fbpx
Irk Réka

Irk Réka

Alapító, webfejlesztő és -dizájner. 15 évig tanult klasszikus zenét. Szervezi tíz éve az Érdi Jazz Fesztivált, a Törökbálinti Jazz Klubot. A Harmónia Jazzműhelyben, a pénteki Budapest Jazz Clubban lévő koncertek internetes, marketinges részét szervezi. Kitalálta 2020 márciusában, hogyan lehet jó minőségű karanténkoncertekkel folytatni a műsort, majd az újabb lezáráskor, 2020 novemberétől az élő közvetítést rendezte. A közeljövő nagy terve, hogy a Nemzetközi Jazznapra Magyarország is be tudjon csatlakozni folyamatos tudósításokkal, élő közvetítésekkel. 2019-ben elindította a magyarjazz.hu szakmai portált, majd 2022-ben a Jazz.hu portált, ahol a jazz minden ágával szeretnének foglalkozni, beszámolókat, ajánlókat írni, ami nem blogként, hanem jazzről szóló hírportálként működik. 2021-ben elindította az Érdi Jazz Klubot.

Jazzben sokszor írjuk, hogy megismételhetetlen, ezért is érdemes élőben meghallgatni, megnézni egy-egy koncertet. Annyi mindennek kell összeállnia egy-egy kiemelkedő koncerthez, leginkább, hogy a pódiumon lévők megértsék és becsüljék egymást, hogy jókedvűek legyenek a fellépők, ami kihatással van a közönségre is, hogy a hang majdnem tökéletes legyen, hogy a hallgatók ott legyenek a zenészekkel együtt lélekben is, egy hullámhosszon. Az már csak hab a tortán, ha a legjobbak közül gyűlnek össze páran.

Köszöntjük ezen a kerek évfordulón Bokros Lászlót, aki ma lett ötven éves. Neve ismerős lehet majdnem minden jazzt kedvelőnek, aki a Jazzyt is hallgatja, mert a jazz-zenészeket egy héten háromszor is megkérdezi koncertjeikről, újdonságokról ad hírt és önkéntes menedzsere ily módon a magyar jazzélet szereplőinek.

Borbély Mihály zenekara szerdán ad lemezbemutató koncertet az Opus Jazz Clubban.

Idén lett Gyárfás István 60 éves, és ahogy lenni szokott, januártól decemberig ünnepeljük. Ekkora szülinapi bulija talán még nem volt, mint ami december 11-én, vasárnap saját „otthonában”, a Jazzpresszóban lesz.

Ismét megjelent egy remekmű Oláh Szabolcs jazzgitáros szerzeményeiből, The Silent Call a lemez címe.

Tegnap este adták át a Junior Prima díjakat zeneművészet kategóriában. Tavaly ketten, Egri János Jr. és Oláh Kálmán Jr. vehették át a díjat jazz-zenészek közül, idén Horváth Balázs érdemelte ki a díjat.

Palágyi Ildikó és Neumann Balázs is az új lemezének bemutatójával debütál a Liget új intézményében.

Új lemezük kapcsán kérdezem azt a gitárművészt, aki a klasszikus, kortárs és a jazz-zenében is alkot maradandót, és aki évtizedek óta zenei társa közös elhivatottságukban, az ütőhangszeresek mindentudóját, Major Balázst, akiket nagyobb figyelem kísér külföldön, mint hazánkban.

Másfél órás showt kapott a Művészetek Palotájába látogató közönség november 7-én, ami Jacob Colliernek idén már a hetvenötödik fellépése volt. A sextet csodát művelt a színpadon.

Pozsár Eszterrel májusban készült legutóbb interjú, mégpedig a fuvola szvitje kapcsán. Most pedig duó lemezt jelentet meg a Free Style Orchestra vezetőjével, Nagy Jánossal.

Jazz koncertek - Jazz Concerts in Hungary

H K Sze Cs P Szo V
2
Dátum : 2019. május 2.
3
Dátum : 2019. május 3.
5
Dátum : 2019. május 5.
14
Dátum : 2019. május 14.
15
Dátum : 2019. május 15.
17
Dátum : 2019. május 17.
18
Dátum : 2019. május 18.
25
Dátum : 2019. május 25.
30
Dátum : 2019. május 30.
31
Dátum : 2019. május 31.
© 2019-24 MagyarJazz / Jazz.hu szakmai jazzportál, szeretett műfajunk, a JAZZ szolgálatában. All Rights Reserved. • Készítette és kiadásért felelős személy: Irk Réka • Kiadó: Jazzponthu Kulturális Alapítvány • 1122 Budapest, Maros u. 28. • Adószám: 19345684-1-43
Az alapítványnak adományt az alábbi bankszámlára köszönettel fogadjuk: 10700770-73692180-51100005