emberi jogok szószólói voltak, Jazzmeia a minden nőt megillető emberi méltóság ügye mellett áll ki. Ezért a szövegeire érdemes figyelni (ne feminizmusra tessék gyanakodni). A második: mivel büszkén vállalja afrikai gyökereit, a koncerten pazar színekben pompázó fellépő ruhájával harmonizál az egyiptomi ábrázolásokat idéző kendőviselet a fején, amivel igazi divatot teremtett.
Fontos fortélyok
Az olvasó méltán vonja fel szemöldökét mostanra. Rendben van, hogy imádja a nőt a szerző, de mi a véleménye az albumról? A siker harmadik tényezője persze a zene. Már most evidens, hogy Jazzmeia Hornnak ott kell szerepelnie minden listán, amelyen a jazztörténet legjobb énekesnői sorakoznak. Különleges adottságai, képzettsége, invenciózussága miatt. Ráadásul nekilátott a Jazzmeia Horn Songbook összeállításához is, hiszen figyelemre méltó komponista. A nagymamának tett ígérete szellemében igazi, autentikus jazzt játszik, énektechnikája briliáns, a hangzásban sehol a szokásos „maszatolás” a piacképességre és eladhatóságra sandítva.
Még egy exkluzív különlegesség: Jazzmeia csalhatatlan érzékkel választja ki a zenészeit. Aki nála felbukkan, az garantáltan eredeti és kiváló a hangszerén, és szép karrier vár rá. Még ha a neve nem is mozog annyit a sajtóban. Ebben sem tud hibázni. Az albumon hallható egyik fiatal zongoristát, Victor Gouldot többek közt Terence Blanchard vagy Nicholas Payton választotta partneréül. A másik, a négy számban közreműködő Sullivan Fortner tagja volt Roy Hargrove, Dee Dee Bridgewater, Scofield vagy Wynton Marsalis formációjának. Külön finomság a fúvósok szerepe: Davist és Coltrane-t időző laza post-bebopos hangzásukkal. Josh Evans trombitás (már felbukkant Christian McBride és Gregory Porter mellett, hogy csak a nálunk is jártakat említsem). Stacey Dillard pedig olyan nóvumnak számít ma New York szaxofonosai között, mint Jazzmeia az éneklésben.
A csiszolt gyémánt
A dalok felvonultatják a jazz teljes repertoárját: a már említett purista vonal mellett hallunk briliáns scattelést, a gospelek hatását tükröző kompozíciót és autentikus bluest izgalmas hangszereléssel. Hol a szextet szól, hol a capella duett, máskor quartet igazi afro-amerikai alapokkal.
Mondjak példákat, amiért a legmagasabb polcra tettem ezt a lemezt? A „Free Your Mind” énekkel, zongorával indított okos dal arról, hogy a közösségi média köldökzsinórjától érdemes elszakadni. A „Time” szép blues, ami Nancy Wilsont és Cannonball Adderleyt juttatja eszünkbe. Az „Out the Window” a riválist érzékelő nő figyelmeztetése a férfinak, remek szvingelő kísérettel, a fúvósok remek szólói és összhangzata miatt szinte big band után kiált. Az egyik legnagyobb hatású mentorának, Jon Hendricks-nek a dala a „No More”, a méltóság gospeles kiáltványa. A „Green Eyes” gyönyörű ballada. A „Still Tryin” Fortner remek blues-os zongorafutamain alapszik, füstös és bravúros trombitaszólammal. A szöveg őszintesége és humora is eredeti: vallomás arról, hogy vannak találkozások, amikor pont jókor akad egymásra két ember. Egy laza beszélgetés és néhány pohár után bármi megtörténhet. Főleg, ha ezzel a lemezzel állítunk be.
A végére hagytam a „Reflections of My Heart”-ot Fortner szép zongora kíséretével, a dal Rachelle Farrell 2000-es albumáról való duett. Itt értjük meg, hogy a zene mindig rátalál ideális közvetítőjére. Van, aki egy instrumentummal tudja közvetíteni, az énekesek pedig egész teste a hangszer. Jazzmeia apja úgy vélekedett erről az albumról, hogy lánya Ella, Billie, Abbey és Nina társaságában töltötte az időt a stúdióban. Egy apa persze legyen elfogult és büszke. De most igaza van.
Concord Jazz, 2019
A dalok (zárójelben a komponista)
- Free Your Mind (Jazzmeia Horn)
- Time (Jazzmeia Horn)
- Out the Window (Jazzmeia Horn)
- No More (Hubert Laws-Jon Hendricks)
- When I Say (Jazzmeia Horn)
- Legs and Arms (Jazzmeia Horn)
- Searchin’ (Jazzmeia Horn)
- Green Eyes (Erykah Badu)
- Still Tryin’ (Jazzmeia Horn)
- Only You (Jazzmeia Horn)
- Reflections of My Heart (George Duke-Rachelle Ferrell)
- I Thought About You (James Van Heusen – Johnny Mercer)
Zenészek:
Jazzmeia Horn - ének
Victor Gould - zongora
Ben Williams - bőgő
Jamison Ross - dob
Stacy Dillard - tenorszaxofon
Josh Evans - trombita
Sullivan Fortner - zongora