Az ír-német O’Farrill-család a modern amerikai jazzlegendák egyike: az apa, Chico O’Farrill (1921-2001) Kubában született, s egész életében az afro-kubai jazz népszerűsítésén dolgozott.

Sebestyén Patrik két éve nyerte el Az év fiatal jazz-zenésze díjat. Majd a Müpa Jazz Showcase-re meghívták a zenekarát, ezután tavaly a Hangfoglaló Program - mely fiatal előadókat segít - egyik nyertese lett. Ennek köszönhetően idén megjelent a zenekar első lemeze, a Colors of Fortune album.

Amikor néhány héttel ezelőtt Dudás Lajos ismét villámlátogatást tett szülőhazájában, és zenéjének barátaival találkozott a Háló Közösségi és Kulturális Központban, röviden az S4-ben, a hangszerét a hotelszobájában hagyta. Élő koncert helyett ezúttal Jazz im Subway című, 2001-ben a kölni Subway jazzklubban rögzített hangversenyfilmjét vetítették le két részletben, közötte pedig Deseő Csaba beszélgetett régi barátjával és muzsikustársával.

Idén lett 50 éves a Nagy János Trió alapítója, vezetője, de idén lett ugyancsak 50 éves a trió másik tagja, a hegedűs Frankie Látó.

Vig Tommy 50 évig élt és dolgozott Amerikában és 15 éve él és dolgozik ismét itthon. Persze az első 18 éve is a zene bűvöletében telt el, s ha a pólyában még nem is muzsikált, de köztudomású, hogy „csodagyerekként” már hétévesen nyilvánosan lépett a pódiumra. Aztán zenei gimnáziumban tanult, de ezalatt is folyamatosan játszott, majd a forradalom leverését követően Amerikába emigrált.

A legtöbb esetben nehéz kitalálni, hogy miért épp azt a címet kapta egy jazz CD, amit kapott. Vagyis sok esetben elég bizonytalan a cím és az adott lemezen halható muzsika kapcsolata, már ha van egyáltalán kapcsolat közöttük… Binder Károly és Juhász Gábor új duó CD-jének címe azonban eléggé árulkodó, és szinte direkt módon utal annak a zenének a lényegére, amit ezen a korongon hallhatunk.

Az album címe a híres dobos szerzeménye, ki tudja miért viseli ezt a megnevezést. De a tájékozottabb jazzbarátok részére igen csak hírértékű, hogy a veterán ütőssel a mind szélesebb zenei spektrumot felölelő müncheni kiadó egyik legújabb lemezén találkozhatunk. (A felvételek két éve készültek, és a világjárvány miatt késett a megjelentetés.)

Kenny Garrett új korongja, aki szerencsére nálunk is gyakori vendég volt az elmúlt években, az év lemeze választás egyik esélyese lesz idén. Nem kockáztatunk túl sokat a kijelentéssel, mert a szakma és a közönség is vitán felül a legvirtuózabb altszaxofonosnak tartja Amerikában. Elég, ha annyit mondok, a 2021-es Newport Jazz Fesztiválra elment meghallgatni(!) koncertjét Kamasi Washington, Robert Glasper, Immanuel Wilkins és Terrace Martin is.

Jó kérdés, hogy szabad-e adni az ellenőrizetlen legendákra, de jól hangzik, hogy Jan Ptaszyn Wróblewski volt az első lengyel jazz muzsikus, aki Magyarországon járt. Vagy az elsők egyike… Mindez az 1960-as évek elején történt állítólag, kétségtelenül egy olyan momentumban, amikor a lengyel jazz lóhosszal járt a magyar jazz előtt, és éppen a nagy magára eszmélés korszakába lépett, vagyis az amerikai minták átvétele után foglalkozni kezdett a lengyel zenei, népzenei örökséggel. Azóta kiderült, hogy a lengyel jazz éppen ezen az úton röppent föl aztán befoghatatlan magasságokba.

Marcin Wasilewski a lengyel jazz élet egyik különleges figurája. Zongorista. Az 1990-es évek elején lépett a lengyel jazz színpadára. Szó sem volt berobbanásról. Ahhoz túlzottan sok ma is Lengyelországban a fiatal és rendkívül tehetséges zongorista, hogy egyetlen muzsikus teljes mértékben magára tudja irányítani a közönség figyelmét.

Ifjú  jazzmuzsikusok  emlékezése  Armstrongra  kettős  jubileuma  kapcsán. Természetesen Armstrong szülőhazájában is felfigyeltek arra, hogy ebben az évben emlékezünk meg a nagy jazzikon születésének 120-ik, és halálának 50-ik évfordulójáról. (Ezt mi is megtettük mind saját honlapunkon, mind pedig a Gramofon c. folyóirat nyári számában.) Nos, ebből az alkalomból készült ez a lemezalbum, amelyen ifjú New Orleans-i jazz-zenészek tisztelegnek nagy elődjük előtt.

Magyarországon nem számíthat akkora visszhangra ez a lemez, mint Amerikában, mégpedig azért, mert hazánkban alig-alig ismert az alapanyag, melyből McMurray, az öblös hangú tenorszaxofonos (egyesek szerint Grover Washington Jr. avatárja) dolgozott.

Terence Blanchard az amerikai jazz olyan képviselője, aki az egyetemes zenei világ kiemelkedő képviselői közé emelkedett. New Orleans szülötte, mint a trombita annyi más világhírű művelője Armstrongtól Joe Newmanig, Wynton Marsalistól Nicholas Paytonig. Irving Shaw regényének címét kölcsönvéve az „oroszlánkölykök” egyik legkiemelkedőbb képviselője, aki még a műfaji határok átlépésében is talán a legmesszebbre jutott.

Nem kell bizonygatnom, hogy a hárfa nem kimondottan jazz-hangszer, mint pl. a tenorszaxofon vagy a zongora. Még a jazzlapok népszerűségi listájának különleges hangszerek kategóriájában is igen ritkán fordult elő, hogy találkoztam volna ennek az elegáns hangzásvilággal bíró csodás instrumentumnak a művelőivel. Azért persze akadtak kivételek, mindenekelőtt Dorothy Ashby és Alice Coltrane.

Sokan az egyik legaktívabb és legmerészebben kísérletező zenekarnak tartják a Modern Art Orchestrát. Csakhogy már rég túl van a kísérletezések pályaszakaszán ez a formáció, a MAO természetes hitvallása a változatosság, a különféle zenei irányzatok felé mutatott érdeklődés. Egy nagyon színes, gazdagon rétegzett pályát mondhat magáénak az együttes, azzal, hogy big bandként valamit mindenképpen és szinte minden megnyilvánulásában őriz abból a hagyományos, nagyzenekari jazzből, aminek egyik legemblematikusabb alakja Stan Kenton volt. Azért juthat itt az ember eszébe mindenekelőtt Kenton, mert habitusában, a klasszikus és kortárs zene iránti vonzalmában és kompozícióinak logikájában talán épp az ő útjain kezdett járni megalakulásakor a MAO.