Pintér Zoltán azt mondja magáról, hogy későn érő típus, ehhez képest már 5 évesen versenyt nyert. Majd a klasszikus zene után már 11 évesen Dr. Garay Attilához járt 7 éven keresztül, hogy a jazz világába is betekintést nyerjen. A Zeneakadémián Gonda János és Binder Károly növendéke volt.

Pintér Zoltán kérdeztem az eddigi 50 évről és az izgalmasnak kinéző születésnapi koncertjéről.

• MagyarJazz: Mi térített el a klasszikus zongorázástól? Hogyan kerültél Dr. Garay Attilához? Mikor dőlt el végérvényesen, hogy jazz-zongorista leszel?
• Pintér Zoltán: Valójában semmi sem térített el a klasszikus zongorázástól. Az akkori tanárnőm Schichtanz Lórántné (Elli néni) arra a következtetésre jutott, hogy én egy nagyon lusta gyerek vagyok. Szükségét érezte, hogy valami kihívást keressen számomra – tudni kell, hogy nagyon hálás vagyok minden egyes szaváért, és nagy részben neki köszönhetem azt, amivé váltam (ha ez nem is mindig örömteli másoknak). Ezt követően még nagyon sokáig jártam hozzá is. De akkor is neki lett igaza! Egy kihívással találtam magamat szemben olyannyira, hogy 11 évesen nem mertem bemenni Garay Attila óráira, és 3 hónapra el is tűntem. Azt az immár nagyon egyszerű dolgot sem tudtam megérteni, hogy a korábban alkalmazott zeneelméletet mostantól nekem kell a gyakorlatba átültetnem. Rajtam áll, hogyan fognak megszólalni a zenei gondolatok. Igazából a stílusváltáson kívül csak annyi történt, hogy nem volt leírva fekete pöttyökkel a zongorán lejátszandó fehér billentyű. Minden a kezemben, a fejemben volt, de nem tudtam hozzáférni a tudáshoz. Miután ismét bejártam az órákra, újult erővel vetettem bele magamat a munkába, mert akivel együtt kezdtem, jelentős előnyre tett szert, amit én nem igazán vettem jónéven. Igazából nem is értem, hogy miként lettem jazz-zongorista. Én, egy racionálisan, logikusan és eléggé mereven gondolkodó ember vagyok – ami ellen folyamatosan harcolok, és a jazz nagy segítségemre van. A jazz műfaja megköveteli a rugalmas gondolkodást. Adva vannak az eszközök: a ritmus, a periódus, a téma, a harmóniamenet. Ezeket a dolgokat oly módon kell felhasználni, a személyiségünkkel összevegyítve, hogy egy olyan zenei „közeget” alkossunk meg, amely eltér mindenki mástól. Úgy érezzük jól magunkat a színpadon, hogy az a közönségnek is maradandó pozitív élmény legyen.
  Visszatérve a klasszikus zenéhez. A jazz műfajára úgy tekintek, mint a klasszikus zene egy lehetséges evolúciós előre lépésére (ezt nem fejtem ki jobban, ez egy másik történet). A lényeg, hogy a klasszikus zene iránti szeretetem nem múlt el. A klasszikus zene elemeit a mai napig használom. Valamint elég sokat foglalkozom mostanában J. S. Bach zongoradarabok gyakorlásával. Azt gondolom, ezekkel a saját zeneiségemet tudom fejleszteni.
  Az imént szóba hoztam, hogy nem mertem elmenni Garay Attila óráira. Nos, igazából eléggé féltem tőle. Egy hatalmas ember volt számomra (minden tekintetben). Ez csupán azért fontos, mert neki köszönhetem azt, hogy jazz-zongorista lettem. Hatalmas élményt jelentett számomra a zongorázása, a játéka ötletessége, lüktetése. Sokszor előbb mentem be az óráira, vagy tovább maradtam, csak hogy hallgathassam. A félelmem viszont nem volt alaptalan, mert az egyik órán felzongorázott valamit „kazettára”. Eközben hárman is körülálltuk és élvezettel hallgattuk a játékát. A zongorázást hallgatva többször is összenéztünk, hogy a többiek is ugyanúgy hallják-e a zseniális zongorázást? Mivel ez pont az én órámon történt, én kaptam a hatalmas fejmosást: „Ezt neked játszom! Miért nem figyelsz…!?”, és ez rajtamaradt a kazettámon. Ezt a felvételt – ami akkor szörnyűnek hangzott –  nagyon sokáig őrizgettem, amíg nem jöttek divatba a CD-k. Sajnos már nincs meg, pedig sokszor elővenném nosztalgiából.

• MagyarJazz: A diploma után milyen zenekarokban játszottál? Ezekről mondanál egy-két történetet?
• Pintér Zoltán: Fiatalon az ember annyi zenekarban játszik, ahányban csak lehet. Ezzel a mostani fiatalok is így vannak. De lehetőség szerint én is szeretek a nagyokkal való együtt játékról mesélni. Ha egy-két történetet kértél, akkor legyen kettő.
  Az egyik sztori a Babos Gyuszival esett meg. Amikor bekerültem a jazztanszakra, és jöttek a tanszaki bemutatók, a Gyuszi többször is elismerően rám nézett, de néhányszor odaszólt: „Jól van Zolika!”. Azt gondoltam – amellett, hogy nagyon jól esett a dicsérete – pontosan tudja, ki is vagyok valójában. Legalább is a „Zolika” nekem erre utalt. Egy alkalommal, a Jazztaurant megnyitóján egy-két számban együtt játszottunk, – talán a Kőszegi Imre dobolt és a Torma Rudi bőgőzött – látszott rajta, hogy jól érzi magát. Csak remélni tudtam, hogy én is szerepet játszom ebben. A második számban a gitárszóló alatt nagyon nézegetett felém, azután odakiáltott: „Állj ki!” Na, akkor egy világ omlott bennem össze, de mindenki nyugtatott, hogy ne vegyem annyira a szívemre a dolgot. A Gyuszi az a típusú gitáros, aki nem szereti, ha harmóniahangszer kíséri. Néhány évvel később kávézgatunk az Oktogon kávézó teraszán. A jellegzetes hangján odaszólt nekem a Gyuszi: „Zolika! Tudod, hogy egy nagyon süket gyerek vagy? Hát nem mondod, kinek a fia vagy?” – Most már elárulom. A Gyuszi általános iskolai osztálytársa volt az apukámnak, a velem kapcsolatos emlékei mindössze kétéves koromig voltak hitelesítve. Ekkor felértékelődött bennem a jazztanszakon elhangzott dicsérő szavak. Az „Állj ki!” felszólítás jelentéktelenné vált. Ezt követően a közös bulikban ezt a felszólítást nem is használta velem kapcsolatba. Helyette a „Ne zongorázz” és a „Hagyd abba” szófordulatot használta.
  A másik történet a Pege Aladár quartet időszakából való. Ebből a zenekarból kikerült zenészek nagy részére leginkább a panaszkodás volt a jellemző. Én nem tartozom ezek közé. Volt néhány csörte az Ali bácsi és közöttem, de ha valaki ismer az tudja, hogy meg tudom magamat védeni, ha szükséges. Persze a Kollmann Gabi, a Pusztai Csabi, és néhány esetben a Sramkó Jancsi igazán jókat derültek az eseteken. A történetem lényege nem a szóváltásokról szól. Azt gondolom, az Ali bácsi kifejezetten élvezte ezeket a szituációkat (főleg, ha állja valaki a sarat). Jó néhány esetben jókedvű nevetésbe torkollott a vita. Értékelte, hogy trükkös visszavágásokkal tompítom egy esetleges vita kialakulását. Ráadásul fejből játszottam az összes kompozícióját. Igazából gördülékenyen mentek a dolgok. Viszont volt egy eset, ami igazán meglepett, amikor lecseréltem az akkori autómat egy másikra, egy – a másik örömének – őszintén örülni tudó emberrel találtam magamat szemben. Azt hiszem sokan türelmetlenek voltak vele szemben. Összességében én pozitív élményként emlékszem vissza ezekre az időkre. Mindössze azt nem tudta elviselni tőlem, hogy nem mentem fel érte a Rózsadombra a szakadó hóban, az új autómmal…

• MagyarJazz: Melyik az a stílus, ami a leginkább közel áll hozzád és miért?
• Pintér Zoltán: Személy szerint legjobban a JÓ sztenderd muzsikát kedvelem. Véleményem szerint, az igazi jazz muzsikus abban mutatkozik meg, hogy mennyire szereti a jazz sztenderdek világát, és hogyan beszéli ezt a közös nyelvet. A jazz sztenderd az az univerzális nyelv, amelyet az egész világon beszélnek. Ezen belül is a mainstream és a be-bop a kedvenc műfajaim. Talán nem lepek meg vele senkit, hogy Keith Jarrett zongorajátéka dobogtatja meg legjobban a szívemet. Számtalan műfajt követően visszatért a gyökerekhez. Sztenderdeket játszik immár négy évtizede. Ez a fajta jazz muzsika, ami egész életem folyamán inspirált. Valójában a jazz minden stílusirányzata magával tud ragadni – igen a free jazz is – ha végig tekintünk a világ nagy jazz-zenészein, mindegyik felülmúlhatatlanul játszik sztenderdeket, és élvezi a sztenderdek által biztosított kommunikációt. Ezeknek a muzsikusoknak a saját kompozícióit is átjárja a jazz. A sztenderdek a kifejezés eszközei, a zenész pedig a sztenderdek által fejezi ki önmagát. Nem tartják a sztenderdeket unalmasnak, mert az csak annyit jelent, hogy elfogyott a mondanivaló.

• MagyarJazz: A Magyar Jazz Szövetség elnökségi tagjai is voltál 4 évig. Az ötleted alapján hoztátok létre a nagysikerű Az Év Fiatal Jazz-zenésze versenyt. Miért volt fontos számodra, hogy a fiatalokat felkarold?
• Pintér Zoltán: Amikor bekerültem az elnökségbe, azt a feladatot kaptam, hogy találjak ki magamnak egy projectet, pénz nincs…! Amint hazaértem, néhány perc után kezdett is kialakulni egy verseny körvonalai, de a kihívást az jelentette, hogy ne egy átlagos versenyt hozzak létre. A különböző élményeimet, emlékeimet próbáltam beleszőni a verseny menetébe. Amit mindenek felett nagyra tartok, ha valaki a tehetsége mellett még tanul is. Mindig lesz valami, amivel többé tehetjük a tudásunkat. A zene is olyan, mint minden más. Egy többoldalú érme. Az egyéni játék, a közös játék, a zene- és a jazzelmélet, zene- és jazztörténet, a hangszerelés. Ezen dolgok megismerését, mint lehetőségek felfedezését, nagyon fontosnak tartom a művész fejlődésében. Ezekkel elsőként a zeneiskolákban ismerkedhetünk meg.
  2006-ban egy olaszországi versenyen vettem részt, ahol a szakmai zsűri díját nyertem el. Ezen verseny döntőjének a menetét másoltam le. A zsűri egy része, együtt játszott a döntősökkel. A korábban már említett idősebb zenészekkel való együttjáték élményét, izgalmát is szerettem volna továbbadni. Ezért mi nem csak a döntőben játszunk együtt a versenyzőkkel, de egy éven keresztül a győztesek közös koncerteken vehetnek részt idősebb jazz muzsikusokkal. Bízom benne, hogy nekik is hasonlóan nagy élményt jelent ez, mint annak idején nekem jelentett.
  Az iskolák többi növendékei, a közönségdíj, valamint a közönség becsalogatása, egy közös feladatban összpontosul. Az egy iskolán belüli növendékek egy közösséget alkothatnak, így a közönségdíj egyfajta vetélkedés is az iskolák között. Ezért is díjazzuk a győztesek iskoláit is. Ebben az esetben az is fontos szerepet játszik, hogy a diákok találjanak egy közeli jó példát, amit követhetnek.
  Természetesen az sem utolsó szempont, hogy a verseny, vagy a későbbi koncert helyszínek is profitáljanak. A közönségdíj ebben is nagy szerepet játszik. Találjanak egymásra a közönség és a győztesek. Talán követik a győztesek pályafutását úgy, hogy elmennek a koncertjeikre személyesen.
  Mindez a Magyar Jazz Szövetség égisze alatt zajlik.

  Nagyon fontosnak tartom, a JAZZ nem egy hóbort, egy divatjamúlt stílus.

  Meg kell ismertetni a fiatalokat azzal, hogy hol találkozhatnak hasonló érdeklődésű emberekkel, ki tud tenni a jazz műfaja iránt, és mit tehetünk magunk is a jazz megóvásában, népszerűsítésében.

• MagyarJazz: Rátérve a születésnapi koncertedre, igazán tetszetős névsor alakult ki. Tudom, milyen nehéz volt a koronavírus járvány miatt az egész szervezés. Mi alapján válogattad össze a fellépő zenészeket?
  Balázs Elemér, Bágyi Balázs, Berkes Balázs, Elek István, Gayer Ferenc, Gyárfás István, Kollmann Gábor, Kőszegi Imre, Lakatos Pecek Krisztián, László Attila, Oláh Péter, Orbán György, Pocsai Krisztina, Pusztai Csaba, Raboczki Balázs, Richter Ambrus, Weszely János, Zana Zoltán
• Pintér Zoltán: Valóban sikerült összehozni egy szenzációs névsort. Ráadásul már a második alkalommal. Az első alkalom június 4-e lett volna, – közvetlenül a születésnapom után – de sajnos a vírus mellett egyéb problémákkal sem sikerült megküzdenem. Maga a szervezés, már tavaly júliusban megkezdődött. A résztvevők felkérése, a dátum kiválasztása stb. Ha lesz tortám, egy 60-as gyertya fog rajta égni.
  A koncerten hét formáció fog fellépni, ebből mindösszesen egy olyan van, amely kifejezetten a születésnapom alkalmából áll össze. Ezt a formációt nevezzük el All Star Band-nek (Berkes Balázs - Gyárfás Pisti - Kőszegi Imre - László Attila). Számos zenekart, barátot nem tudtam meghívni, mivel a többi hat formáció jelenleg is létező zenekar, vagy éppen akkor fog debütálni. Ezért nincs lehetőségem olyan kiváló zenészeket meghívni, akiknek egyébként itt lenne a helye, mivel mindig fantasztikus zenei élményem volt velük a közös koncerteken.

• MagyarJazz: Beavatod az olvasókat, milyen formációkat hallhatnak a koncerten? Két és fél óra alatt lezongorázod az egészet (be tudjátok osztani úgy, hogy 11-re biztos befejezzétek a koncertet)?
• Pintér Zoltán: Még a sorrend nem teljesen végleges, és van hátra még egy-két próba és megbeszélés. De majdnem kimaradt a Pintér Zoltán Trió, az idő rövidsége miatt. Ám Balázs Elemér nagyon letolt, mivel ez a legrégebbi formációm. Idén már 15 éves. Valamint két nagyon kedves barátommal Gayer Ferenccel és Weszely Jánossal mostanában eléggé sokszor játsszunk együtt, így két trió is lesz. Az előbb említett All Star Band, akiknek a játékán a 80-as években nevelkedtem, most sikerült összegyűjteni Őket egy zenekarba. Egyértelmű, hogy a HunJazzFed zenekar nem maradhat ki, de ezen az estén csatlakozik a Kollmann Gabi is hozzánk. Lesz egy debütáló quartet is, Az Év Fiatal Jazz-zenészeiből. Fellép a Kollmann Gábor – Pintér Zoltán quartet is, valamint reményeim szerint, a Pintér Zoltán quintet fogja zárni az estét, akikkel eddig mindösszesen egy koncertünk volt, az is 2019-ben.
  Az idő rövidsége miatt megpróbálunk pontosan 20.00-kor kezdeni. Az egész estét a zongoránál fogom tölteni, azért egy rövid szünetet is megpróbálunk beiktatni. Nagyon bízom benne, hogy mindenre elég idő jut!

• MagyarJazz: Kérlek mondd el, milyen terveid vannak a következő 50 évre.
• Pintér Zoltán: Ennyire távolra nem tervezek. Szeretném Az Év Fiatal Jazz-zenésze versenyt továbbvinni. Valamint igyekezni fogok, hogy a magyar jazz-zenészek kellően meg legyenek becsülve. Abban a népszerűségben és elismerésben részesüljenek, ami valójában mindig is megillette őket.

• MagyarJazz: Mindenkinek felteszem ezt a kérdést, mert sok vita alakult ki ebben az ügyben: milyen nevet adnál a Máté Péter-díjnak, ha lehetőséged lenne átnevezni?
• Pintér Zoltán: Mint minden szentnek, nekem is magam felé hajlik a kezem. Ha élő emberről lehetne elnevezni a díjat, akkor Szakcsi Lakatos Béláról nevezném el. Egyébként Garay Attila-díjnak nevezném el, mivel személyes tapasztalatom van róla, mennyire sokat jelentett neki ez a műfaj, és igyekezett mindig továbbadni a tudását, amiért hálás vagyok neki!

Pintér Zoltán születésnapi koncert: Budapest Jazz Club • 2020. november 7. • 20:00

További információk: https://www.bjc.hu/programok/eloado/pinter-zoli-50-szuletesnapi-koncert/

Kép: Lázár Miklós, Irk Réka, Pintér Zoltán honlap

https://magyarjazz.hu/koncertbeszamolok/742-kozos-koncerten-a-kanizsa-big-band-es-borbely-mihaly