Az amerikai altszaxofonos 12 évvel a saját nevén megjelent albuma után újra stúdióba vonult és elkészítette ezt az önmaga által finanszírozott friss lemezt. Régi álma volt, hogy soul klasszikusokat rögzítsen a maga mély, meditációs stílusában, megfelelő zenésztársak segítségével. Ez utóbbi megvalósításához a zenei „piacon” fellelhető feltörekvő tehetségekből válogatott. A zenekar elnevezése már a ’70-es évek elején is ez volt, az NTU szó a bantu nyelvből ered, amely jelentésében mindent – időt és teret, élőt és holtat, látható, láthatatlan erőket – univerzális módon egyesít.

A magyar jazz történetében zongora-vibrafon vezette kvartett teljes lemezfelvételen 1963-ban volt először hallható, amikor Káldor Péter (vibrafon) és Kertész Kornél (zongora) főszereplésével a Modern Jazz Antológia 3. kiadványaként az Astoria Jazz Quartet lehetőséget kapott egy önálló LP kiadására. (Kissé kibővítve „Take Five” címmel CD formában is megjelent.)

Borbély Mihály tavaly nyáron magával víve összes hangszerét egyedül vonult a stúdióba, hogy aztán a lehetőségekkel élve hol szólóban, hol önmagával duót és triót alkotva rögzítse régebb óta dédelgetett gondolatait. A szólókoncertjei zenei szabadságát hűen visszaadó, az első hangtól az utolsóig, teljes egészében improvizációból született Looking Back from Half Way (Visszanéztem félutamból) decemberben, a karácsonyi ünnepek előtt jelent meg a BMC Records gondozásában.

Elemért időtlen idők óta ismerem és követem sokoldalú munkásságát. Meg sem kísérelném azoknak a zenei gyöngyszemeknek felsorolását, főleg pedig elemzését, amelyekkel megajándékozott minket az év(tized)ek során a Trio Midnighttól a BEG-ig. Szerintem alig van olyan hazai jazzbarát, aki ne ismerné, de ha akad, annak ajánlom figyelmébe barátom és kollégám, Somogyvári Péter „Balázs Elemér Group 15 – Örök szerelem” c. kötetét.

Ha a gyanútlan jazzbarát kézbe veszi az ECM egyik új lemezét, amelyen a John Taylor trió játszik, joggal feltételezi, hogy a felvételek egy-két éven belül (esetleg a Covid előtt vagy alatt) készültek. Csak a kísérő lapocska gondosabb áttanulmányozása során derül ki, hogy ebben az esetben egy éppen 24 (!) évvel ezelőtti angliai koncertfelvételt publikált a márkás kiadó.

Az Amerikában élő osztrák gitáros már hosszú ideje a müncheni ECM művésze. Manfred Eicher a világ vezető gitárművészeit „gyűjtötte be”: Muthspiel mellett John Scofield, Bill Frisell és Dominic Miller, korábban pedig John Abercrombie is nála szerepelt. Nem kis öröm és büszkeség, hogy két magyar is helyet kapott a „válogatottban”: Snétberger Ferenc és Boros Zsófia...

Makaya McCraven 1983-ban született Párizsban, igazi multikulturális családban, édesapja Stephen McCraven amerikai dobos, édesanyja Zsigmondi Ágnes magyar énekesnő és fuvolista, akit korábban a Kolinda zenekarból ismerhettünk. Ilyen indíttatással nem lehetett „nem zenésznek” lenni. Édesapja olyan jazz óriásokkal játszott, mint Marion Brown, Yusef Lateef vagy Archie Shepp, míg anyai ágról a kelet-európai népzene hagyományaival ismerkedett meg.

Szakcsi Lakatos Béla legendás alakja a magyar és a nemzetközi jazzéletnek. Számtalan lemez, együttes és koncert fűződik a nevéhez hosszú pályafutása során. Szakcsi (Sa-chi) néven a GRP kiadó 1988-ban „A #1 New Age billentyűs Kelet-Európából” felirattal jelentette meg első amerikai lemezét. Jinda György „Special EFX” zenekarában rendszeresen fellépett és a stúdiófelvételeken sokszor közreműködött, és számokat komponált. De a kapcsolata az amerikai földrésszel jóval hamarabb kezdődött…

Az Európában és a tengerentúlon legtöbb szakmai elismerést begyűjtő formáció mára az ország első számú jazz- és világzenei acappella együttesévé érett. A Jazzation pályafutása egy pillangószárny-rebbenésnyi álomból született, sodró lendületű zeneiségük ma – két évtizeddel később – a világ minden táján koncerttermeket tölt meg. Húszéves fennállását az együttes méltó módon a Kossuth-díjas jazz- és világzenész Borbély Mihály vendégszereplésével ünnepli meg december 29-én. A koncert napján jelenik meg a Jazzation eddigi legvirtuózabb anyagát bemutató koncepcióalbum PANNONICA címmel, melyet a magyar származású jazzbárónő életútja inspirált.

A szerkesztőség által a legjobb jazz-zongoristának választott Oláh Krisztián nemrég új lemezzel jelentkezett. Már az album címe is beszédes, a felvétel pedig fantasztikus és változatos, eközben épp olyan igényes és olykor a klasszikus zenéhez közelítő anyag, amelyet Krisztián már több éve következetesen képvisel.

Ahogyan ezt már számos alkalommal megállapítottuk, a világ egyik vezető lemezkiadója, a német ECM Records sikerrel „gyűjtötte be” a legnagyobb gitárművészeket John Scofield-től Wolfgang Muthspiel-ig, de még a Berlinben élő Snétberger Ferenc is az ő „stábjukat” erősíti.
Ezúttal egy csodás duó lemezt jelentetett meg a müncheni cég két világhírű jazz sztárral, akik vitathatatlanul külön-külön is a műfaj legszűkebb elitjébe tartoznak.

Pallai Péter utolsó, a spam mappában eltűnt lemezajánlóját most, négy hónappal később közöljük. Az írást azért készítette, hogy legyen cikk a szeptemberi Érdi Jazz Fesztivál szervezése idején, ami a főszerkesztő minden energiáját felemésztette. Péter mindig segített, amikor módja volt rá.

Ma délután fél háromkor a Farkasréti Temetőben búcsúzunk tőle örökre.  (-a szerk.)

A hazai jazzélet egyik igazán aktív résztvevője Kalmár Zoltán dobos, aki nem hivatásos jazz muzsikus, de mind szakmai tudása, mind szenvedélyes hozzáállása rácáfol az előbbi megállapításra. Legnagyobb örömünkre immáron második lemezalbumát mutathatjuk be, ami éppen a napokban jelent meg és szép karácsonyi ajándék lehet a jazzbarátok számára.

Olykor-olykor arra intem olvasóinkat, hogy nem feltétlenül Cecil Taylornál vagy Andrew Hillnél kell kezdeni a jazzel való ismerkedést. Vitathatatlanul ez a véleménye mindenkinek, akit valóban az motivál, hogy szeretett műfajunknak minél több kedvelője, mi több rajongója legyen. Különösen ajánlatos ez a jótanács a fiatal generáció számára.

Bevallom, hogy nekem Simon Géza Gábor - 1982-es megismerkedésünk óta - szakmai mentorom és példaképem a kezdetektől a mai napig. Az első – megjelent – cikkemet vele közösen publikáltam még 1984-ben a Jazz Stúdiumban, és azóta is több-kevesebb rendszerességgel – utóbb inkább kevesebbel! – dolgozunk együtt különféle jazztörténeti kutatásokban a Magyar JazzKutatási Társaságban.