fbpx
Irk Réka

Irk Réka

Alapító, webfejlesztő és -dizájner. 15 évig tanult klasszikus zenét. Szervezi tíz éve az Érdi Jazz Fesztivált, a Törökbálinti Jazz Klubot. A Harmónia Jazzműhelyben, a pénteki Budapest Jazz Clubban lévő koncertek internetes, marketinges részét szervezi. Kitalálta 2020 márciusában, hogyan lehet jó minőségű karanténkoncertekkel folytatni a műsort, majd az újabb lezáráskor, 2020 novemberétől az élő közvetítést rendezte. A közeljövő nagy terve, hogy a Nemzetközi Jazznapra Magyarország is be tudjon csatlakozni folyamatos tudósításokkal, élő közvetítésekkel. 2019-ben elindította a magyarjazz.hu szakmai portált, majd 2022-ben a Jazz.hu portált, ahol a jazz minden ágával szeretnének foglalkozni, beszámolókat, ajánlókat írni, ami nem blogként, hanem jazzről szóló hírportálként működik. 2021-ben elindította az Érdi Jazz Klubot.

Tóth Viktor tavaly szeptemberben fellépőként és zsűritagként vett részt és írt is a MagyarJazzre az ott töltött időről. Idén, mint zsűritag jutott el a jazzfesztiválra, köszönhetően a Waclaw Felczak Alapítvány támogatásának.

Három hete ért véget Érden a jazzfesztivál, ahol a nyolcéves kemény munka ebben az évben ért célba. A beszámoló szubjektív lesz, de néhány érdekes részletet is lehet majd benne találni, amit csak a szervezők ismerhetnek. A négy nap eseményeit - amennyire lehetett - tömörítettem.  Vasárnap sajnos rossz hírre ébredtünk, október 2-án elhunyt Szakcsi Lakatos Béla, aki a magyar jazzélet kiemelkedő alakja volt, Érden pedig a fesztivál utolsó előtti napján lépett fel új formációjával, ám akkor nem tudtuk, hogy ez lesz a búcsúkoncertje.

Dr. Lakatos Ágnes a Liszt Ferenc Zeneművészeti Egyetem Jazz Tanszék jazzének szakának vezetője, valamint a Bartók konzi jazzének szakának is a vezetője ma tölti be – bármennyire is hihetetlen – kerek 60. életévét. Ez alkalomból köszöntjük szeretettel!

Tálas Áront választották a legjobb jazz-zongoristának és egyben jazz-billentyűsnek is a MagyaJazz olvasói a többezer szavazatos megmérettetésen. A héten, pénteken a Magyar Zene Házában készül különleges fellépésre.

Miho Hazama, a Japanese-born, New York-based conductor, is being hailed as a worthy successor to Grammy Award winners Maria Schneider and Jim McNeely. Hazama with the world-famous Dutch band Metropole Orkest will make her debut in Hungary on September 16 at the Müpa.

Miho Hazamát, a Japánban született New Yorkban élő karmestert úgy emlegetik, mint méltó utóda a Grammy-díjas Maria Schneidernek és Jim McNeelynek. Hazama, a holland világhírű zenekar, a Metropole Orkest vendégkarmestereként mutatkozik be Magyarországon szeptember 16-án a Müpában.

A Magyar Zene Házában mutatja be László Attila legújabb zenekara, a László Attila Fusion Circus a júniusban megjelent, és a koncertre fizikai példányban is elkészülő lemezét.

Óriási jazzforgatag várta a Kecskemétre látogató közönséget augusztus 4. és 7. között a Jazzfővárosban.
Sztárvendégként Gunhild Carling multiinstrumentalista zenész koncertezett többször, ráadásul a családjával. A zenész famíliát a Covid alatti lezáráskor heti többször is láthattuk online, folyamatosan szórakoztatták követőiket, és ez a mai napig megmaradt. (Ez az interjú a fesztiválra készült, de az internet rejtelmeinek köszönhetően csak most jelenhetett meg.)

Januárban a Magyar Jazz Szövetség zsűrije Sárközi Edinát választotta az év fiatal jazz-zenészének. Az énekesnő idén végzett a Bartók konzervatóriumban, Budapesten. Augusztus 28-án pedig a Magyar Zene Házában lép fel zenekarával, a Sárközi Dina Quintettel.

A nagy fesztiváloknál már több éve kérdés, miért van a nevükben a jazz, ha a fellépők többségének köze sincs a jazzhez. Legtöbbször az a válasz, hogy hajdanán még jazz-zene volt túlnyomóan a programban, ami időközben változott mindenfelé stílusra. Paloznakon is így lehetett, de mára lassan elfogytak a jazzt játszó fellépők, vajon azért, mert a kereslet megváltozott időközben. De ne legyünk borúlátóak, hiszen idén is kaphattunk igazi vérbő jazz-zenét is.

Jazz koncertek - Jazz Concerts in Hungary

H K Sze Cs P Szo V
1
2
3
4
5
6
7
8
9
10
11
12
13
14
15
16
17
18
19
20
21
22
23
24
25
26
27
28
29
30
© 2019-24 MagyarJazz / Jazz.hu szakmai jazzportál, szeretett műfajunk, a JAZZ szolgálatában. All Rights Reserved. • Készítette és kiadásért felelős személy: Irk Réka • Kiadó: Jazzponthu Kulturális Alapítvány • 1122 Budapest, Maros u. 28. • Adószám: 19345684-1-43
Az alapítványnak adományt az alábbi bankszámlára köszönettel fogadjuk: 10700770-73692180-51100005