fbpx

Jacob Young – Mats Eilertsen – Audun Kleive : Eventually

2023. augusztus 15.

Belátom, hogy már éppen elég alkalommal emlékeztettem olvasóinkat arra, hogy az ECM kiadó hány remek gitárművészt szerződtetett az elmúlt évtizedek során John Abercrombie-től Dominic Millerig (köztük két magyar művészt – Snétberger Ferit és Boros Zsófit – is). És itt van a húrok norvég varázslója, Jacob Young (1970), akinek ez már a negyedik albuma az ECM-nél, de a recenzor töredelmesen bevallja, hogy most találkozik először művészetével.

JACOB  YOUNG – MATS  EILERTSEN – AUDUN  KLEIVE:  EVENTUALL

A már ötvenen is túl lévő Young tehát norvég gitárművész, zeneszerző, hangszerelő és zenekarvezető. Oslóban és New Yorkban tanult zenét, de hazájába visszatérve elsősorban otthon és az európai „hadszíntéren” működik. Debütáló lemeze még 1995-ben jelent meg This Is You címmel norvég szextett formációjával, majd ezt követte a Pieces of Time két évvel később. 2001-ben a Glow c. lemezét tizenkét muzsikusból felálló kis big banddel készítette, majd egy évre rá szenzációt keltett Karin Kroggal, a neves énekesnővel készített duo-albumával.

Mint említettem, az ECM-nél ez a negyedik lemeze. Nem túl sűrűn jelennek meg albumai: az Everything Falls 2002-ben, a Sideways 2007-ban, a szellemes című Forever Young 2014-ben, a most tárgyalandó Eventually pedig az idén látott napvilágot. Érdekes, hogy Jacob Young ECM albumainak sorában ez az első trió formációban rögzített albuma.

Azt ma már aligha kell bizonygatni, hogy az európai jazzművészek semmivel sem maradnak el amerikai társaik mögött, ha úgy tetszik – a „világszínvonalat” képviselik. Ezt meggyőzően bizonyítja ez a három norvég muzsikus is. A bőgős Mats Eilertsen (1975) hat saját albummal dicsekedhet és számos lemezen volt sideman. Young három korábbi ECM albumából kettőn ő volt a basszer. A trió „veteránja” az 1961-ben született Audun Kleive öt saját nevén megjelent lemezalbuma mellett közel száz(!) skandináv jazzlemezen biztosította a ritmushátteret.  

Ahogyan az ma már szinte elvárás, minden számot Jacob Young jegyez.  Szerencsére ebben az esetben nem az említett elvárás a lényeg, hiszen valóban avatott komponista játssza el legfrissebb szerzeményeit. Young melodikus vénája erősen érvényesül, az első, egyben címadó szám a szépsége révén megalapozza az egész lemez hangulatát. A bőgő szinte szólószerepet kap az indulásnál, de az egész produkció három egyenrangú és egyenértékű művész csodás együttműködése. Lényegében ez folytatódik a többi tételnél is, a bőgőjáték az egész lemezen csaknem azonos szerepet kap, mint a gitár. (Szinte azonnal a közelmúlt nagy élményére emlékeztet, amikor a Magyar Zene Házában Bill Frisell és Thomas Morgan duókoncertjét élvezhettük ez év április 27-én…)

A dobos pedig azt a szenzitív játékot nyújtja, amely csak a legnagyobbakra jellemző (pl. Joey Barron), akik képesek kontroll alatt tartani magukat (és a hangszert) annak érdekében, hogy ne rontsák el egy ilyen lírai játék intimitását.

Csak ilyenkor érzi a lemezajánló, hogy milyen nehéz zenéről írni, és persze lehetetlen visszaadni azt az élményt, amit egy koncert vagy egy lemez nyújt. Szívből ajánlom az albumot mindenkinek (akár kezdő jazzbarátoknak is), nem tipikus ECM  lemez, jelentsen ez bármit is.  Végül még szokásos óhajomat is ideírom: az őszi idényben jó lenne ezt a remek triót hazai színpadon látni-hallani!

 

JACOB  YOUNG – MATS  EILERTSEN – AUDUN  KLEIVE:  EVENTUALLY        (ECM  Records/Hangvető, 2023)

 

  1. Eventually                               6:15
  2. I Told You in October                4:20
  3. Moon over Mano                     5:50
  4. One for Louis                          5:45
  5. Schönstedttstrasse                  5:01
  6. Northbound                            3:17
  7. The Dog Ate My Homework     2:54
  8. The Meaning of Joy                 4:02
  9. Inside                                    5:18

Minden szám szerzője Jacob Young

 

Közreműködnek:

Jacob Young        gitár
Mats Eilertsen    nagybőgő
Audun Kleive       dobok

 

 

Jazz koncertek - Jazz Concerts in Hungary

H K Sze Cs P Szo V
1
2
3
4
5
6
7
8
9
10
11
12
13
14
15
16
17
18
19
20
21
22
23
24
25
26
27
28
29
30
© 2019-24 MagyarJazz / Jazz.hu szakmai jazzportál, szeretett műfajunk, a JAZZ szolgálatában. All Rights Reserved. • Készítette és kiadásért felelős személy: Irk Réka • Kiadó: Jazzponthu Kulturális Alapítvány • 1122 Budapest, Maros u. 28. • Adószám: 19345684-1-43
Az alapítványnak adományt az alábbi bankszámlára köszönettel fogadjuk: 10700770-73692180-51100005