fbpx

Mary Stallings – Songs Were Made To Sing (2019)

2021. december 08.

Még a covidkorszak előtt jelent meg ez a lemez, de egy különleges aktualitás adja, hogy most mutassuk be. Mary Stallings december 9. és 12. között a Dizzy’s Club színpadán lép fel, és Emmet Cohen triója kíséri, aki a modernkori jazzreneszánsz legimpulzívabb zongoristája. Hogy miért, azt az Emmet Place című zseniális sorozatában (nemrég pedig a BJC-ben is) megmutatta.

S mivel a Lincoln Center emeletén található koncertterem elég eredeti színpadképpel rendelkezik (a háttérben az üvegtáblák mögött ugyanis Manhattan és a Central Park látható), a tervezett streamelt közvetítésnek köszönhetően nemcsak a muzsikát (Mary Sallings, ének, Emmet Cohen, zongora, Russell Hall, bőgő, Kyle Poole, dobok), de a látványt is megcsodálhatja, aki rászánja az idejét. A műsor gerincét ugyanis ez a lemez adja majd.

Ha létezik pálya, ami minden konvenciónak ellentmond, akkor a San Franciscóban született énekesnőé az. 1961-től ismerjük a pályáját, mikor a vibrafonos Cal Tjader zenekarában énekelt és rögzített lemezt. Az 1960-as évek elején egy este Dizzy Gillespie felhívta a közönség soraiból a színpadra énekelni, ami olyan jól sikerült, hogy a Monterey Jazz Fesztiválon már velük lépett fel. 1965-ben a Dizzy Gillespie Banddel turnézott Dél-Amerikában, majd Billy Eckstine-nel elmerészkedett Nevada kaszinóiba, ami már akkor sem a nyeretlen kétévesek terepe volt. Aztán négy évig a Count Basie Big Band tagjaként Európa koncerttermeiben állt pódiumra, az akkor rögzített lemezeiken ő a vokalista. Majd az 1970-es évek elején Stallings jószerivel visszavonult a zenéléstől, csak Kaliforniában vállalt fellépést. Az a keménység hiányzott belőle, ami Billie Holiday-t, Vaughan-t és McRae-t is jellemezte. A színpadi karrierhez nem volt elég, ha pompázatos ibolya vagy repkedő angyal tud lenni valaki, a cápák kérlelhetetlen és konok keménysége kellett hozzá. A döntését később így magyarázta meg: „Bár előadóművész voltam, és szerettem a színpadot, nagyon csendes voltam, sőt félénk. Talán nem voltam kész arra, hogy vállaljam a felelősséget”. Stallings döntött, felnevelte a lányát, Adrianát, és sikeres divattervező lett. Nem vállalta a monstre világkörüli turnékat, és a fesztiválok közti zarándoklást.

Csak 1990-ben tért vissza a hangstúdiókba és a színpadokra. Elkészült többek között a Manhattan Moods (1997), a 2001-es Mary Stallings – Live At The Village Vanguard után pedig a New York Times úgy vélekedett: „talán a legjobb jazzénekes ma”. Meg is kapta a 2006-os San Francisco Jazz Beacon díjat. A But Beautiful (2013) után pedig itt van a legutolsó lemezanyag, amit most ajánlok önöknek: a Songs Were Made to Sing. Ennek az életnek a tapasztalatairól szól az album, melynek címét lazán úgy is fordíthatjuk: ezt pont nekem írták. 13 dal szerepel a lemezen. „Előfordul, hogy a szívedben és az elmédben érzel dolgokat, de nem találsz rá szavakat, hogy elmondd őket. Olyan dalokat válogattam tehát, amelyek rólam szólnak, és elmesélem velük a történetemet” indokolja Stallings. Egy élettörténet dalokban elbeszélve. Standardhoz pedig csak akkor érdemes nyúlni, ha olyasmit tud hozzátenni az előadó, ami hangzásban és jelentésben újdonság. A lemez sikeréhez persze kellenek David Hazeltine zongoraművész remek hangszerelései, és hogy olyan zenészek működnek közre, mint például a SF Bay Area trombitása, Eddie Henderson.

Mary Stallingset szeretik ma úgy emlegetni, hogy ő teremtette meg San Francisco Fillmore kerületében a „Harlem of the West”-et. Mit ajánlok Stallings Gyűjteményből meghallgatásra? Oliver Nelson „Stolen Moments”-ét feltétlenül, meg a Carmen McRae-t idéző „Lover Man”-t is érdemes többször meghallgatni. Már említettem, hogy itt a szövegek is nagyon fontosak, mint például a „Third Time is the Charm”, a „When I Close My Eyes” vagy Tadd Dameron „Lady Bird”-je esetében. Horace Silver Soul Mates-jét azért, mert kapott egy sajátos latinos interpretációt. Meghallgathatjuk, mennyire másként szól a Nyugat Harlemében „Round Midnight”, és a gyönyörű blues, a „Blue Monk”.

Tudva, hogy a Dizzy’s Club színpadán mi készül, hallgathatjuk úgy is a lemezt, főleg ha szeret valaki a hangszerelésre is figyelni, hogy mit kezd ezzel az anyaggal majd az ötletekből kifogyhatatlan Cohen. December 9-én kiderül.

 

Songs Were Made To Sing
Előadó: Mary Stallings
Kiadó: Smoke Sessions Records
Megjelenés éve: 2019

 

Zenészek:

Mary Stallings, ének
Eddie Henderson, trombita
Vincent Herring, alt- és tenorszaxofon
David Hazeltine, zongora
David Williams, bőgő
Joe Farnsworth, dobok
Daniel Sadownick, ütőhangszerek

 

Trackek:

  1. Stolen Moments 5:07
  2. Lover Man 4:28
  3. Blue Monk 6:25
  4. Ill Wind 7:14
  5. While We're Young 4:41
  6. Lady Bird 6:08
  7. When I Close My Eyes 3:36
  8. Prelude to a Kiss 3:59
  9. Third Time is the Charm 3:32
  10. 'Round Midnight 5:12
  11. Soul Mates 5:34
  12. Give Me the Simple Life 4:12
  13. Sugar 5:14

 

 

 

 

Jazz koncertek - Jazz Concerts in Hungary

H K Sze Cs P Szo V
20
Dátum : 2020. márc. 20.
23
24
25
26
27
28
29
30
31
© 2019-24 MagyarJazz / Jazz.hu szakmai jazzportál, szeretett műfajunk, a JAZZ szolgálatában. All Rights Reserved. • Készítette és kiadásért felelős személy: Irk Réka • Kiadó: Jazzponthu Kulturális Alapítvány • 1122 Budapest, Maros u. 28. • Adószám: 19345684-1-43
Az alapítványnak adományt az alábbi bankszámlára köszönettel fogadjuk: 10700770-73692180-51100005