Belekerült mindaz, ami az elsőből kimaradt, és természetesen az azóta eltelt időszak új kalandjai, koncertélményei, nagy találkozásai, felfedezései. Februárban sikerült ezt az esztétikailag is kívül-belül élményt adó csaknem 200 oldalas, mintegy kétszázötven remek színes fotóval illusztrált kétnyelvű kiadványt kézhez kapnom, és elolvasnom, melyet nemcsak dobmániás jazzrajongóknak, sőt, egyáltalán nemcsak a jazz szerelmeseinek ajánlom figyelmébe, hanem minden, a világ titkai, érdekes dolgai felé érdeklődő olvasónak.

Nyilván honlapunk látogatói is gyakran találkoztak olyanokkal, akik a legizgalmasabb történeteket is unalomba fúlóan előadva hoztak álomkort a társaságra, és ritkábban olyannal is, akik a számunkra érdektelennek hitt témákról szellemesen, nem szakbarbár módon úgy tudott beszélni, hogy tágra nyílt szemekkel ittuk minden szavát. Kármán Sándorral először 2015-ben, a tizenharmadik alkalommal megrendezett Múzeumok Éjszakáján találkoztam, a Benczúr Házban. A Ceglédi Dobmúzeum egy becses darabját, Ringo Starr, a Beatles együttesbe lépésekor vásárolt híres dobfelszerelésének pontos mását hozta magával erre a napra a fővárosba, melyet 1965-ben a Magyar Rádió a Nemzeti Bank engedélyével rendelt közvetlenül a Ludwig cégtől Chicagóból, a Stúdió 11 dobosa, Dán András részére. A dobos nyugdíjba vonulásakor megkapta a felszerelést, és később a Múzeumnak ajándékozta. Az eredeti Blue Oyster bevonatot egyből áthúzatták Black Oyster celluloiddal, mert mint megtudhattuk, Ringo egy általa hirtelen meglátott színhez ragaszkodott a képen látható hasonló színskála kínálatból, mikor betért a patinás londoni hangszerboltba, ahonnan megrendelték a Ludwig gyártól. Ringonak a gyári tamtartó sem felelt meg, kérésére gömbcsuklóssá alakították, így Kármán Sándor is legyártatta a módosított darabot, amelyet a színskálával együtt be is mutatott. A nagydobra felfestették azt a Beatles feliratot, melyet egy liverpooli étteremben Brian Epstein társaságában Paul McCartney a jövő tervezése közben papírszalvétára felvázolt. A nagyobb B betűt és a hosszabb szárú T betűt a címfestő festette fel a négyrétegű juhar vázban feszülő bőrre, így végül tökéletes másává válhatott Ringo Starr dobjának.

A Beatles világhódításakor mindenki ilyen dobot akart, így a chicagói üzemben második, aztán harmadik műszakot vezettek be, hogy a megrendeléseket teljesíteni tudják. A Beatles amerikai turnéja során Chicagóba is ellátogatott. A koncert előtti fogadáson részt vett William Ludwig és lánya, akik egy aranyozott pergődobbal ajándékozták meg Ringot, aki lazán megköszönve, a mögötte álló rendőr gondjaira bízta az ereklyét. Szegény Ludwig úr ennél nagyobb örömöt várt az ajándékozottól.

Mindezt érdekfeszítő előadásban mesélte el Kármán, azoknak is sok újat mondva, akik a Beatles emlőin nőttek fel, és rongyosra olvasták Ungvári Tamás Beatles Bibliáját. Nem gondoltam addig, hogy valaha egy tamtartó gömbcsuklóssá alakítása felkelti majd figyelmem, és a színskálák bemutatásánál sem nyomott a szék, mely az unalom kezdetének biztos jele. Persze ehhez Kármán Sándor sziporkázóan szellemes, anekdotákkal fűszerezett előadásmódja kellett, és ezt a jó, figyelemkeltő mesélő módot sikerült írásba is átmentenie. A könyv egyik fejezete nagy örömömre ezt az élményt eleveníti fel.

De nem akarom elijeszteni azokat, akik írásom olvasása közben már kezdenek fészkelődni székükön, és csak most ismerkednének Kármán Sándor történeteivel. Ahogy a bevezetőben említettem, van bőven más is! Bepillanthatunk szülővárosa, Cegléd történetébe, megtudhatjuk, hogy került jazzdob 1936-ban a Papagáj étterem és éjszakai mulató cigányzenekarába, és olvashatunk sok érdekességet a Rónay János bádogosüzemében 1910-es években gyártott ceglédi kannáról is.

„Lehet úgy is interjút készíteni valakivel, hogy megvárod az öltöző előtt és felteszel neki öt kérdést. Én hiszek abban, hogy ha valakit régóta és közelről ismersz, azzal lesz igazán jó a beszélgetés.” – vallotta Kármán Sándor egy vele készült interjúban. Ezekből a jó beszélgetésekből több is bekerült a könyvbe, többek között Solti János, Horváth Kornél voltak partnerei, és fény derül a multimilliomos jazzdobos kilétére is. Peter Erskine a magyarokhoz fűződő szoros kapcsolatáról ír, mely gyerekkorában, egy szülei gyűjteményében talált Bartók lemezzel indult. New York utcáit járva benézhetünk a legendás „Birdland” klubba, de a „Nagy Utazás” során Bostonba érkezve ellátogathatunk a híres „Zildjian” gyárba, ahol a világ legjobb cintányérjait készítik. Az örömök mellett a fájdalmak is felszínre kerülnek, megemlékezések barátokról, akik már nem lehetnek közöttünk, a kiváló fotográfus, Markovics Ferenc, Mohay Andris, George Javori…

Nehéz valamelyik kategóriába sorolni a művet, hisz találhatunk benne önéletrajzi fejezeteket, történeti dokumentumokat, riportokat, útleírásokat, és természetesen mindent, amit a dobokról tudni érdemes. Leginkább a méltán népszerű tematikus tévécsatornák változatos műsorához hasonló élményt kapunk, bárhova kapcsolunk, mindig valami érdekességet találunk, és tudhatunk meg az adott témáról. Olvasás közben bárhol ütjük fel a könyvet, egyből magával ragad, és bekapcsolódhatunk Kármán Sándor történeteibe. Őt idézve, mikor tárlatvezetései során számos történetet mesélt a látogatóinak, akik őszinte lelkesedéssel hallgatták végig, majd feltették a kérdést: valahol már le van ez írva?” Igen, most már a második könyvében is le vannak írva élményei, amelyeket eddig szóban osztott meg velünk.

A saját tervezésű, fekete-arany Art Deco borítóval megjelent könyv megvásárolható a Ceglédi Dobmúzeumban és Budapesten a TamTam Dobcentrumban.

Fotó: Somogyvári Péter