fbpx

A háromnapos esemény végén eredményhirdetésre került sor a Müpában online. A zsűri minden zenekart hasznos útravalóval látott el, melyet a későbbiek folyamán biztos kamatoztatni tudnak.

Idén már 16. alkalommal kapnak fellépési lehetőséget fiatal jazz-zenészek, hogy bemutassák országnak-világnak, mit várhatunk a jazzben a jövő nemzedékétől. Első nap nem kellett csalódnia, aki eljött, élmény volt végighallgatni a két zenekar koncertjét.

Új sorozatot indítunk el 2023-ban. A klubokba, fesztiválokra járó jazzt kedvelő közönség a zenészekről csak-csak tud informálódni a világhálón keresztül, de azokról a hangszerekről semmit nem tudunk általában, amin játszanak a muzsikusok. Most itt az alkalom, hogy a jazz-zenészek – minket csak ők érdekelnek – mesélhessenek egy kicsit arról a tárgyról, amivel talán egész életükben több időt töltöttek, mint embertársaikkal. Miért fontos számukra, mit kell tudni róla, mi a kiválasztás alapja. Kérésemre közérthetően, valóban nem a zenész a zenésznek, hanem a zenész a közönségének mondja el a legfontosabbakat a hangszeréről.

Budafoki és bukaresti felhívások jelentek meg fiatal zenészeknek.

Megjelent Berki Tamás énekművész első könyve, Hangszálak címmel. A cím nem fedi az életrajzi elemeket sem nélkülöző történetmeséléseket. Ahogy a Berki Tamás koncertekre járó közönség megszokhatta, ott énekelve, a könyvben pedig írásban mondja el - a néha saját magával vitatkozó, párbeszédbe bocsátkozó író - az életét. Az ajánló teljesen szubjektív lesz.

Madeleine Peyroux nem tartozik a „könnyű műfaj” leismertebb előadóinak sorába, miközben egyike a dalművészet legnagyobbjainak. Nincsenek sztárallűrjei, közel az ötvenhez is az a kedves, egyszerű, melegszívű „kislány”, mint volt utcazenészként a 80-as évek Párizsában. Pedig közel tucatnyi sikeres lemezzel a háta mögött komoly rajongótáborral rendelkezik világszerte – így hazánkban is.

Hagyományosan január végén tehetségkutatón mutatják be tudásukat a jövő fiatal művészei.

Fordulatos és sokszínű műsor fogadta a Müpába érkező 450 embert a László Attila 70 – Time to Groove című koncerten. A júliusban 70. életévét betöltő zeneszerző, gitárművész még sokszor és sok helyen fogja ünnepelni kerek születésnapját, viszont a január 11-eit nehéz lesz túlszárnyalni.

Nem mintha én fedeztem volna fel a fenti bölcsességet, de a mindössze 23 éves fekete lány második (immáron) Verve albuma meggyőző bizonyíték „magvas” állításomra. Még csak nem is valami „eredetinek” kikiáltott albummal áll elő, hanem a jazzvilág olyan tíz dalát adja elő magáévá formálva, amelyeket már számos alkalommal hallhattunk más jeles előadók tolmácsolásában is.

A Nagy Elődök c. sorozatban Pallai Péter remélhetően közérthető szövegekkel és youtube illusztrációkkal mutatja be a jazztörténet stílusformáló szólistáit a különböző hangszereken (zongorával kezdve) a kezdetektől egészen a 70-es évekig. Olyanok is szerepelnek az összeállításokban akiket elkerült a világhír, noha megérdemelték volna.  A zenei illusztrációkat a youtube-ról válogattam, hogy a legszélesebb körben hozzáférhetőek legyenek. Ez a fejezet a hatvanas-hetvenes évek avantgárdjával foglalkozik és a zene nem mindenkinek lesz a kenyere. Lesznek roppant hosszú felvételek is, amelyeket természetesen nem köteles az olvasó végig hallgatni.

2022 őszén jelent meg a BMC Records gondozásában Futurized című debütáló albumuk. 

Al Foster 80!

2023. január 18.

A most is aktív, a mintegy félévszázada a világ legjobb dobosai között jegyzett Al Foster végigmuzsikálta egész életét, a jazz történetének napjaink zenéjét leginkább meghatározó korszakait.

Egy héttel a Bartók konzi  félévi vizsgakoncertjei után az egyetemisták következtek, hogy bemutassák tudásukat. Örömmel láttam, hogy az előző hétről sok ismerős arc volt jelen a koncerteken.

A tavaszi szél állítólag vizet áraszt, de ha ráadásul kelet felől fúj, akkor az utóbbi időben a tapasztalatok szerint Japántól Izraelig tehetségek sorát repíti a jazzvilág színpadára. A trend legalább olyan dominánsan érzékelhető, mint mikor a múlt század első felében Dél-Amerika rúgta be az ajtót, és sok mindent átírt egy kicsit, mára megkerülhetetlen markáns tényezővé vált. Most Szingapúrban keltezett album érkezett, amiből megérthetjük, milyen energiák mozgatják az ázsiai áramlatot. Ráadásul a lemeznek egy fontos magyar vonatkozása is van.

Új sorozatot indítunk el 2023-ban. A klubokba, fesztiválokra járó jazzt kedvelő közönség a zenészekről csak-csak tud informálódni a világhálón keresztül, de azokról a hangszerekről semmit nem tudunk általában, amin játszanak a muzsikusok. Most itt az alkalom, hogy a jazz-zenészek – minket csak ők érdekelnek – mesélhessenek egy kicsit arról a tárgyról, amivel talán egész életükben több időt töltöttek, mint embertársaikkal. Miért fontos számukra, mit kell tudni róla, mi a kiválasztás alapja. Kérésemre közérthetően, valóban nem a zenész a zenésznek, hanem a zenész a közönségének mondja el a legfontosabbakat a hangszeréről.

Jazz koncertek - Jazz Concerts in Hungary

H K Sze Cs P Szo V
© 2019-23 MagyarJazz / Jazz.hu szakmai jazzportál, szeretett műfajunk, a JAZZ szolgálatában. All Rights Reserved. • Készítette és kiadásért felelős személy: Irk Réka • Kiadó: Jazzponthu Kulturális Alapítvány • 1122 Budapest, Maros u. 28. • Adószám: 19345684-1-43
Az alapítványnak adományt az alábbi bankszámlára köszönettel fogadjuk: 10700770-73692180-51100005