Péch Lóránt, az LFZE  zeneszerzés szakos hallgatója nevét eddig leginkább a tanszéki vizsgákról tudósító beszámolókból ismerhettük, de a fanatikusabb koncertlátogatók tudják, a fiatal zongorista a Budapest Jazz Club LFZE Open Jam sorozatában is bemutatkozott tavaly alakult triójával, melyben akárcsak a Liszt Ferenc téren, Suke Sándor bőgőzött, és közülük eddig a legismertebb, a már több formációban feltűnt Fazekas Tamás dobolt.

Elsőként McCoy Tyner 1967-ben, a Joe Henderson, Ron Carter, Elvin Jones felállású kvartettel felvett Real McCoy lemezen megjelent „Passion Dance” című szerzeményét játszották, amely később, az 1978-as tokiói koncertlemezének címadója lett. Ez utóbbin trióval játszott Tyner, társai Ron Carter és Tony Williams voltak, és Lórántot is inkább ez a verzió ihlette. A továbbiakban az ő szerzeményeit játszották, de a vége előtt egy Michel Petrucciani feldolgozás is a repertoárba került.

Bár nem Péch Lóránt nyerte a tavalyi Zeneszerző és Hangszerelő Versenyt, a döntőben Oláh Krisztián és Kormányos Gergő mögött végezni szép sikernek számít, és a téren hallottak is igazolták zeneszerzői és zongorista tehetségét. A jazz hagyományait tiszteletben tartó, a fősodorba frissességet vivő trió egyre többeket késztetett megállásra és ragadott magával, a délután fél hattól alakulgató kör a zenekar körül egyre jobban feltöltődött.

A tavalyi fesztiválon zenekarával a Fonóban emlékezetes koncertet adott olasz szaxofonos, Enzo Favata is kilátogatott a térre, és érdeklődve figyelte a fesztivál épp pihenőt tartó operatőre és fotósa, Kleb Máté társaságában a fiatalok játékát. Favata egyébként két nappal később, kedden az Olasz Intézetben lépett fel, és mint később kiderült, a tér más pontján állt szardíniai társaival érkezett.

A fiatalok boldogan fogadták a tapsokat, bizonyára a jövőben még sokat hallunk róluk. Koncertjük alatt a nézőszám egyre nőtt, és lenyűgözték az inkább az este hétkor kezdődött Batyu/ Borbély/ Lőrinszky trióra kíváncsiakat is. A táncházak indulásakor feltűnt, számos díjjal elismert néptáncművész, koreográfus, Farkas Zoltán „Batyu”, Szabados György zenei műhelyében 1975-től 90-ig másfél évtizedet töltött, a Filharmónia, a Vienna Art Orchestra tagjaként, szólistaként is rangos díjakat elnyert nagybőgőművész, Lőrinszky Attila és Borbély Mihály a Kárpát-medence kincseiből merítő zenéjükkel igazi fiesta hangulatot teremtettek. A repertoárt a koncert előtti pillanatokban Misi kérésemre gyorsan megmutatta, aztán bele is kezdtek, és egyből megdobbantották a szíveket. A felkonferálás során elhangzott, agrár jazzt fogunk hallani, amely talán ilyen címszóval kerül majd az új lexikonokba is.

Mikor a színpad hátsó sarkánál álló Tóth Ildikó "Fecske" is felperdült férjéhez, a bátrabbak is táncba kezdtek, a többiek ütemesen tapsolva kísérték őket. A gardon, a dob ritmusaira dobogtak a lábak, emelkedtek ég felé a kezek, táncra hívott a szaxofon, a tárogató, a bőgő hangja. Ámulva figyeltük Lőrinszky Attila csodálatos szólóját, hogy aztán újra eltáncoljunk Gyimes, Moldva és Palócföld felé. A sokszínű, egymástól távoli helyekről érkező közönség eggyé vált, a zene összehozott mindenkit. Eufória, boldog mosoly, vastaps.

Tapsoltak Favata különleges keddi koncertjén fellépő szárd énekesek is, akiket a ráadásban Kleb Attila gyors egyeztetésének köszönhetően Borbély Misi színpadra is szólított. A szardíniai népdalhoz a magyar trió kezdett szép lassan kíséretet adni, aztán miután ráéreztek egymás lelkére, bátrabban szóltak, az énekesek is vették a lapot, és újabb fantasztikus pillanatokat élhettünk át, még azt sem sajnáltuk annyira, hogy Favata nem hozta magával a térre szaxofonját.

A jazz hangszere, a szaxofon, a gyimesi népzene hangszere, a gardon, a klasszikus, a jazz és a népzene hangszere, a bőgő, csodálatosan illeszkedett, összeolvadt a Szardínia népdalával. Vasárnap a Liszt Ferenc téren összegyűlt sok nációval együtt Európában érezhettük magunkat. Felemelő érzés volt.

Jazzfest Budapest, Liszt Ferenc tér, 2024. május 12.

 Fotó: Somogyvári Péter