Hangulatok, kontrasztok, impressziók
Minden hétre egy jazzprogram. Talán így lehetne röviden summázni a Nagykanizsán jelenleg zajló őszi zenefolyamot. A színes programok akárcsak egy svédasztal megannyi különlegességet kínálnak az ínyenceknek. Most két koncertet válogattam be ezek közül. Egy keserédest, míg desszertként egy könnyű finomságot. Két előadás, két hangulat.
Az első helyszín a nagykanizsai Móricz Zsigmond Művelődési Ház koncertterme, ami befogadóképességének megfelelően ~40 főre méretezett. Így ez a hely főként kisebb formációk fellépésére ideális, a jazzklubok bensőséges világát megteremtve. Itt adott koncertet október 16-án a Budapest Bossanova Quartet. A program egy igazán hangulatos latin est ígéretével várta a közönséget, akik már régebben a zalakarosi Jazz&Bor eseményen is tapsolhattak ennek a formációnak.
A zenekar állandó tagjai Hurták Gábor gitáros, énekes és Szalay Gábor gitáros. Ők egyébként duóban is fellépnek kisebb zenés helyeken. A ritmusszekcióban most Gayer Ferenc (nagybőgő) és Varga Bendegúz (dob) volt az együttes tagja. Így aztán a repertoárt áttekintve minden feltétel adott volt egy kellemes estéhez. Az andalító brazil bossa novák világa dalcentrikus és főként az énekhangra épül, így ennek előadója kulcsszerepet tölt be. Ráépül az előadás meghatározó része. Itt jött elő újra a hangosítás problémája, ami emelheti és ronthatja is egy produkció minőségét. Sajnos a Budapest Bossanova együttes közlekedési problémák miatt késve érkezett, így minimális idő jutott a hangbeállásra és a próbára.
Ez az előzmény sajnos az egész este hangulatára rányomta a bélyegét. Hurták Gábor énekhangja és összekötő szövegei alig voltak hallhatóak az erősítési problémák miatt. Szalay Gábor egyébként kiváló gitárjátéka, improvizációi csak a harmadik szám után kezdtek fesztelenné válni. Gayer Ferenc és Varga Bendegúz végig kiegyensúlyozott játékot produkált. Nagyon sajnálatos, de így keserédesre alakult ez a kamaraest, ami több tanulsággal is szolgálhat a jövőre nézve.
A másik koncerten új felállással rukkolt elő a Riverwalk Jazz Band. Az alapító Farkas Norbert bőgős és felesége, Clotile Bonner Farkas Magyarországra költözésük óta gyakran játszanak különböző klubokban és fesztiválokon. Norbi azóta többször is visszatért koncertezni New Orleansba, Londonba és Bécsbe. Új programjuk hű maradt az együttes koncepciójához, némileg kibővítve az amerikai jazz szimbolikus helyszíneivel és stílusaival. Természetesen nem vállalkozhattak arra, hogy a jazz evolúciós folyamatát végig kövessék, inkább csak felvillantották a hozzájuk közel álló stílusokat és szerzeményeket. A Nagykanizsai Honvéd Kaszinóban október 25-én tartott hangversenyen Bartha Mátyás zongorázott, Dennert Árpád klarinéton és szaxofonon játszott. A zenés utazás természetesen New Orleansból indult, követve a Mississippi partján fekvő városokat, utána Chicago, Kansas City, Texas állam és New York következett. Ilyenkor persze azonnal beugrik Miles Davis híres mondása a jazz történetéről: „A jazz történetét négy szóban el lehet mondani: Louis Armstrong, Charlie Parker.”
Farkas Norbert átkötő szövegeiben szóba jött Jerry Lee Lewis, a jazz bölcsőjének tartott Storyville és a French Quarter, Chicago, Kansas City, New York és kis kitérővel Texas is. Persze a jazz történetének nem kihagyható fejezete az ezekhez a városokhoz köthető alvilági élet és a prostitúció, de az alkoholtilalom, a speakeasy-k világa éppen úgy hozzátartozott ehhez az időszakhoz.
A repertoár a korai jazztől a chicagói jazzen át a swingig, majd végül a bebopig jutott el. A két szettből álló előadás első részében főként a jazz korai korszakából származó örökzöldek hangzottak el. Kezdésként a „The World Is Waiting For The Sunrise” instrumentális darabot adták elő trió felállásban. Ezt követően Clotile Bonner Farkas is csatlakozott az együtteshez a „Basin Street Blues” és az eredetileg népdalból keletkezett „Saint James Infirmary”, az „A Kiss to Build a Dream On” és az „It Don’t Mean A Thing” számok tolmácsolásával. Még két szám hangzott el az első blokkban, amelyek Louis Armstrong és Duke Ellington előadásában váltak sikerré. Már itt érződött az a harmonikus játék, zenei összhang, amit Bartha Mátyás zongorajátéka és Dennert Árpád klarinét- és szaxofonjátéka színesített. A multiinstrumentalista Dennert Árpádhoz közel áll a tradicionális jazz és a swing világa, és ez a különleges fémklarinéton előadott játékán érződött leginkább. Clotile Bonner Farkas előadásmódját leginkább a profizmus, a fesztelenség és a mesterkéltséget nélkülöző színpadi jelenlét jellemezte. A szünetet követően a „Kansas City Here I Come” blues alapú R&B-szám előadása következett, majd a Billie Holiday által is közkedvelt „All of Me” jazz standard. A következő két swingszám előadása is jól sikerült. A „Jive At Five” és a „San Antonio Rose” western swing is unikálisnak hatott. Persze, a műsort hallgatva eszünkbe juthattak a híres Broadway zeneszerzők is, akik közül most Irving Berlin és George Gershwin egy-egy szerzeménye került a műsorba. Számomra az újdonság erejével hatott a Riverwalk Jazz Bandtől Charlie Parker legendás bebop szerzeménye az „Ornithology”, ami a „How High The Moon” akkordmenetére épült. A koncert a „The Song Is Ended” című Irving Berlin örökzölddel zárult.
Összegezve az estét csak felsőfokon tudok róla megemlékezni. Kitűnő volt a Farkas Norbert által összeállított repertoár és annak tolmácsolása a zenekar tagjaitól. A teltházas közönség (100–110 fő) jól szórakozott a könnyed előadáson. Köszönet érte! Külön említés érdemelnek a közönségből a 30–40-es generáció tagjai, akik ismét szép számban jelentek meg. Köszönet illeti a Nagykanizsai Honvéd Kaszinó vezetőjét és munkatársait a szervezésért és Szántó Lacit a kitűnő hangosításért!
Nagykanizsa, Móricz Zsigmond Művelődési Ház, október 16., Honvéd Kaszinó, október 25.
Fotó: Halász Gyula
